ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Az szja-kiegészítés ügyében nincs köztünk vita, én a teljes támogatásról beszéltem, a hitéleti támogatás egészéről.
Ami a vatikáni megállapodást és az ehhez tartozó más egyházakkal kötött megállapodásokat illeti, ennek kapcsán kizárólag az szja-kiegészítésre vonatkozó szabályról beszéltem. Ugyanakkor képviselő úrnak azzal a felszólításával, azzal a megközelítésével teljesen egyetértek, hogy a megállapodások folyamatos karbantartása, szükséges pontosítása elengedhetetlen, ebben pedig konszenzusra, megegyezésre törekszünk; mint ahogy egyébként a 2007. évre vonatkozó egyházi költségvetés esetében is folyamatosan folytatni kívánjuk a megkezdett tárgyalásokat az egyházakkal, annak érdekében, hogy a szakmai vitákat megegyezéssel tudjuk megoldani és elsimítani.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem