TÖRÖK ZSOLT

Teljes szövegű keresés

TÖRÖK ZSOLT
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd kezdjem azzal a hozzászólásomat, hogy esélyt a jövőnek. Esélyt a jövőnek, biztosítsunk esélyt gyermekeink, unokáink magasabb színvonalú életének, s erre kell felkészülni. Hallom, egyesek ma ennék meg a holnapot, és ezért morognak, de én azt gondolom, hogy akik gyermekes családokban élnek, azok sokkal inkább a gyermekeik jövőjéért szeretnek tenni hosszabb távon, és azért aggódnak esetleg, hogy az legyen jobb. Persze a saját maguk életét is szeretnék jobbá tenni, és ahogy az elmúlt évtizedekben felélték a mát és a holnapot, úgy esetleg most is szeretnék felélni a jövőt, de én azt mondom, hogy inkább alakítsuk úgy az ország sorsát, hogy a gyermekeink jövője szebb és jobb legyen, nyugodtabb körülmények között, magasabb életszínvonalon, jobb életminőségben tudjanak élni.
A 2007. évi költségvetés ennek egyik megalapozó állomása. A kormányprogrammal összhangban a család társadalmi szerepének erősítésére, a családok helyzetének és a gyermekvállalás feltételeinek javítására kiemelt hangsúly fektetődik, helyeződik a 2007. évi költségvetési tervben is. Az egyensúly megteremtése, a reformok elindítása és az ezekre épülő fejlesztés mellett is prioritásként kezeljük a gyermekes családok, a gyermekek sorsát, élethelyzetének segítését, a 2007. évi költségvetésben is megjelenő pozitív diszkriminációját. Nem, nem mondhatjuk még, hogy itt van már a Kánaán, megálljunk és sehová tovább, hiszen számos feladat áll még előttünk. S nem ujjonghatunk, hogy milyen jó, hogy az infláció mértékével vagy az azt meghaladó mértékben emelkednek a következő években a családtámogatásra fordított összegek, mert ennél sokkal többet is el tudnánk költeni, és jó helyre menne ez a pénz, jó helyre menne a valamennyiünk által befizetett adóforintjaink sokasága.
De igenis, látni kell a különbséget, hogy míg bizonyos területeken az egyensúly megteremtésének érdekében kicsit vagy nagyobb mértékben visszafog az államháztartási hiányból a költségvetés tervezete, addig ezen a területen a nyugdíjasok mellett a gyermekek, a gyermekes családok érdekében a pozitív diszkriminációt alkalmazza. Gondoljunk csak arra, amiről ma már többször is szó esett, hogy a családi pótlék az infláció mértékével megfelelő mértékben emelkedik a következő évben. Nincs befagyasztva négy évig, mint ahogy erre volt már példa az elmúlt tizenhat évből egyszer négy éven keresztül, hanem emelkedik.
Ugyanígy a családi pótlék reálértékének megtartása mellett, az értékkövetése mellett számos, a gyermekeknek jutó kedvezmények, támogatások értékállósága is biztosított a jövő évi költségvetésben. Már ma is szó esett arról, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultaknak nemcsak a támogatási mértéke, hanem a támogatásra jogosultak köre is bővül. Sajnos vagy szerencsére; magunk között vagyunk, azért merem használni mind a két kifejezést, mert amikor gyermekvédelmi kedvezményről kell beszélnünk, amikor ezekről a támogatásokról kell beszélnünk, akkor azt kell bevallanunk önmagunknak is, hogy igen, még nincs itt a Kánaán, még nem mondhatjuk azt, hogy mindenki olyan magas színvonalon él, hogy a gyermekeinek a taníttatását, az ellátását megfelelő szinten tudja biztosítani. Mint ahogy Nyugat-Európában vagy Dél-Európában sem tudják ezt mindannyian biztosítani, ugyanígy a gondoskodó, esetleg szolidáris vagy szociálisan érzékeny államnak itt is közbe kell avatkoznia, és segítenie kell azoknak a családoknak, amelyek maguk is tenni kívánnak sorsuk jobbítása érdekében, de a lehetőségeik nem mindig adottak erre.
Ezért kell a lehetőségekhez esélyeket biztosítani. Esélyeket azért, mert földrajzilag, élethelyzetből adódóan, életkorból adódóan, esetleg származásból adódóan hátrányos helyzetbe kerültek azok a családok, ahol ezek a gyermekek nevelkednek, akik szociálisan nem a legkiválóbb körülmények között élnek. Segítsünk tehát nekik, mert valamennyiünk közös felelőssége ez is.
A kedvezményekre jogosultak körének bővítése során felmerül az is, hogy kik azok, akik a természetbeni juttatásoknak ingyenes vagy kedvezményes igénybevevői lehetnek. Így például az óvodákban, iskolákban a kedvezményes vagy ingyenes étkeztetés és tankönyvellátás területén. Ebben az esetben a szocialista frakciónak egyértelmű az álláspontja: azok, akik az elmúlt időszakban jogosultak voltak különböző kedvezményekre, a következő időszakban is jogosultak lehessenek, ha ezt szociális helyzetük, társadalmi helyzetük indokolttá teszi. Különösen fontos, hogy a nagycsaládosok esetében a pozitív diszkrimináció szintén megjelenjen.
Soltész képviselőtársam ma már említette, hogy csak néhány millió forinttal emelkedik például a Nagycsaládosok Egyesületének a támogatása. Bár ezt a civil szférával hozta összefüggésbe, azt gondolom, hogy a Nagycsaládosok Egyesületének támogatása mellett a nagycsaládosok támogatása is kiemelt fontosságú. A nagycsaládosok támogatása és a Nagycsaládosok Egyesületének támogatása is valamennyiünk közös érdeke, s nem azért, mert őket privilegizált helyzetbe kell hozni, hanem azért, mert példaértékű az a tevékenység, amit folytatnak önszántukból, teljes mértékig egyéni elhatározásból.
A következő évi költségvetésben számos olyan elem van, amely a gyermekes családoknak, a gyermekeknek nyújtott támogatások mértékét inflációval azonos mértékben növeli. Vannak olyanok azonban, amelyek csak a nyugdíj emelésének mértékével azonosak. Azt gondolom, ezeknél végig kell gondolni, hogy a következő időszakban hogyan tudunk még inkább a segítségére lenni ezeknek a családoknak, ha rászorultak. Ne legyenek olyan ambivalens helyzetek, mint amelyek ma is megvannak, hogy a család jó anyagi körülmények között dúskál, de ugyanúgy szeretné igénybe venni az ingyenes vagy éppen kedvezményes étkeztetést vagy a tankönyvtámogatást, hiszen szerintem sokak számára ez szembetűnő, és sokak számára ez - lehet úgy fogalmazni, ha nem haragszanak meg érte - irritáló. De azt gondolom, hogy azoknak se biztos, hogy kellemes, akik igénybe veszik ezeket a támogatásokat. Itt is vegyük figyelembe a rászorultság elvét, azt az igazságosságot, amelyet az elmúlt években is folyamatosan hirdettünk.
(15.50)
De esélyt a jövőnek, kiáltunk akkor is, amikor nemcsak támogatással, nemcsak a szociális ellátó rendszeren keresztül kívánjuk támogatni a gyermekes családokat, hanem, amiről már ma is szó esett, a tanulás révén is. A legszegényebb, a legelesettebb rétegekhez tartozók esetében van arra lehetőség, hogy állami és helyi ösztöndíjakkal, vagy éppen az Útravaló-ösztöndíjprogram révén lehetőséget teremtsünk arra, hogy hosszabb távon ők maguk, s későbbiekben családjuk is felemelkedjen.
De ugyanilyen a lakhatás, a lakás támogatásának kérdésköre. Az elmúlt években folyamatosan növekedett a lakástámogatásra, az otthonteremtésre fordított költségvetési főösszeg nagysága, s ez ugyanígy lesz a következő időszakban is. Mert nemcsak a lakbértámogatásra szánt, a szociálpolitikai kedvezményre szánt, a lakásvásárláshoz nyújtott kamattámogatásra szánt összegek emelkednek a következő időszakban, hanem a már meglévő ingatlanok felújításához, például a panelprogramban vagy a Panel Plusz programban nyújtott támogatások is. Összességében tehát az otthonteremtéshez, lakhatáshoz, lakástámogatáshoz nyújtott támogatások összessége is növekszik a következő évi költségvetésben.
Különböző stílusú támogatásokról van szó. Mert akik nem tudnak önálló otthont teremteni, azoknak nemcsak az otthon építése, a lakás építése lehet megoldás, hanem a lakbértámogatás rendszerének meglévő formája is. Ugyanígy, akik maguk meg tudják vásárolni 30-40-50 milliós villájukat, nem biztos, hogy ahhoz támogatást kell biztosítani azzal, hogy évente a költségvetés és így közvetve az adófizető polgárok 80-100 ezer forint támogatást adnak azért, hogy ő 60-70 millió forintos házikóban élhessen. Ezért különböző az a lakástámogatási rendszer, különböző élethelyzetben élők támogatására nyújt megoldást, amelyet a kormány a költségvetésben is fedezettel biztosít.
Ugyanígy a gázártámogatásról, az energiaárakról is szót kell ejteni. Nem túl népszerű ügy, de azt gondolom, aki az energiaárakat meg tudja állítani a határon, szóljon. Ha ez csak annyiból állna, hogy kiállunk a határra, és azt mondjuk, hogy állj meg, akkor, azt hiszem, ott leszünk mindannyian. De szerintem ez édeskevés ehhez. Valószínűleg álmodni lehet, csak nem biztos, hogy amikor a költségvetésről beszélünk, akkor érdemes.
Az őszödi beszédet is emlegették többen. Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy az egyik internetes portál negyedik fejezetében az őszödi beszédben éppen a frakciótagok beszélnek. Ott jómagam is arról beszélek, arról szólok, hogy a gázártámogatás rendszerét úgy kell átalakítani, hogy az egy főre eső fogyasztást, az egy főre eső jövedelmet kell figyelembe venni, mert sokkal igazságosabb, mint ha a volt vagy a jelenlegi miniszterelnök kap havi 40 ezer forintot, vagy az országgyűlési képviselők egy része kap évente 90 ezer forintos támogatást azért, hogy fűthessen, hiszen ma már ez is szóba került.
Azt gondolom, hogy az elmúlt időszakban számos olyan kérdésre sikerült közösen választ találnunk, amely a 2007. évi költségvetésben is fedezettel bír, amelynek révén a következő évben joggal mondhatjuk, hogy egy esélyteremtés első lépése a 2007. évi költségvetés. Mint tudjuk, egy-egy hosszú útnál nem annyira a lépések hosszúsága, mint a lépések iránya az, ami inkább meghatározó. Éppen ezért tartom az Állami Számvevőszék megállapításai közül, sok - kevésbé sok? - negatív, némely pozitív megállapítása közül azt az egyet idézésre érdemesnek, amelyet az alábbiakban olvasnék fel. Az Állami Számvevőszék megállapítása a következőt mondja: “A költségvetést egyszerre jellemzi egy erőteljes egyensúlyjavítás, ugyanakkor a hosszú távú fejlesztések megalapozása. A központi költségvetés kiadási oldalát meghatározó támogatáscsoportok - családi támogatás, szociális támogatás, normatíva, lakástámogatás - 2007. évi előirányzatai a háttérszámítások alapján megalapozottak.”
Én ezek alapján gondolom azt, hogy a következő évi költségvetésünk az esélyteremtés költségvetése, amelynek révén gyermekeink, utódaink életének megalapozására tehetünk kezdeményezést, megtehetjük az első lépést.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem