MÁDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először a legfontosabb ténnyel kell kezdenem: a jövő év az elmúlt tíz évhez képest a legsötétebb év lesz a polgárok, a vállalkozók, a családok, a magyar gazdaság és a magyar társadalom minden szereplője számára.
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ha hiszünk annak a beterjesztésnek, ami a költségvetésben szerepel, akkor azt látjuk, hogy 4 százalékot meghaladó reálkereset-csökkenés következik be, amely valószínűleg még nagyobb is lehet, hiszen ha az infláció meghaladja azt az elvárt, a kormányzat által várt mértéket, amire jó esély van, hiszen már most hirtelenjében 2,3 százalékról 6,3 százalékra nőtt az infláció, csak az elmúlt öt hónapban, és a jövő évre, egyébként egész évre 6,2-t várnak, tehát ha az infláció nagyobb lesz, akkor ez a reálkereset-csökkenés még nagyobb mértékű lehet.
Ez egy átlagos csökkenés. Egyébként is tisztában kell lennünk azzal, hogy például a közszférában dolgozó emberek, a pedagógusok, akiket nem bocsátanak el, vagy az adminisztrátorként dolgozó emberek még nagyobb csökkenést kell hogy elszenvedjenek, hiszen sem a közalkalmazotti, sem a köztisztviselői illetményalap nem változik a jövő évre nézve. Ha van egy 6-7-8 százalékos infláció, akkor ez az infláció reálértelemben lényegében mind-mind az emberek jövedelmét apasztja, tehát lényegében ennyivel kevesebbet fog érni a pénzük jövőre.
Ha még azt is hozzátesszük, hogy az elmúlt időszakban járulék- és adóemelések történtek, akkor a pozícióromlás sajnálatos módon még nagyobb lesz, hiszen ha ugyanabból a béréből többet vesznek el járulékok és adók révén, akkor nemhogy ugyanaz a pénze maradna meg, és az inflációt szenvedi el, hanem még a pénze is kevesebb, és az infláció is nagyobb.
Ilyen körülmények között azt kell látni, hogy a társadalom egyes rétegeinek, az egészségügyben dolgozóknak vagy a pedagógusoknak, a közszférában dolgozóknak 6-8-10 százalékos romlással is kell számolniuk. Ilyen a Bokros-csomag óta nem volt. Az elmúlt tíz évet soha nem látott negatív év követi a következő évben, és ez lényegében tényleg annak az ára, ami a kormány elmúlt négy évi felelőtlen és szakmailag teljes mértékben alkalmatlan kormányzása következtében állt elő.
Ugyanakkor ez a költségvetés hiteltelen több oknál fogva. Az egyik: azért, mert a szereplők nem változtak. Ha egy cégnél válságos helyzetet alakít ki egy vezető, akkor azt elzavarják és elküldik. Nyilvánvalóan nem adatik meg neki az a lehetőség, hogy ő maga, aki bebizonyította az alkalmatlanságát, próbálja meg rendbe tenni a dolgokat. Itt azt látjuk, hogy a miniszterelnök, a pénzügyminiszter, a koalíciós pártok nem változtak. Azért is hiteltelen egyúttal, mert nem lehet hosszú távon történő komoly reformprogramokat, átalakításokat a társadalommal való párbeszéd nélkül végigvinni.
Az emberek feje fölött diktatórikusan, parancsok szintjén áterőszakolni változtatásokat, hosszú távú átalakításokat lehetetlen. Ez egy alapvető tudományos, szervezetszociológiai tény. Ha nem győzzük meg a szereplőket, annak a csoportnak vagy annak a szervezetnek legalább a zömét az átalakítás szükségszerűségéről és helyességéről, akkor az az átalakítás nem fog sikerrel kecsegtetni. Ez történik most, hogy áterőszakolnak végig nem gondolt, kiérleletlen, az emberek véleményével nem egyező változtatásokat.
(15.10)
Azon túl, hogy koncepcionálisan is rossz ez a szemléletmód, a rövid távra koncentrálás mellett feláldozza igazából a gazdasági növekedést, és feláldozza azt a lehetőséget, hogy minél több embert vonjunk be a gazdasági felelősségvállalásba és a fizetők körébe.
A változtatások, az adóemelések, az újabb és újabb elvonások és szankciók nyilvánvalóan a szürkegazdaság erősödéséhez, az emberek védekező reakciójához fognak vezetni, az emberek tömegesen fogják keresni a kiskapukat. Ezt a szocializmus alatt - amelynek az erkölcsi korrupciója közismert volt - megtanulhatták, a magyar emberek ebben tehetségesek. Tehát nagyon nagy veszély van arra nézve, hogy ezek a restrikciók, ezek a durva megszorítások nem érik el a kívánt célt, ezért újabb és újabb megszorítások várhatók. Ez a kormány igazából nem is tud másban gondolkodni, csak megszorításokban. Nem tud abban gondolkodni, hogy hogyan lehetne hosszú távon az emberek szempontjainak és a társadalom érdekeinek megfelelően gondolkodni és cselekedni.
Engedjenek meg néhány rövid gondolatot az otthonteremtés vonatkozásában! Sajátos módon a rózsaszínű ígéretekkel szemben a keserű valóságot lehet látni. Ugyanis az volt az ígéret, hogy kiterjesztik az otthonteremtési támogatás rendszerét. A kiterjesztés helyett drasztikus szűkítések következtek. Csökkent a kamattámogatás, megszüntették az adókedvezményt, leállították a bérlakásprogramot, megszüntették a 400 ezer forintos áfa-visszatérítést, és még lehetne folytatni a sort.
Az infláció növekedése most egyébként megint azzal fog járni, az önök által felpörgetetett inflációnövekedéssel, hogy nőnek majd a törlesztőrészletek, az emberek, a családok ezrei, tízezrei lesznek képtelenek arra, hogy fizessék azokat a terheket, amelyekről korábban úgy gondolták, hogy képesek törleszteni. Azért sem fogják tudni törleszteni, mert növekednek ezek a részletek, hiszen megszüntették önök a plafont, és így az infláció következményeit és az önök politikájának rossz voltát a hitelfelvevők a saját bőrükön fogják tapasztalni. Akiket elbocsátanak, azok meg aztán végképp nagyon nagy gondban lesznek, és attól tartok, sajnos tömegesen lesznek olyanok, akiknek bedőlnek a hitelei, és akik feje fölül elárverezik a házat.
Nincsen semmilyen jövőkép, az otthonteremtésben sincsen. Hosszú távú programot még 2002-ben ígértek. Mi egy komoly alap-, felkészítő tanulmányt ott hagytunk önöknek az íróasztalban. Négy-öt év alatt semmilyen komolyabb hosszú távú stratégia nem készült ezen a területen sem, mint ahogy az ország más területein sem. Így az emberek elszenvedik az óriási károkat, az óriási elvonásokat, és nem látják a jövőt. Így nagyon nehéz egy országot, egy társadalmat felelősen kormányozni.
Sajnálatos módon akkor, amikor azt próbálják mondogatni, hogy a felelősség időszaka jön, akkor egyúttal beismerik, hogy az elmúlt időszak a felelőtlenség időszaka volt. Ez az önök időszaka volt, ennek a kormánynak az időszaka volt, a szocialista-szabad demokrata kormány időszaka volt. Attól tartok, hogy a felelősség megint egy olyan szép szó, amelynek a valóságtartalma megint csak távol áll majd az igazságtól. Ebben az esetben még rosszabb idők következnek.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem