HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha címet kellene adni ennek a költségvetési törvényjavaslatnak, akkor talán ennek a műnek a címe egy útleírás lehetne. Az út kezdete 2002, amikor a jóléti rendszerváltás programjával hitegették a magyar választókat, és ez az út a mostani végállomását tekintve az elszegényedés költségvetési törvénytervezete. Ez egy érdekes út volt, ami a mögöttünk álló öt esztendőt jellemzi.
Különleges ez a mostani esztendő; kettős kényszer alatt áll a kormány, kettős kényszer alatt áll az Országgyűlés. Az egyik kényszer belső, hiszen ha 2002-től megnézzük az utat, ami ide vezetett, akkor az azt jelenti, hogy ez a gondolkodás, ez a költségvetési logika, amelyet önök követtek, ez hibás. Ebből az következik, hogy ezen változtatni kell, mert tovább nem tudunk eladósodni, tovább nem tudunk elszegényedni, tovább nem növelhető az államháztartási hiány, nem növelhető az államadósság, nem lehet több hitelt felvenni, mert a végén a szegényházban végzi az ország.
A másik kényszer tulajdonképpen egy külső kényszer, az európai uniós kényszer. A nagy szerencsétlenségben megnyílik előttünk egy lehetőség, egy út az európai uniós tagságunkból adódóan, ez a következő hét esztendő uniós költségvetése, amelyből szerencsés esetben 8000 milliárd forint juthat Magyarországra fejlesztési beruházásokra.
Ezen a költségvetési törvénytervezeten látszik, hogy változatni akar. Egy szempontból ez a változás talán félig-meddig sikeresnek nevezhető, de egyéb szempontból nem. A kérdés az, hogy vajon a külső kényszer volt-e erősebb, az európai uniós külső kényszer, vagy pedig maguk a törvény előkészítői vagy elkészítői döbbentek-e rá arra, hogy az eddig járt út hibás, és ezen változtatni kell. Attól tartok az előzményeket ismerve, hogy a külső kényszer hatásáról és erősségéről van szó, és ha belemegyünk a törvénytervezet boncolgatásába, akkor látjuk, hogy az az átalakulás a gondolkodásban, ami szükségeltetne ahhoz, hogy ez az ország normálisan működjön, az bizony még várat magára. Ez sokkal inkább a külső kényszerek hatása.
Mert hogy is jutottunk idáig, mi vezetett ide? Az elmúlt öt esztendő miért volt ilyen rögös út a mi számunkra?
A baj 2002-re vezethető vissza, amikor a szocialista-szabad demokrata kormány elkövette azt az óriási hibát, hogy betartotta választási ígéreteit. Azt hitte, hogy a szavahihetőség ilyen vonatkozású értelmezése szimpatikusabb dolog lesz, és fontosabb, mint az ország gazdasági helyzetének a szemügyre vétele, vagy ennek a szem előtt tartása. A Magyar Demokrata Fórum 2002 nyarán a vita során számos alkalommal elmondta - hiszen ott kétszer száznapos programról volt szó -, hogy ezeknek a jóléti intézkedéseknek, amelyeket az akkori kormány, a Medgyessy-kormány megtett, nincsenek meg a pénzügyi alapjai, nincsen meg a gazdasági fedezete, hosszú távra fogja eladósítani az országot. Sajnos, a jóslatunk valóság lett, 2002-ben a kormány elveszítette befolyását, kontrollját a pénzügyi folyamatok felett; öt esztendőn keresztül nem sikerült visszaszerezni. Ez a mostani költségvetési törvénytervezet egy szerény kísérlet arra, hogy ezt a kontrollt a pénzügyi folyamatok felett a kormány visszaszerezze, és ha egy kis szerencséje van, akkor talán sikerül is neki.
A mostani költségvetési törvény önmagában nem értékelhető, hiszen ahogy az előbb mondtam, különleges helyzetben vagyunk, az európai uniós tagságunkból adódó lehetőségek más szempontok figyelembevételét is szükségszerűvé teszik. Az egyik a már elfogadott, az Unió által elfogadott konvergenciaprogram, amivel természetesen összhangban kell lennie a mostani a költségvetési törvénytervezetnek. A másik pedig az a nemzeti fejlesztési program II., vagy az Új Magyarország program, hiszen ennek a három dolognak harmonizálnia kell, különben a siker vagy a lehetőségek kihasználásának az esélye el fog mellettünk menni, és nem lesz lehetőségünk ezek kihasználására.
A harmónia részben a konvergenciaprogram és e között a költségvetési törvénytervezet között megvan, és erre azt is mondhatnánk, hogy ez így van rendjén. De azért nincs így rendjén, mert egy költségvetési törvénytervezetnek legalább három hatást vagy három szempontot kell figyelembe venni. Az egyik a pénzügyi egyensúlyra gyakorolt hatása. Ez az az egy pont, ahol azt lehet mondani erre a költségvetési tervezetre, hogy igyekszik kielégíteni az elvárásokat, a jogos elvárásokat. Node, hát egy költségvetési törvénytervezetnek vannak a gazdasági élet szereplőire gyakorolt hatásai, méghozzá jelentős hatásai, és vannak társadalmi hatásai.
Az Állami Számvevőszék jelentésének talán 10. oldalán szerepel az a törvényi mulasztás, amit az előterjesztő elkövetett, hiszen az államháztartásról szóló törvény írja elő a hatástanulmányok elkészítését. Hatástanulmányt kellett volna készíteni a gazdasági életre gyakorolt hatás vonatkozásában legalább két esztendőre előre, aztán hatástanulmányt kellett volna készíteni a társadalmi következmények elemzése, vizsgálata, előrevetítése vonatkozásában. Az előterjesztő, nevezetesen a Pénzügyminisztérium egyik törvényi kötelezettségének sem tett eleget, tehát törvényszegő, törvényt be nem tartó módon terjesztette az Országgyűlés elé a javaslatot, illetve a tervezetet.
Különösen fontos lett volna, ha a gazdasági élet szereplőire gyakorolt hatást elemezzük, és ezt látjuk, mert a következő esztendő költségvetésének a minősége azon fog múlni, hogy a magyar gazdasági élet szereplői milyen pozíciókban fogják - vagy pozícióval fogják - folytatni a következő években a munkájukat.
Nos, ez a költségvetés tulajdonképpen a megszorítások és a kényszerek költségvetése. A kényszerek egyrészt erednek abból, amit mondtam, az államháztartás helyzetéből, másrészt visszavezethetők az uniós követelményekre. És itt ebben a költségvetésben nemcsak kiigazításról van szó, és nem lenne szabad, hogy csak arról legyen szó, hogy a pénzügyi egyensúlyt rendbe tesszük, mert önmagában az egyensúly célnak szép, de a fejlődés lehetősége önmagában az egyensúlyban nincs benne, sőt a fejlődés általában egy egyensúly nélküli állapotból indul ki. Az már a mindenkori kormány ügyessége, hogy ezt pozitív vagy negatív irányba tudja-e elmozdítani.
(12.50)
Tehát nemcsak kiigazításról van szó, nemcsak az adóbevételek és a járulékok növeléséről, a társadalom és a vállalkozások megsarcolásáról, hanem szó kéne hogy legyen ebben a költségvetési törvényben a nagy elosztó rendszerek reformjáról. A kormány verbálisan ezt gyakorolja is, nyomait a költségvetésben ennek kevéssé lehet felfedezni, de ezekre a reformokra, azért legyünk őszinték, már nyolc-tíz esztendeje szükség lett volna.
A reform azt jelenti a mi értelmezésünkben, hogy ezek a nagy rendszerek hatékonyabban működnek, magyarán szólva olcsóbbak, magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtanak a társadalom számára, és nyilvánvalóan ezek finanszírozási rendszerét is át kell alakítani, mert a társadalomnak többet kell vállalnia a terhekből. Sajnos ebből a költségvetésből csak a társadalomra háruló reformtöbbletterhek látszanak, de ezek sem egyértelműen. Egyrészt azért nem egyértelműek ezek a terhek, mert az ezzel kapcsolatos kimutatások a költségvetés táblázataiban nem foglalják össze, másrészt nem lehet pontosan tudni, hogy végül is miről van vagy miről lesz szó. Nap mint nap kapunk újabb híreket újabb ötletekről, ezek olykor nagyon lényeges változásokat okozhatnak, példának okáért a tb-járulékok fizetési kötelezettségét kiterjesztik a felnőtt családtagokra, illetve az őstermelőkre, de ezek hatása szerintünk nem feltétlenül jelenik meg a költségvetésben.
Ugyanígy követhetetlen az államháztartás korszerűsítése, hiszen nem tudjuk, hogy mikor fog történni valami, azt sem tudjuk, hogy mi fog történni, azt meg főleg nem tudjuk, hogy ennek az egésznek milyen hatásai lesznek. Egyetlenegy “sikeres” közigazgatási projektről tudunk, ez a közigazgatási államtitkári funkció megszüntetése volt. Ennek negatív hatása már érzékelhető, de hogy milyen kárt fog okozni, illetve okoz, nehéz lesz forintokban kifejezni. Anélkül, hogy a kérdés elemzésébe belemennék, mi támogatjuk, hogy a közigazgatási államtitkári funkciót állítsa vissza a kormány. Ezt az egész reformfolyamatot pillanatnyilag egy szóval lehet jellemezni, ez az egy szó a káosz. Illetve azzal, hogy a 2007. évben ezen a címen is növekednek a vállalkozások és a lakosság terhei.
Az MDF természetesen egyetért a kiigazítással és a reformokkal, sőt mi a választási programunkban javasoltuk is ezeket. Tudtuk, hogy a négyéves szocialista-liberális kormányzás következtében a jóléti intézkedések bővítésére legfeljebb a ciklus végén nyílhat majd mód. Az MDF indokoltnak tartja a centralizációt, az újraelosztás csökkentését, ami egyrészt a lakossági hozzájárulás növelését jelenti a nagy ellátó rendszerekhez, másrészt viszont adó- és járulékcsökkenéshez kell hogy vezessen. A tönkretett gazdaság helyreállításának ötéves makromutatóit a kormány a 2006 szeptemberében Brüsszelnek leadott konvergenciaprogramban foglalta össze. Ezzel a helyreállítási pályával alapvetően egyet lehet érteni, ez alatt a hiány- és államadósság-csökkentés ütemét, a GDP változásait, az infláció alakulását és másokat értünk, de a konvergenciaprogram tartalmi kérdéseivel már nem. Ezt mi egészen másképpen csinálnánk.
A konvergenciaprogramból ugyanis csak az látszik, hogy milyen rossz a 2006. évi helyzet, és éves ütemezésben milyen év végi állapotok elérése a cél. Az azonban, hogy ezeket a célokat milyen úton fogjuk elérni, ebben az anyagban rejtve marad. És ez nemcsak a Magyar Demokrata Fórum véleménye, hiszen Brüsszel is azzal a megjegyzéssel fogadta el a programot, hogy a számára tervezett reformok nem áttekinthetőek. Valószínűleg ez az oka annak, hogy gondnokság alá helyezték a trükkös Magyarországot, vagyis félévente be kell számolnunk a program teljesítéséről. Az elmondottakhoz hozzátartozik, hogy minap a Bizottság egészen más lefutású konvergenciaprogram-várakozásokról adott hírt, mondván, hogy a tervezett reformintézkedések nincsenek törvénybe foglalva, és ezek várható hatásai nem felmérhetőek.
Novemberben például 2007-re 7,4 százalékos deficitet, 6,8 százalékos inflációt, 70,9 százalékos adósságállományt és 7,7 százalékos munkanélküliséget prognosztizált. Ami ebből következik, az kettős. Egyrészt a konvergenciaprogram célkitűzéseinek betartása Magyarország számára eminens érdek, másrészt amennyiben a reformok nem a tervezett ütemben haladnak, ezt az ütemet valószínűleg csak a miniszterelnök úr ismeri, akkor a konvergenciaprogram betartása érdekében a tervezett megtakarításokat a kormány újabb megszorításokkal lesz kénytelen kiváltani. Ez természetesen a megpróbáltatások növekedését fogja jelenteni az egész nemzet számára. A reformcsomag lényegileg egy bonyolult terv. Ezt a tervet alrendszerekre - egészségügy, oktatás, közigazgatás és ezek összefüggéseire - bontva kell, pontosabban kellett volna elkészíteni, meg kellett volna határozni a különböző lépések költségeit és a lépések következtében előálló eredményeket, a végállapottal együtt. Illetve meg kellett volna határozni az egyes lépések határidejét.
És ez a könnyebbik feladat. A reformoknak meg kellene fogalmazni a hozzájuk tartozó társadalompolitikai célkitűzéseket, nem en bloc, hanem rétegekre bontva, és a program ütemezésének megfelelően meg kellett volna fogalmazni ennek várható társadalmi hatásait. A reformok tervének ebben a költségvetésben lett volna a helye, mivel a nagyberuházásokról az államháztartásról szóló törvény szerint minden évben hároméves kitekintést kell adni a kormánynak, és ezek a reformprojektek igazán nagy beruházásoknak tekinthetők. A hiányolt számok azonban még 2007 vonatkozásában sem találhatók meg a költségvetésben, aminek oka az MDF véleménye szerint a reformok előkészítetlenségében és a kormány bizonytalanságában keresendő. Javasoljuk a kormánynak, hogy a vázolt tervezési munkát legalább a 2007. év folyamán, tehát a következő esztendőben végezze el.
De térjünk vissza ahhoz, hogy miről is szól ez a költségvetés! Az előttünk lévő törvényjavaslat az elmúlt négy év felelőtlen, koncepciótlan és tehetségtelen szociálliberális kormányzásának lesújtó eredménye. Ezt a munkát elég pontosan értékelte miniszterelnök úr közérthető őszödi beszéde, amit, engedjék meg, hogy én itt ne idézzek szó szerint. Gondolom, a beszédet az elmúlt hónapokban mindenki tanulmányozta, az abban megfogalmazott minősítéseket nem kell részletezni. Mindenesetre ilyen nagy reformok esetében nem túl biztató, ha a kormány még a második vagy a harmadik lépést sem látja előre.
Összességében, ha a kormány 2002 és 2007 közötti tevékenységét áttekintjük, láthatjuk, hogy ez egy nagy ívű út a jóléti rendszerváltástól a magyar társadalom jelentős elszegényedéséig. A jóléti rendszerváltásra a jelenlegi költségvetés tartalmában már nem emlékeztet, csak a vízibivalybőr táska utal a régi talmi gazdagságra. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy az MDF már 2002-ben hangsúlyozta, hogy a jóléti rendszerváltásnak a magyar gazdaság nem termelte meg és nem is tudja megtermelni a gazdasági fedezetét. A nagy arányú osztogatás, az ebből kialakuló forráshiány lehetetlenné fogja tenni a nemzetgazdaság megfelelő ütemű fejlesztését. A költekezés következtében 2003-tól kezdve a gazdaságpolitika sodródóvá vált, és Magyarország a régió éllovasából gazdasági szempontból az utolsó helyre került. Sajnálatos, hogy mindezért a régi-új kormány és a mögötte álló koalíciók nem éreznek felelősséget; igaz, ez a szociálliberális kormányzás nem felelősséggel, hanem leginkább csomagokkal jellemezhető.
Sajátos, hogy a pénzügyminiszter úr 2006. november 2-án kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy nem érez személyes felelősséget az idei államháztartási hiány elszállása miatt, és a kormányfő, illetve a frakció bizalma mindennek ellenére töretlen maradt felé. Lehet, hogy mindez így van, de jó lenne tudni, hogy akkor ki felel a költségvetésért, ki felel azért, hogy a költségvetési tervek az elmúlt években még megközelítőleg sem teljesültek? Most, 2007-re, a konvergenciaprogram elkészítése és a pénzügyi fegyelemmel kapcsolatos fogadkozások ellenére néhány nappal ezelőtt kiderült, hogy az államháztartási hiány nem egyezik meg a 2006. évi költségvetési törvényben szereplő 1580 milliárd forintos pénzforgalmi hiánnyal, túllépi az időközben 1768 milliárd forintra módosított előirányzatot, és várhatóan jóval 2000 milliárd fölé kerül.
Persze, mindent meg lehet magyarázni, de ez az egész folyamat súlyos kormányzati problémákról tanúskodik. Nem kaptunk magyarázatot arra sem, hogy mivel tudja megindokolni a kormány ennek a mai nehéz helyzetnek a kialakulását. Az ellenzék állandó megrovásban részesült azért, mert nem lelkes a nemzetre zúduló terhek növekedése miatt, holott mindezt csak egy felelőtlen politikai elit rossz működése és hatalmi vágya okozta. Ilyen okok mellett nehéz lelkes áldozatvállalást elvárni közfelkiáltás jelleggel a társadalom egészétől. A költségvetés a megszorításokon túlmenően üres, csak az egyensúlyjavításra koncentrál, ami fontos kérdés, de sem társadalompolitikai, sem gazdaságpolitikai mondanivalója nincs.
(13.00)
A költségvetés lényegében konzerválja a korábbi viszonyokat, szerény kiadáscsökkentéssel párosulva. Az igazságosság sokat hangoztatott jelszava itt abban az értelemben érvényesül, hogy egyes rétegeket nagyon, másokat még jobban sújt a kivetett sarc, másrészt hogy néhány fejezet, cím - nem feltétlenül logikusan levezethető okból - nagyobb veszteséget, nagyobb kiadáscsökkenést kénytelen elszenvedni a többinél.
A költségvetés legnagyobb vesztese az adófizető polgár, ezen belül a középosztály, akinek adóterhelése látványosan növekszik. De nemcsak az egyén tartozik a vesztesek közé, hanem a vállalkozások is, holott egy átgondolt fejlesztési programban a vállalkozások terheit inkább csökkenteni, mint növelni kellene, hiszen csak az ő dinamikájuk ránthatja ki az országot a bajból.
Ami a gazdaságpolitikát illeti, itt a remény az uniós források hatékony felhasználásában van. Ebből fejlesztési célra 2007-ben 464,5 milliárd áll rendelkezésre 165,6 milliárdos társfinanszírozás mellett. A források lényegileg a korábbi kifutó támogatások felhasználását jelentik, az Új Magyarország fejlesztési terv - beleértve ebbe a vidékfejlesztési programot is - még csak 126 milliárd lehívásával számol. Ez abból ered, hogy a program elfogadása a jövő év közepén várható, és még számos előkészületi lépés hátra van ahhoz, hogy ez a mindeddig elég rosszul működő pályáztatási rendszer hatékonyabbá váljék. A kérdés az, hogy az uniós forrásokat valóban hatékonyan használja-e ki majd az ország, vagy ez is a szűk látókörű pártpolitika martaléka lesz, nem kis előnyt biztosítva az aktuális klientúrának. Ebből a szempontból a Magyar Demokrata Fórumban nagy visszatetszést keltett Lamperth Mónika miniszter asszonynak az erre vonatkozó kijelentése, és a fejlesztési döntések kérdésében ismerünk a 90-es évek végéről is elfogadhatatlan politikai elvárásokat.
Összességében megállapíthatjuk - ez inkább a későbbi évekre vonatkozik -, hogy a 8000 milliárd forintos nemzeti fejlesztési forrás felhasználásában, a felhasználás körüli döntések rendszerének működésében nincs kialakult társadalmi konszenzus, a Magyar Demokrata Fórum ezért fontosnak tartja ennek a döntési rendszernek a konszenzusos átalakítását.
Természetesen további EU-erőforrásokat jelentenek a költségvetésen kívüli tételek, ezek 197,7 milliárd forintos forrást jelentenek 2007-ben. Az összes EU-támogatás így 655,2 milliárd lesz, szemben a magyar hozzájárulással az EU-költségvetéshez, ami 2007-ben 214,9 milliárdot tesz ki. Itt jegyzem meg, hogy a törvényi előírásokkal ellentétben a top up támogatást a költségvetés jövőre sem tervezi meg külön soron, amivel a Magyar Demokrata Fórum természetesen nem érthet egyet.
A költségvetés általános indoklása, szokásos sima optimista megfogalmazásban egy kicsit hamisan szól a következő esztendőről. A 2007. évi költségvetés optimistábbnak tűnik a konvergenciaprogram jövő évi számainál, számos adatban van kisebb-nagyobb eltérés, amelynek indoklását nem találjuk meg a kötetekben. A törvényjavaslatban kedvezőbben alakul a lakosság várható fogyasztása, az államadósság aránya változik, az elsődleges hiány lefutásának alakulása kedvezőbb lett, és sorolhatnám. Érdekes módon az elsődleges hiány alakulását a költségvetés az 1. § (2) bekezdésében törvénybe foglalja, ami eddig nem volt szokás. Tudjuk, fontos dolog ez, mert az államadósság csökkenését elsősorban az elsődleges hiány eltűnésétől, az itt jelentkező többlettől várhatjuk, de a 2007. évi hiány és a kamatok alakulása aligha teszi indokolttá ennek a 2008-ra történő nullára való alakítását. Gondolom, ezekkel az adatokkal a kormány optimizmust akart kelteni, de láttunk mi már törvénybe foglalt hiánycsökkentési terveket. Emlékszünk a Draskovics-féle ütemezett hiány tervezésére és másokra, csakhogy ezeket a paragrafusokat a zárszámadásban rendszeresen felülírták.
Sajátos dolog, hogy az indoklásban foglalkoznak a 2011-2013-as időszak előrejelzésével is. Ez valószínűleg azért szerepel itt, mert a 2006 és 2010 közötti kormányzati ciklust az egyensúly-helyreállítás, a megszorítások jellemzik, de 2011-től már minden gátlás nélkül előrejelezhető a gazdaság kiegyensúlyozott növekedése, az akkori választási program legfőbb üzenete. Ez csak papír és ceruza kérdése, hiszen ezeket a számokat ma az Unió sem várja el tőlünk.
A költségvetésben nincs utalás az euró bevezetésére. Ezen különösebben nem lehet csodálkozni, hiszen lényegileg a csőd közeli állapotú államháztartás kármentéséről szól. De szívesen emlékeztetnék arra, hogy 2005 augusztusában a kormánypártokkal együtt aláírtunk egy közös gazdaságpolitikai nyilatkozatot - ennek egyébként a gazdasági miniszter volt az előterjesztője -, amelynek a második pontja alapelvnek tekinti az euró 2010-es bevezetését. A határidő azóta ködbe veszett, pedig az ország és a polgárok gazdasági biztonsága szempontjából ez nagyon fontos kérdés.
Az általános indoklás szerint a legfőbb cél a tartós egyensúlyon alapuló növekedés feltételeinek és az életkörülmények Európai Unió átlagához való felzárkóztatásának biztosítása. A felzárkózásnak tükröznie kell a vállalkozások versenyképességét, amelynek a foglalkoztatásban, az állam által nyújtott szolgáltatások színvonalában, amellett a reálbérek és reáljövedelmek színvonalában kell megjelennie. Hogy ezek a célkitűzések hogyan egyeztethetők össze a következő évi költségvetéssel, azt nagyon nehéz lenne megmagyarázni, hiszen az életszínvonal csökken, a versenyképesség romlik, a növekedés visszaesik, a reáljövedelemek és a reálbérek katasztrofálisan zuhannak, és az állam által nyújtott szolgáltatások szintén romlani fognak, például a tervezett kórházbezárások vagy az iskolapolitikai irányelvek okán.
Itt egy pillanatra álljunk meg a foglalkoztatásnál, ami '94 óta szerepel a kormányok alapcélkitűzéseiben, a nemzeti fejlesztési tervben és másutt. Az Antall-Boross-kormányok idején egymillió munkahely veszett el, aminek oka a 80-as évek hazai gazdasági válságában, a szocialista piacok elvesztésében, a magyar áruk versenyképtelenségében, a kapun belüli munkanélküliség felszámolásában keresendő. A helyzetért azóta számtalan megrovást kaptunk a politikai pártoktól, különböző kutatóktól és másoktól. Biztosan volt ezekben sok jogos megállapítás is, de kérdezem itt a teremben ülőktől - habár most nincs éppen olyan, aki miniszterelnök lett volna, de képviselők vannak itt szép számmal, akik '90-től itt ülnek -, hogy mi történt azóta. Mit tettek ennek az egymillió munkahelynek a visszapótlására? Az égadta világon semmit. A foglalkoztatottság lényegében ma az 1994. év szintjén áll. Tehát kritika volt, a cselekvés azonban hiányzott. Figyelembe véve a konvergenciaprogram előrejelzéseit, a foglalkoztatottság 2010-ig szinte semmit sem változik.
Azért egy dologra még felhívnám a figyelmet: a gazdasági aktivitás '94 óta 300 ezer fővel csökkent, igaz, ma a munkanélküliség sem olyan magas, mint akkor volt. Ez az elmúlt tizenhárom, illetve a következő három év sikere, sikerjelentés a foglalkoztatás terén. Azt hiszem, ebben több akaratra és tényleges előrelépésre lenne szükség, a retorikából elég volt.
Mindehhez hozzátehetjük, hogy a feketegazdaság felszámolásáról a törvényjavaslat nem szól, sőt a száz apró lépés nevű 2005. évi káosz eredményeit sem mutatja be. A foglalkoztatási tervek arra utalnak, hogy a gazdaság kifehéredésével a kormány nem számol, a foglalkoztatás nem nő, ebben az irányban továbbra is a passzivitás jellemzi a tevékenységet. A 2007. évi adótörvények egyébként egyértelműen a fekete- és a szürkegazdaság szélesítését fogják eredményezni, hiszen a törvényjavaslatok, amelyek a fekete- és a szürkegazdaság megadóztatására irányulnak, és valószínűleg alkotmánybírósági akadályokba ütköznek, azt mutatják, hogy a kormány nem tudja az ellenőrzés színvonalát javítani, ezért a szabálytalan üzletvezetés szabálytalan megadóztatását próbálja keresztülvinni.
Néhány szó a makrogazdasági mutatókról. Kétes dicséret egy kormányra, ha azt mondjuk, hogy végre egy olyan költségvetés van előttünk, amelynek a számai maximum közepes kockázatot tartalmaznak, és nem lehet benne felfedezni a korábbi évek trükkjeit, sőt a kormány korábbi zűrzavaros ügyek elrendezését vagy rendezését a 2006. év újabb módosításaival, illetve a 2007. évi tételeknek a költségvetésben való elhelyezésével fel kívánja számolni. Ennek következménye az is, hogy a GDP-hez mérten az eredményszemléletű hiány 6,8 százalék, a pénzforgalmi hiány pedig 6,9 százalék lesz a várakozások szerint, vagyis a kettő közötti híd összesen 0,1 százalék, szemben a korábbi több egész számot jelentő százalékos eltérésekkel. Igaz, hogy a 2002-2006. évi költségvetések pénzforgalmi hiánya nem mondott semmit, hiszen ezekben az években a zsűri csak a kreatív könyvelés trükkjeinek színvonalát pontozhatta. A makroszámok egy kis eltéréssel megegyeznek a konvergenciaprogramban megfogalmazottakkal, és ezért reálisnak tűnnek.
A várható növekedéssel kapcsolatban most sok, a kormánynál optimistább vélemény hangzik el.
(13.10)
A Magyar Demokrata Fórum szívesebben látna pozitív, mint negatív meglepetéseket ebben a kérdésben.
Az infláció magas szintje egy bizonyos határig mindig sokat segít egy nehéz helyzetben lévő kormánynak. A 6,2 százalékos előrejelzést azonban mi alacsonynak, túlzóan alacsonynak tartjuk. A mi számításaink szerint ez legalább 7-7,5 százalékos lesz a következő évben.
A várakozásokon felüli infláció részben a reálkiadások, ezen belül a reáltámogatások csökkenését fogja jelenteni, és magasabb adóbevételhez juttatják majd a kormányt, ami a lakosság kárára a költségvetési tervek teljesülését reálisabbá teszi. Az MDF véleménye szerint a munkanélküliség a tervezettnél jobban fog növekedni, 7,7-8 százalék körüli teljesülése várható a jelzett tartalom nélküli gazdaságpolitika miatt. Az államadósság 17 000 milliárd forintra emelkedik, ami 14,5 százalékos emelkedést jelent, és a GDP-arányos 67 százalékot teheti ki.
Kockázatot jelent a költségvetésben az állami vállalatok várható veszteségének alakulása. Ezekre való korlátozási törekvést nem láttunk sem az elmúlt években, sem a következő esztendő vonatkozásában, bár a közölt makrogazdasági táblázatok lényegesen információfukarabbak a korábbiaknál. Egyértelmű, hogy a háztartási és a közösségi fogyasztás jelentősen, a bruttó állóeszköz-felhalmozás drámaian csökken, és az exportdinamika is megtörik. De végül is az adott adatokból egyértelműen következik, hogy a gazdasági növekedés valóban szerény, 2,2 százalék körüli lesz.
Ezekre az eredményekre azért nem lehet túl büszke a kormány, mert a régió többi országában a gazdasági növekedés gyorsul, a munkanélküliség pedig csökken, és lényegesen jobb inflációs és eladósodottsági adataik vannak, szemben a magyarországi helyzettel.
Engedjenek meg néhány összefoglaló adatot. A 2007. évi költségvetésben a közterhek 970 milliárd forinttal növekednek. Ha ehhez hozzávesszük az idei várható bevételi adatok között a szeptemberi adóváltozások következtében 180 milliárdos bevételi többletet, akkor ez azt jelenti, hogy 1150 milliárdos köztehernövelés nyomja a társadalmat. Ezen felül a kormány kitörölte a korábbi adótörvényt, ami az egészségügyi hozzájárulás megszüntetését, járulékcsökkentést és egyebeket ígért 2007-re. Mindezeket összeadva, a közterhek valójában 1400 milliárd forint körüli növekedést mutatnak.
A költségvetés konszolidált kiadásai 337 milliárddal növekednek, ezen belül a központi költségvetés 528 milliárdos növekedést tervez. A központi költségvetés kiadásai tehát reálértéken is emelkednek, a nagy kiadás felülvizsgálata ellenére is. A személyi kiadások 2165 milliárdot fognak kitenni, ami az eredeti előirányzathoz képest 140 milliárdos, a várható teljesítéshez képest 3 milliárdos többletkiadást jelent.
A költségvetésben a legnagyobb változás a kamatkiadásokban jelentkezik. Itt a 2006. évi előirányzat 840 milliárd volt, a törvényjavaslatban szereplő előirányzat pedig 1117 milliárd, ami 277 milliárdos emelkedést jelent. Ekkora tehernövekedésre nem emlékszünk az elmúlt évtizedben. Ez a kiadás a GDP 4,4 százalékát jelenti, vagyis pont kétszer annyi, mint amennyi GDP-növekedésre ebben az esztendőben számoltunk.
Amikor az államháztartási hiány finanszírozásáról beszél az ember, illetve amikor ezeket a hiányadatokat látja, óhatatlanul eszébe jut, hogy milyen fölényesen legyintgettek a kormány tagjai az elmúlt évek során a különböző hitelminősítő intézetek véleményére. Ebben az irdatlan számsorban azonban a leminősítések hatása is jelentős szerepet játszik.
Az adókról néhány szót. A Gyurcsány-csomag tervei szerint évi 1000-1000 milliárddal fog nőni 2007-ben és 2008-ban a társadalom adó- és járulékterhelése. Ezt a tervet a kormány valószínűleg túlteljesíti, és az sem igaz, amit a kormányfő a konvergenciaprogram bemutatása során elmondott, hogy a következő években csak egy új adóval, az építményadóval kell majd a társadalomnak számolnia, több nem lesz. Lehet, hogy a tervezett változtatások csak kiterjesztésnek tekinthetők, mindenesetre kemény és sok vitára okot adó intézkedés azóta a nyugdíjasok jövedelme utáni nyugdíjjárulék bevezetése, illetve a járulékfizetési kötelezettség bevezetése az őstermelők és a nem foglalkoztatott családtagok részére. Természetesen más adónemekről is szó van, ugyanakkor a szétvert közalkalmazotti réteg színvonalgyengülését mutatja, hogy számos adótörvény visszavonásra, megváltoztatásra került az évek során, illetve hogy a házipénztáradót az Alkotmánybíróság megsemmisítette, a regisztrációs adó anomáliái ellen pedig az Európai Unió lépett fel.
Az Audi-megállapodás sem biztos, hogy jót jelent a jövőre nézve, de ugyanakkor a kutatás-fejlesztési adómódosítás önmagában valószínűleg a vereség ellenére sem rossz megoldás a nemzetgazdaság számára.
Mint tudjuk, ma 80 milliárdnyi tervezett adóbevétel áll alkotmánybírósági elbírálás alatt az Alkotmánybíróság előtt, de a pénzügyminiszter úr megnyugtatta a lakosságot, a vállalkozásokat, hogy amennyiben a döntés számára negatív lesz, remek új adóötletekkel rendelkezik a tárca.
A másik eltérés a Gyurcsány-csomag eredeti expozéjától az, hogy a miniszterelnök akkor két évre ígérte az adóterhek megemelését, a konvergenciaprogramból azonban az látszik, hogy az ezt követő években is fennmarad, vagyis a magyar adóterhelés továbbra is 40 százalék körül alakul, szemben, mondjuk, Szlovákia 30 százalékával. Egyébként csak megjegyzem, hogy a tegnap napvilágra került harmadik negyedéves adatok Szlovákiában megdöbbentő, 10 százalékos GDP-növekedésről számolnak be. Nem lenne baj, ha a magyar kormány tanulmányozná, hogy mikre vezethetők vissza ezek a számok.
A költségvetési törvényjavaslatban, illetve a konvergenciaprogramban szó nincs már adóreformról, pedig erre feltétlenül szükség lenne. Az adópolitikának - ugyanúgy, mint a költségvetésnek - gazdaság- és társadalompolitikát kell kifejeznie, tudni kell, hogy hogyan ösztönzi és melyik területen a gazdasági növekedést, a társadalom különböző rétegeitől milyen meggondolások alapján és milyen jövedelmeket von el.
Ezek az adótörvények viszont arról szólnak, hogy ott csípjünk el egy kicsit vagy nagyot, ahol lehet, illetve ahol kisebb a társadalmi ellenállás. Gondolom, ezen az alapon feszítik meg a 2007. évi, illetve a már bevezetett szeptemberi intézkedések a nyugdíjasokat, akik 2007-ben 4 százalékos reálnyugdíj-csökkentést is kénytelenek lesznek elviselni az infláció miatt többek között, hiszen szervezett fellépésük az intézkedések ellen nem várható, választások pedig csak 2010-ben lesznek.
Az adóreform azért is indokolt, mert ez az összevissza adórendszer különböző lépcsőkkel, a különböző járulékkötelezettségekkel, kivételekkel, elszámolási módokkal nagyon bürokratikus, nagyon drága, nagyon nehezen ellenőrizhető, tehát egyszerűsíteni kellene. Ennek a terveit akkor is meg kell csinálni, ha az adók és járulékok nagyon magasak, és a kormány szerint belátható ideig nem csökkenthetők. Egyszerűen arról van szó, hogy bizonyos intézkedések a rendszer egyszerűsítése érdekében meghozhatók már most, és egy tervezett adócsökkentési pálya - tervszerű gondolkodás mellett - kialakítható lenne a jövőre nézve.
Az adótörvények részletes elemzését majd az adótörvényekről szóló vita során megtesszük. Mindenesetre, ha már ilyen nehéz helyzetbe manőverezte a kormány az országot, és ilyen nagyarányú kiigazítást tart szükségesnek, a számtalan bagatell, de mégis sarcjellegű adó helyett mi inkább azt javasolnánk, hogy a kormány hozza vissza az áfa 25 százalékos felső kulcsát. Ezt a kulcsot nagyon álságos módon a kormány az 1000 milliárdos 2005. évi adócsökkentési terv keretében vitte le. Az MDF már akkor is figyelmeztette a kormányt, hogy a gazdaság helyzete nem teszi indokolttá ezt az adócsökkentést, de hogy ennyire direkt módon történik meg 10 millió ember becsapása, arra azért nem gondoltunk. Mindenesetre a 25 százalékos kulcs visszahozása már nem ront a kormány amúgy is lerongyolódott presztízsén, 165 milliárd körüli adóbevételt jelent, a lakosság jobb módú rétegeit érinti, akik az esetek többségében szabadon dönthetnek arról, hogy azokat a tárgyakat és szolgáltatásokat, amelyekre szükségük van, mikor vásárolják meg, vagyis vásárlásaikat el is halaszthatják. Komoly hátránya a dolognak azonban, hogy jelentős inflációnövelő hatása van, de csak egy időre. Ugyanakkor tudjuk, hogy a fogyasztási adó a legigazságosabb adó, ezek beszedése a legkönnyebb, és a fogyasztási adók növelése felé mozdult el egész Európa, sőt az egész világ.
Ami az egyes főbb adók bevételeinél problematikus, az az szja-bevételek tervezett alakulása, a fogyasztási adók várt bevétele, illetve a társaságiadó-prognózis. Mindháromban ugyanabból az okból látunk jelentős kockázatot. Az szja-bevételt bekorlátozhatja a közszektor bérbefagyasztása, a várható munkanélküliség növekedése, illetve a vállalkozói szféra bértárgyalásainak eredménye. Az áfabevételeket a háztartások és a közszektor visszafogása fogja felülről korlátozni, a társaságiadó-bevétel növekedése pedig azért lehet kevesebb a vártnál, mert az adóintézkedések keményen befolyásolják a korrektül könyvelő vállalkozások nyereségét, egyáltalán létezését, másrészt a szerény gazdasági növekedés is vissza kell hasson a társaságok eredményeire.
(13.20)
Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy ez az adórendszer úgy rossz, ahogy van, és erre is a hevenyészettség jellemző. A bevételi tervek azonban csak közepes kockázatot jelentenek.
Néhány szó a kiadásokról, hiszen mindjárt lejár az időm. A központi költségvetés kiadásainak jelentős növekedéséről nem beszélhetünk, ugyanakkor többé-kevésbé az is világos, hogy az állam nem spórol magán, de a köztisztviselőkön igen. Az elsődleges célkitűzés az volt, hogy a közigazgatás hatékonyabb, olcsóbb lesz, és megtakarítások fognak jelentkezni. Ezeket a feltételeket a költségvetés nem teljesíti. A kiadáscsökkenés a régi szokásoknak megfelelően a fűnyíróelv alapján történik.
Némi létszámcsökkenést tapasztalhatunk, de az ésszerű, hatékonyabb szervezet kialakulásának még a terveit sem látjuk. Az eredeti elképzelések szerint mintegy 400 háttérintézménynek kellett volna megszűnnie vagy átszerveződnie, de ezen a területen az ÁSZ-vizsgálatok tanúsága szerint érdemi döntések alig történtek. Talán az önkormányzatok, az egészségügy és az agrártárca látott neki a feladat megoldásának. Ebben intézményi felsorolásokat, határidőket, gazdasági mutatókat vártunk volna el.
Nem látszik előrelépés a tervezett központosított gondnokság, a személyügyi központ létrehozásában. A személyügyi központra a következő évben 80 millió forint van betervezve, amiből 26 millió bérjellegű kiadás. Ez körülbelül 5 munkatárs alkalmazásához elegendő, és úgy véljük, hogy talán a személyzeti problémák kezelését ezzel a stábbal a kormányzati szférában nem lehet megoldani. A közszektoron belül 4,5 százalékos létszámcsökkentéssel számol, ami lényegesen kevesebb a sokat hangoztatott 10 százalékos létszámleépítésnél. Ha megnézzük a KSH ez év augusztusáig terjedő foglalkoztatási adatait, kiderül, hogy míg januárban a közszektorban 780 ezer ember dolgozott, addig augusztusra ez a létszám 784 ezerre bővült.
Befejezésképpen: nehéz helyzetben van az ország. A kormány kétségtelenül keresi a kiutat. A költségvetési törvénytervezet ebből a szempontból a rossz megoldások halmaza, amit az MDF nem tud támogatni. Az elmúlt nehéz hónapok után, szembesülve a feladattal, azt hiszem, most jött rá a miniszterelnök úr, hogy milyen nehéz szocialista kormányzás után újra kormányozni, és romokon építkezni. Remélem, most már (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) empátiával gondol az MDF-re, amelynek ez a faladat nem 4, hanem 40 esztendei szocialista kormányzás után jutott ki.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
