BALLA GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

BALLA GYÖRGY
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Engem is Lendvai Ildikó gázárügyben kifejtett hozzászólása ösztönzött hozzászólásra. Meg kell állapítsam, önmagában az, hogy Lendvai Ildikó gázárakról beszél, elég nagy bátorságról tesz tanúbizonyságot.
De nem állhatom meg, hogy ne reagáljak Kuncze Gáborra is, aki az igazságnak egyébként mindig csak a részleteit szokta kibontani, azt is körülbelül olyan arányban, mint a miniszterelnök úr, mert azt elfelejtette elmondani, tisztelt frakcióvezető úr, hogy ha valaki diplomás és netán tényleg jobb álláshoz tud jutni, az általában akkor következik be, amikor nem önök kormányoznak, mert akkor a diplomás-munkanélküliség csak nő. (Kuncze Gábor: Ez egy nagy marhaság volt! - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Jól beszélsz!) De ha mégis jobb álláshoz jutna, és többet keresne, akkor bizony az adórendszer okán egyébként jelentősen és folyamatosan magasabb adót is fizet, tehát a sokszorosát fizeti meg egyébként a saját tandíjának.
A gázárakra visszatérve, tisztelt képviselőtársaim, azért Lendvai Ildikó mintha elfeledkezett volna arról, amit már Varga Mihály képviselőtársam is érintett, hogy azt a támogatási rendszert, amire most azt mondta, hogy igazságtalan, rossz és elfogadhatatlan, mert a gazdagokat támogatja, teljes egészében önök találták ki, önök vezették be, és önök szavazták meg sokadjára. Ennek alapján több száz milliárd forintot költöttek el négy éven keresztül.
Tessék megmondani, ki ennek a felelőse? Azt gondolom, az a minimum, hogy megnevezzük a felelőst akkor, hogyha több száz milliárd forintot az önök véleménye szerint egyébként rosszul költöttek el a magyar költségvetésből. Erről egy szót sem hallhattunk. Mint ahogy arról sem hallhattunk egy szót sem, hogy az új támogatási rendszer egyébként messze nem csak a gazdagokat érinti hátrányosan, sőt egy szó el nem hangzott arról, hogy egy teljesen átlagos magyar család, egy átlagbért kereső házaspár egy gyermek mellett várhatóan körülbelül 50 százalékkal fog többet fizetni a gáz áráért, mint eddig. Erről miért nem beszélt, frakcióvezető asszony?
Én azt gondolom, a minimális (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) hitelesség az lenne, hogy a felelőst megnevezzük, és a teljes igazságot mondjuk el a költségvetési vitában a Háznak.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem