DR. SZABÓ ERIKA

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ERIKA
DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is nehezményezem a Háznak azt az eljárását, hogy egy ilyen fontos, súlyos, több tízezrek, százezrek életébe vágó törvényjavaslatot a múlt héten késő este tárgyaltunk, mert így a nyilvánosság nem hallhatta azokat az érveket, amelyeket szerettünk volna megfogalmazni. Ezért a részletes vitában is kitérek azokra a tényekre, amelyeket akkor elmondtunk, hogy megismerhessék a kor előtt nyugdíjazásba készülők és a nyugdíjasok, hogy mi vár rájuk akkor, ha ez a törvényjavaslat elfogadásra kerül. Konkrétan az 1., 2. és 4. ajánláspontok szerinti módosító indítványokhoz szeretnék hozzászólni.
A törvényjavaslat indoklása is elismeri, hogy az idő előtt, a nyugdíjkor betöltése előtt nyugdíjazottaknak mindössze 16 százaléka dolgozik. A kormány azt a helyzetet akarja megoldani, hogy mindenki, aki dolgozik, fizessen járulékot, és minél több pénzt lehessen kihúzni a zsebükből - de hát ez mindössze 16 százalékra vonatkozik -, és nem abba az irányba indul el, hogy minél többeket munkához segítsen. Azt a tényt is megállapítottuk már az általános vitában, hogy akik a kor betöltése előtt kérik a nyugdíjazásukat, azt nem azért teszik, mert nincs kedvük tovább dolgozni, hanem az esetek jelentős részében azért teszik, mert nem kapnak munkát. Munkahelyeket kellene teremteni, a kormánynak gazdaságélénkítő programot kellene készíteni, és nem tudomásul venni a mára kialakult helyzetet, hogy folyamatosan nő a munkanélküliek száma, és hogy 600-700 ezren élnek folyamatosan a fekete- vagy a szürkegazdaságból. Ha a kormánynak nincs ilyen programja, akkor az ilyenfajta megszorító intézkedésekkel biztosan nem fog semmilyen eredményt elérni, de azzal a gazdaságpolitikával sem, amit eddig folytatott.
Sajnos az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság munkaterülete az, ahol a legjobban érzékelhető és lecsapódik annak a gazdaságpolitikának az eredménye, amelyet az MSZP-SZDSZ-kormány folytat, illetve nem folytat, hiszen a miniszterelnök az őszödi beszédében beismerte, hogy másfél-két éven keresztül hazudtak, és négy éven keresztül nem csináltak semmit. Amikor ezt maga a miniszterelnök ismeri el, akkor elfogadhatatlan az, hogy olyan társadalmi rétegeket sújtanak a most behozott törvényjavaslatukkal, amelyek teljesen ártatlanok és vétlenek abban a helyzetben, ami mára kialakult. Arra kötelezik az idő előtt nyugdíjba készülőket, hogy szüntessék meg a jogviszonyukat, már ha egyáltalán volt munkaszerződésük, és azután is csak a minimálbér mértékének megfelelő összeg mellett kaphatnak nyugdíjat. Ez nagyon méltánytalan és igazságtalan, ezért adtuk be az 1. számú módosító indítványunkat.
A következő módosító javaslat: aki netán abban a szerencsés helyzetben van, hogy munkát tud vállalni, annak is az év minden egyes napján, 365 napon keresztül biztosítottnak kell lennie ahhoz, hogy utána 0,4 százalékkal emelkedhessen a nyugdíja. Nyilván azért született ez az elképzelés a kormány részéről, mert - a háttérszámításokból látszik - nagyon kevés olyan nyugdíj mellett munkát vállaló nyugdíjas van, aki ennek a feltételnek eleget tud tenni, így nem kell majd növelni az ő nyugdíjukat.
Összességében az az álláspontunk, hogy ne hadakozzon, ne az ellenzéket vádolja az államtitkár úr akkor, amikor a kifogásainkat elmondjuk, hanem kicsit szálljanak magukba, és ha megvan a pozitív javaslat, akkor azzal hozakodjanak elő, és ne a nyugdíjasok vagy a nyugdíj előtt állók sérelmére.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem