SZÁSZFALVI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Kereszténydemokrata Néppárt nevében két területről szeretnék beszélni. Először röviden az önkormányzatokat érintő költségvetési kérdésekről, de ezen belül csak egy kisebb részterületről szólnék, mert KDNP-s képviselőtársaim erről fognak még részletesebben beszélni. Én magam az úgynevezett önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatásának a szabályaihoz, ezen szabályok tervezett változtatásához szeretnék néhány gondolattal hozzászólni.
Jelzem azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a kérdés az önkormányzatok jelentős részét érinti, hiszen 3200 önkormányzatból mintegy 1600 települést és persze a települések polgárait, családjait, intézményeit, egyáltalán a jövőjüket és létüket érinti. A 2007. évi költségvetési tervezet módosítani, szigorítani kívánja az egyébként is rendkívül nehéz helyzetben lévő ezen önkormányzatok támogatását, finanszírozását. S mielőtt a kormánypárti és az ellenzéki logika azonnal beugrana és leblokkolná azt a közös képességünket és közös felelősségünket, hogy azon, ami rossz, ami nem működik, ami nem hasznos, közösen változtassunk, szeretném jelezni - amit képviselőtársaim közül nyilván sokan tudnak -, hogy ez a finanszírozási, támogatási, költségvetési előirányzat, illetve modell 1990 óta létezik. Nem jobboldali vagy baloldali kérdésről van szó, minden eddigi ciklusban küzdöttünk ezzel a kérdéskörrel, mégis ma is, egyre nehezebb körülmények között is szembe kell néznünk vele.
S állítom azt is, hogy nagyon sok esetben, amikor erről a kérdéskörről beszélünk, és együtt gondolkodunk ezzel a problémával kapcsolatosan, nem pénzkérdésről van szó, hanem sokkal inkább egyszerűsítésről, könnyítésekről. A tervezett változások, változtatások rendkívül hátrányosan érintik az egyébként is súlyos helyzetben lévő önkormányzatokat, a halmozottan hátrányos helyzetben lévő településeket és esetenként térségeket is, hiszen ez a változtatás vagy ez a változtatási irány duplán bünteti ezeket az önkormányzatokat, az egyéb tervezett önkormányzati költségvetési intézkedésekkel együtt.
Az általános vitában az apró, de rendkívül lényeges részletkérdésekről nyilván nem tudok szólni, pusztán a figyelmet szerettem volna felhívni erre a kétségkívül létező problémára és arra, hogy majd a későbbiek során a részletes vitában, illetve a bizottsági vitában fontosnak tartjuk azt, hogy erről a kérdésről, erről a problémáról beszéljünk, vitatkozzunk, finomítsuk azt az önhikis rendszert, amely - mint említettem - 1990 óta létezik és működik.
A Kereszténydemokrata Néppárt részéről még az egyházi támogatásokról szeretnék beszélni és a véleményünket elmondani. A költségvetés számunkra nemcsak hideg-rideg számokat jelent, hanem emberi sorsokról, hús-vér emberekről, egy társadalom és egy nemzet szolgálatáról vagy nem szolgálatáról, építéséről vagy rombolásáról szól, a közösségeink helyzetéről, életéről és épüléséről.
A 2007. évi költségvetés tovább fokozza az egyházak által fenntartott, közfeladatot ellátó intézmények ellehetetlenítését. Példa erre a szociális normatíva számítási módszereinek a változása, amely miatt 600 millió forinttal fog csökkenni az egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése. Azt is látjuk, azt is tudjuk, hogy bizonyos normatívákhoz és egyéb finanszírozási formákhoz, támogatásokhoz csak a társulásokat engedi hozzáférni a rendszer, az egyházi intézményeket kizárja, és ezáltal - megítélésünk szerint - negatív diszkriminációban részesíti ezeket az intézményeket.
Több mint tíz esztendeje minden központi költségvetésben szerepelt az egyházak nemzetközi tevékenységének a támogatása című előirányzat. Ez 2002-ben még 50 millió forint volt, most a 2007. évi költségvetés ezt az egyébként is nevetségesen csekély összeget megszüntetni szándékozik. Drasztikusan csökkent az egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházások című előirányzat, illetve az Egyházi Kulturális Alap előirányzata az elmúlt négy esztendőben. 2001-2002-ben ez a két előirányzat 4-4 milliárd forintot jelentett a költségvetésben, mára viszont oly mértékben csökkent, hogy alig látjuk, és a kormány 2007-ben ez utóbbit meg is kívánja szüntetni. Tehát az Egyházi Kulturális Alapot meg kívánja szüntetni a költségvetés. A Kereszténydemokrata Néppárt megítélése szerint ez elfogadhatatlan és tűrhetetlen.
Ha csúnyán fogalmaznék, akkor azt kellene kérdeznem, tisztelt kormány, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim: önök vajon nem látják, nem tapasztalják, hogy ennek a pénzelvonásnak a következménye Magyarországon és a Kárpát-medencei magyar nemzettestek életében az, hogy pusztulnak az értékeink és pusztulnak a közösségeink? Hogy pusztulnak a nemzeti értékeink; hogy mindig az a vélemény, hogy nincs pénz, semmire sincs pénz, miközben ezek a közösségek nyilvánvalóan nem olyan hatalmas összegekből - hiszen most csupán néhány milliárd forintról beszélek - gazdálkodnak, és ez a néhány milliárd forint esetenként életet menthet, és közösségeket menthet.
A legkomolyabb és legsúlyosabb kérdés az szja egyházi 1 százalék kiegészítő támogatási rendszerének a megváltoztatása. Ezzel az intézkedéssel 2007-ben a kormány 2 milliárd forintot szándékozik elvonni az egyházaktól, illetve ezen keresztül természetesen az egyházi alaptevékenységtől és az egyházi alapintézmények támogatásából. Azt gondoljuk, hogy a számítási módszernek ez a változtatása - amelynek a történetéről most nem kívánok sokat mondani, hiszen azok a képviselőtársaim, akik figyelemmel kísérték az elmúlt hat-hét év eseményeit, tudják, hogy milyen változásokon ment keresztül - az álláspontunk szerint elfogadhatatlan, és nem tudjuk támogatni.
Tisztelt Ház! Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Az elmúlt négy esztendőben önök több milliárd forintot vettek el az egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházások, illetve az Egyházi Kulturális Alap előirányzataiból. Most az egyiket meg is kívánják szüntetni. Másrészt az egyházi kiegészítő normatívákat folyamatosan csökkentették, súlyos milliárdokkal alkotmányellenesen károsítva meg az egyházi közszolgálatot végző intézmények szolgáltatásait igénybe vevő magyar állampolgárokat, magyar gyermekeket, magyar betegeket, magyar fogyatékosokat és időseket. Hétfőn például 3 milliárd forintot sikerült ezektől az egyházi intézményektől elvonni az elmúlt évi zárszámadás elfogadása kapcsán.
Mindez súlyosan sérti magyar állampolgárok alkotmányos alapvető jogait, és negatív diszkriminációt valósít meg, miközben önök örökké és folyamatosan az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről beszélnek. 2003-ban visszamódosították az egyházi 1 százalék kiegészítő támogatás számítási módját, most megint módosítják ezt. Semmi másról nem szól ez a költségvetés, mint a beszedésről, a behajtásról és a lecsapolásról. Most éppen plusz 2 milliárd forintot szednek be, szednek vissza az egyházi közösségektől.
Fogalmazhatunk úgy, hogy ez a költségvetés az útonállás költségvetése általában is, és az egyházi közösségeket, egyházi intézményeket illetően is. Önök a XXI. század magyar Robin Hoodjai, de ezt is rosszul csinálják, mert ő legalább valóban érzékeny volt és védte a kiszolgáltatottakat, a gyengéket, az elesetteket. Ám önök pontosan fordítva: a gyengéket, a kiszolgáltatottakat, a fogyatékosokat, a közösségeket, a civil szervezeteinket, az egyházakat, a határon túli magyar nemzettesteinket támadják meg, rabolják ki, és a rablott holmit más helyre csoportosítják. (Babák Mihály: Skandalum!)
(14.20)
Tisztelt Képviselőtársaim! Már hallom lelki füleimmel kormánypárti képviselőtársaim felkiáltását: de hát rossz helyzetben vagyunk, nehéz helyzetben van a költségvetés. Vagy esetleg klasszikusokat idézve: elvtársak, az élet nem habos torta. Együtt kell sírnunk, és együtt kell nevetnünk. Tehát mindenki húzza meg magát, mindenki húzza össze magát. Természetesen meg lehet érteni bizonyos áldozatokat, vállalni is lehet bizonyos áldozatokat, ha az valóban igazságos lenne, és lenne végre valóban valami célja, értelme, közös társadalmi, nemzeti perspektívája, víziója, felemelkedése.
De nem lehet elfogadni egy olyan igazságtalan megközelítést, hogy egyik oldalon értsék meg és fogadják el az önkormányzatok, a civil szervezetek, az egyházak, a nyugdíjasok, a közoktatás szereplői, a családok a megszorítások szükségességét, ugyanakkor a másik oldalon súlyos milliárdokkal növekszik a nemzetbiztonsági szolgálatokra, a kormányzati kommunikációra fordított költségvetési támogatások aránya. Nem beszélve az ÁSZ-jelentés egyik fontos megállapításáról: a 2006. évben végrehajtott létszámleépítések ellenére a központi költségvetési szervek tervezett kiadási előirányzata a 2006. évhez viszonyítva 0,8 százalékkal emelkedik. Hol itt a takarékosság? Hol itt a reform? Miről is beszélünk?
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt ezeket a változtatásokat nem tudja támogatni, nem tudja elfogadni, ezt a fajta szellemiséget és kormánypárti filozófiát nem tudja támogatni, hiszen ezen számok mögött súlyos emberi, közösségi sorsokról, a közösségünk jövőjéről, egyházi közösségek, civil szervezetek, civil közösségek és az egész társadalom jövőjéről van szó. Mi ezt a fajta rombolási politikát és az útonállás politikáját nem tudjuk elfogadni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem