DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Van-e jó költségvetés? Van-e olyan költségvetés, amely mindenkinek az igényeit kielégíti, és valamennyi társadalmi réteg örül ennek? Hát van! Ilyen-e ez a költségvetés, amely itt van most előttünk? Nem ilyen! Hol van olyan költségvetés, amelyet mindenki szeret? Hát Ománban, Katarban, Kuvaitban még van; az Egyesült Államokban volt valamikor nyolc évvel ezelőtt, amikor nem tudták eldönteni, hogy a többletet mire fordítsák, most már ott sincs. Tehát ott sem tetszik mindenkinek.
Magyarországnak nyilván azzal kell szembenéznie, hogy ez a költségvetés milyen célokat szolgál, mit akar elérni. Azt akarja elérni, hogy bármennyire is jogos kritikákat fogalmaz meg az ellenzék, valamennyi réteg számára jobb legyen, a megélhetés könnyebbé váljon, a reáljövedelmek növekedjenek. Nyilván nem, de ezt nem is mondta senki. Miért nem? Azért, mert az elmúlt években - és ebben bizony az elmúlt két kormány egyaránt felelős - eljutottunk egy olyan helyzetbe, amely helyzet tovább nem tartható. Van egy olyan kényszer, hogy bennünket radikális költségvetési szemléletváltoztatásra szorít. Ez a kívánalom nemcsak belső kívánalom, hanem külső kívánalom is, mert ha ennek nem tudunk eleget tenni, akkor bármilyen szép álmaink is vannak arról, hogy az Európai Unió tagjaiként mekkora hatalmas jövedelmeket és támogatásokat tudunk elérni, ezek bizony veszélybe kerülnek.
Tehát most eljött az a pillanat, amikor szembe kell nézni a korábbi döntéseinkkel, még a lakásépítési programmal is nyilvánvalóan, a száznapos programokkal is, mert az a lakásépítési program is úgy működött annak idején - emlékszem rá -, hogy voltak olyan barátaink, akik azt mondták, hogy három-négy lakásra is érdemes most befizetni, sőt köztisztviselőknek nulla forint törlesztéssel lehetett ezt elérni. Voltak olyan köztisztviselők, akik azt mondták, hogy jó befektetési alap állami támogatással Sopron környékén venni ilyen lakásokat (Varga Mihály: Magyar Bálint!). Lehet politikusokat is mondani, így van! Ők is éltek ezzel a lehetőséggel, és voltak, akik visszaéltek. Tehát a rendszerben volt egy ilyen hiba. Ezt át kellett alakítani, nyilván vissza kellett venni. Ha lakástámogatásról beszélünk, akkor mondjuk azt, hogy annak, akinek valóban a lakhatási körülmények javítására vagy a családon belüli lakásgondok enyhítésére igenis szüksége van a támogatásra, egyébként ez most is működik, más irányba nem.
De hogy mondjam a saját kritikákat is: az első száznapos, második száznapos, harmadik száznapos program, amelyet a Medgyessy-kormány elindított mindenki örömére, közalkalmazottak, köztisztviselők béremelésére teljesen jogosan, mert az igényt fennállt, évtizedek óta hátrányban voltak, csak ez olyan terhet jelentett, amely most több mint 400 milliárddal nyomja a költségvetést. Az államháztartás hiánya és az ország eladósodása oda juttatott bennünket, hogy bizony az adósságszolgálat most már a GDP-nek majd 5 százalékát emészti fel.
Ez rettenetes teher! Tehát ezzel most egyet kell hogy értsünk, barátaim, segíteni kell. Hogy hogyan, ez itt a kérdés. Joggal veti fel az ellenzék azokat a kritikai megjegyzéseit, hogy kiknek milyen megszorítások és hátrányok következnek ebből, hogyan alakul át a közszolgálat, hogyan alakulnak át a közigazgatási szervek, vagy sokan felvetették az oktatás eddigi úgynevezett ingyenességét - sosem volt az - és azt, hogy milyen lehetőségekkel lehet majd tanulni egy szegényebb gyereknek. Megjegyezném - nagyon halkan jegyzem meg -, hogy az az ösztöndíjas létszám, amely 2007-től, 2008-tól beáll, még mindig több mint tíz évvel ezelőtt az felsőoktatásban részt vehetők összes száma. Tehát ezt is vegyük figyelembe.
Valamint nagyon helyesen mondta Vas képviselő úr, hogy hány egyetem és főiskola van ebben az országban, és hánynak a diplomáját fogadják el a piacon - hát bizony nem soknak. Fizetős, betesszük a gyereket, szerez majd egy diplomát, kifizetjük, mert jómódúak vagyunk, a gyerek meg aztán a munkanélküliek táborát növeli. Míg ha van egy tehetséges gyerek, a tehetséges gyerek igenis az ösztöndíjért versenyezzen, ha az ösztöndíj olyan mérvű, és itt a jövő felelőssége, hogy ennek a tanulónak valamennyi költségét kiváltja. Tehát neki az ösztöndíj elegendő hátteret biztosít arra, hogy nyugodtan tanulhasson, és csak azzal foglalkozzon. Aki ezt az ösztöndíjat nem tudja elérni, mert nem úgy teljesít, annak természetesen van egy fizetési kötelezettsége. Tehát az egyik oldal az, hogy az egyensúly meglegyen.
A másik oldal micsoda? A másik oldal, ami nagyon fontos ebben a költségvetésben, hogy valamennyi pénzügyi forrást biztosítani tudjuk ahhoz, hogy az európai uniós pénzek fogadására képesek legyünk. Most ez a két fő cél van. Minden évben voltak különböző prioritások, azt mondtuk, a vidék, az oktatás, ez, az, amaz. Most nem tudunk ilyen prioritásokat kijelölni, barátaim. Illetve amit ki tudunk jelölni, az egyik a blood, sweat and tears - vér, veríték, könnyek -, ez az államháztartás rendbetétele és az egyensúly javítása, a másik oldalon a fogadni kívánt pénzek saját hazai erőforrásai.
Ha csak azt nézzük, hogy a nemzeti vidékfejlesztési tervben és az AVOP-ban a következő évben mintegy 169 milliárd forintos beruházásra van mód, amelynek 20 százaléka magyar forrás, 80 százaléka európai uniós forrás, akkor azt látjuk, hogy e források felhasználása milyen kihívást jelent, milyen célzott tevékenységet igényel, összekapcsolva a nemzeti fejlesztési tervben foglaltakkal együtt. Két darab fejlesztési ügynökség marad. Az egyik a kormány mellett működik, a másik az agrártárcánál, a vidékfejlesztési. Ez már sokkal jobb dolog, mint az előző időszakban, amikor is hat-nyolc tárca intézte ezeket a dolgokat, és a pénzek párhuzamosan mentek el egymás mellett, és mindig arról beszéltünk, hogy kedves barátaim, mennyire nem tudjuk összehangolni a címek megvalósítását, hogy az a legoptimálisabb pénzügyi felhasználás mellett történjen.
Most itt van egy rendszer. Egyetértek az ellenzéki kritikával: óriási pénzekről van szó, 8000 milliárdról. Igen, ennek az ügynökségnek a vezetője interpellálható, kérdezhető, ellenőrizhető legyen. Teljesen egyetértünk vele, senki nem vindikálhatja magának azt a jogot, hogy különböző pénzek feletti felügyelet kizárólag a kormány - vagy ne adj' isten, egy miniszter - feladata legyen.
(15.20)
Itt kell szólnom arról a lehetőségről, amit sajnos elszalasztott az Országgyűlés, kétharmados törvényről lévén szó: a közigazgatási reform. Amikor arról beszéltünk, hogy a régiókat létre fogjuk hozni, amikor a kistérségekre, régiókra építjük majd ezt az egész fejlesztést, bizony ez nem kapta meg a kétharmados többséget. Most van egy fejlesztési tanácsot magában foglaló régió, ami közigazgatási szempontból nem létező, tehát irreleváns, és van egy olyan pénzügyi forrás, amelyet bizony regionális programok mentén, társulási programok mentén és települési programonként kell végrehajtani.
Ezért - és ennek megint csak örülni lehet - van egy olyan fogadókészség mind ellenzéki, mind kormánypárti oldalról - ennek a technikáját majd találjuk ki -, hogy ezeknek a fejlesztéseknek, ezeknek a fejlesztési összegeknek a felhasználását, a céljait együttesen kontroll mellett csináljuk meg ennek a költségvetésnek a mentén. Erre volt ellenzéki felhívás is Kósa úr részéről, és volt a miniszterelnök úr részéről most legutóbb három nappal ezelőtt egy ilyen kinyilatkoztatás.
Igen, csináljuk meg informálisan vagy formálisan, hogy azok, akik érintettek az önkormányzati rendszerben - mert felelős vezetők, azért választották őket oda, és a kormány, amely fizet mint felelős fizető, kifizetőhely -, összhangban és ellenőrzésben, a parlament kontrollja mellett ezeket a programokat meg tudják csinálni. Ezek a programok, ezek a fejlesztések a megszorítások ellenére is lehetőséget biztosítanak mind a munkaerőpiacnak, mind a jövedelemnek és nem utolsósorban az állami bevételeknek a növelése érdekében is. Ha meg tudjuk oldani, hogy ezek a rendszerek nem a kihíváson, a szembenálláson és az egymás sanda figyelésén, hanem az együttműködési készségen és természetesen a leghatékonyabb pénzfelhasználási elveken alapulnak, akkor működőképes lesz.
Font úr itt az előbb említette, hogy szét lesz verve az agrár-közigazgatás. Nos, azt senki nem vitatja, hogy a közigazgatási rendszerben bizonyos átalakításra szükség van. Ránézek itt az államtitkár úrra a pénzügyminiszteri székben, aki annak idején helyettes államtitkárként az egyik vezetője volt annak, amikor a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban a szervezeti átalakítást csináltuk. Két évig tartott, rettenetesen nehéz volt, mert érdekviszonyok ütköztek, és figyelni kellett arra, hogy a hatósági jogkörök, a vagyonkezelői jogkörök és az igazgatási jogkörök ne keveredjenek, és megfelelő kiszolgálást kaphassanak az ügyfelek is. Most ennél sokkal nagyobb a kihívás, az az egy minisztérium is bizony két évig szenvedett ezzel.
Abban egyetértek Font úrral, hogy a költségvetésben megjelenő egységes szakigazgatási hivatalnak a kialakítása januárig biztosan nem végezhető el. Tehát itt valami kis türelmet mindenféleképpen tanúsítanunk kell - a mezőgazdasági bizottságban egyébként erről nagyon sok vitát lefolytattunk -, annak érdekében, hogy azok a szinte félkatonai rendben működő hatóságok, mint az állat- és növény-egészségügyi, az élelmiszer-biztonsági hivatalok, nehogy az átszervezés okán olyan hátrányt szenvedjenek vagy a működésükben annyira lelassuljanak, hogy az mindnyájunknak beláthatatlan károkat okozzon.
Ezért a céllal egyetértve, a végrehajtásban azonban valamennyi, az ágazatban, illetve a közigazgatási rendszerben érintett bevonásával kell eljárni. És még egyszer hangsúlyozom, hogy nem lenne haszontalan, ha a szakigazgatási, közigazgatási rendszer hatékony átalakítását egy olyan kormányzati kontroll is követné, amelyben, ha tetszik, ha nem, bizony a közigazgatási államtitkári posztnak a megjelenítésére is szükség lenne, mert azok az egyeztetések, amelyek most államtitkári szinten mennek, nem mindig passzolnak, illetve nem mindig esnek egybe a reformtörekvések technikai megvalósításával.
Ez a költségvetés, még egyszer hangsúlyozom, ami itt van előttünk, egy olyan elkerülhetetlen rendszer-átalakítással és reformtörekvéssel elindított folyamat, amelynek bizony vannak kemény - ki kell mondani - megszorító, a társadalom széles rétegeit is érintő döntései, amelyek a legszegényebbek vonatkozásában szükséges, hogy állami támogatástól övezettek legyenek, a többi rétegnél... - itt egy ellenzéki képviselő úr mondja, hogy súlyos, természetesen súlyos, de nekünk arra kell törekedni, hogy senki, tehát egyetlen réteg se kerüljön ellehetetlenülő helyzetbe. Viszont a másik réteg, amelyiknek a teherbírása nagyobb, ott ez meg érvényesüljön is, és szélesítsük bizony az adóbefizetők körét, mert ez is nagyon fontos, hogy egyharmada tartja el a társadalom kétharmadát, és az adófizetési képesség ellenére is vannak bizonyos körök, amelyek ennek nem szívesen tesznek eleget. Ez is hozzátartozik, amikor arról beszélünk, hogy mi az, hogy közteherviselés a Magyar Köztársaságban.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és az MDF soraiban.)
