DR. KÓKA JÁNOS
DR. KÓKA JÁNOS
DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor készültem a mai költségvetési hozzászólásomra, akkor az volt az érzésem, hogy még mielőtt költségvetésről beszélünk, egy paradoxonra fel kell hívjam a figyelmet, és az utóbbi percekben, amikor a kormányzati költségvetési reálpolitika és az ellenzéki populizmus párharcának lehettünk tanúi, akkor ez a meggyőződésem csak erősödött.
Arról van ugyanis szó, hogy valahogyan a magyar politikának fel kellene dolgoznia azt a kérdést, hogyan alakult ki az elmúlt hat évben az a mostanra 10 százalékra rúgó költségvetési hiány, amelynek az eredményeképpen a konvergenciaprogramot le kell futtatnunk, amelynek az eredményeképpen olyan költségvetést kell elfogadnunk - nemcsak 2007-ben, hanem 2008-ban is -, amely a fejlesztések mellett a konvergenciára, a stabilitásra, a takarékosságra hívja fel a figyelmet.
Arról van szó ugyanis, hogy az elmúlt hat évben azok a politikai döntések, amelyekre nézve a felelősség nyilvánvalóan közös, hiszen volt bennük ugyanúgy a költségvetést túlterhelő lakástámogatás, volt bennük közalkalmazotti béremelés, volt bennük 13. havi nyugdíj, volt nagyon sok olyan szociális döntés, amely ezermilliárdokat transzferált Magyarországon az oly sokat emlegetett emberek felé; nos, hogy hogyan lehet kijönni abból a helyzetből, hogy túlköltött a költségvetés az elmúlt hat évben, hogy ezt a pénzt, amit önök folyamatosan számon kérnek a kormányon, számon kérnek az előző kormányon, és legbelül valószínűleg számon kérnek saját magukon is, hogyan lehet visszavinni egy olyan szintre, ami elfogadható, finanszírozható, és biztosítja a költségvetés stabilitását.
Ezzel szemben az ellenzék ugyanabban a mondatban fogalmazza meg a kritikáit az elmúlt hat év osztogató politikájával szemben, és teszi megkérdőjelezhetővé, nagyon erősen bírálja azokat a kormányzati politikákat, amelyek ebben a rendszerben szeretnének rendet tenni. Nem lehet ezt csinálni. Ki fog derülni valahol az igazság, ha már a költségvetési vita előtt nem folytattuk le azt a vitát, hogy Magyarországon a költségvetési egyensúlytalansághoz mi vezetett; hogy az elmúlt években hogyan társult egy jól működő, dinamikusan növekedő reálgazdasági szféra mellé egy olyan folyamatos költségvetési teher, amelynek a gazdaság dinamikus növekedése sem tudott megfelelő ellensúlyt adni. A gazdaság dinamikus növekedése ellenére megtermelte a költségvetés ezeket a terheket. Közösen költöttük el tehát ezeket a pénzeket, az összes jövedelemtulajdonosnak közösen kell tehát megtalálni annak a módját, hogyan lehet helyreállítani az egyensúlyt.
Tállai képviselő úr hozzászólásaiban több ízben átírta az Európai Unió statisztikáit, a konvergenciaprogram számait, és hozzászólásainak a csúcspontja az volt, amikor a pénzügyminiszter tüsszentésével látta igazoltnak a saját eszmefuttatását. (Dr. Veres János nevet.) Szabadjon ebben a hangulati környezetben mégis a 2007-es költségvetéssel foglalkozni, hiszen azért gyűltünk valójában itt ma össze.
Egy ország életében vitathatatlanul a költségvetés a legfontosabb politikai cselekedet. A 2007-es költségvetés üzenetét mindenki igyekszik valahogyan megfogalmazni. Az ellenzék nyilván a kiábrándultság költségvetéséről beszél, a kormányoldal a nyílt, őszinte szembenézés költségvetéséről beszél. Én szeretnék ajánlani egy újabb jellemzőt, azt gondolom ugyanis, hogy ez a költségvetés a nagykorúság költségvetése. Hatesztendőnyi késlekedés, halogatás után most rákényszerül a politika, hogy nagykorúvá váljon, és nagykorúnak tekintse az ország lakóit. Nagykorúvá válni annyit jelent, mint felelősségteljesebbnek lenni és belátni, nem költhetünk többet, mint amennyink van. Tudjuk, hogy ezeknek a megszorításoknak senki nem örül; annak sem, hogy a megszokott kedvezményekről, automatikusnak gondolt támogatásokról kell lemondanunk. De beszéljünk őszintén: a 2007-es év erről is szól. De ha már így történik, akkor legalább hozzuk ki a lehető legjobbat ebből. A gazdasági kényszer egyben lehetőség is, esély arra, hogy felszámoljuk az ingyenesség hamis illúzióját. Csak így válhat a politika nagykorúvá.
Mire is gondolok a kiskorúság, nagykorúság kérdéseinél? Egy kiskorúnak nézett országban az egyik oldal azt mondja: a kormány duplájára fogja emelni a gáz árát, a másik pedig azt: nem lesz gázáremelés. Egy nagykorú társadalomban, tisztelt hölgyeim és uraim, az emberek kinevetik mindkét oldalt. Pontosan tudják, hogy nem a kormány emeli fel a gáz árát, hanem a piac, valahol a világnak tőlünk nagyon távoli szegletében. Tudják, hogy az értelmes vita nem erről szól, hanem arról, hogy ki fizessen többet a gázért: a fogyasztó vagy minden adófizető.
(8.50)
Őszinte vita legfeljebb arról szólhat, hogy az állam kiknek fizessen a gázért az adófizetők pénzéből, és kik azok, akiknek bizony meg kell fizetniük a teljes gázárat. E belátás után is marad még elég vitatkoznivaló. Lehetünk baloldalibbak, és mondhatjuk, hogy az adófizetőkre háruljon több teher azért, hogy a fogyasztóknak minél nagyobb része kaphasson kedvezményes áron gázt. És lehetünk liberálisabbak, és mondhatjuk, hogy a gázért elsősorban lehetőleg a fogyasztói fizessenek, és az állam csak a leginkább rászorulók helyett fizessen a közösből. Ez sem könnyű vita, de értelmes vita, ahol végül kompromisszumokat lehet kötni. Úgy is mondhatnám, ez nagykorúak között folyó vita.
Az országnak ilyen értelmes vitákra lenne szüksége, de ehhez a politikának szakítania kell a kiskorú gügyögéssel, és felnőttnek kellene néznie az embereket. Erre a váltásra kínál esélyt a 2007. évi költségvetés. Újra kell fogalmaznunk, hogy mi az állami gondoskodás és az öngondoskodás helyes aránya. Minden esetben feltesszük azt a kérdést, hogy meddig terjedjen az állam gondoskodása, és hol kezdődjék az egyén felelőssége, az öngondoskodás. És nem tagadjuk el, hogy ez egyet jelent a nagyvonalú és sokszor felelőtlen támogatások fokozatos leépítésével.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 983 milliárd forinttal gazdálkodik jövőre. Ez az összeg egyszerre sok és kevés. Közel százezer forint állampolgáronként. Itt is érdemes szemléletet váltanunk: nem a GKM költ ennyit egy-egy emberre a királyi kasszából, hanem az állampolgárok adnak ennyit a gazdaság, közlekedésfejlesztés, energia, informatika feladataira. Ez a pénz kevés, ha felelőtlenül költjük el, és elegendő, ha világos célok mentén, a közösen elfogadott prioritásokat szem előtt tartva költjük.
A gazdaság- és közlekedésfejlesztés területén öt kiemelt célunk van, erre fordítjuk az adófizetők adófizetőnkénti százezer forintját. Elsősorban növeljük az ország versenyképességét, csökkentjük az államháztartási hiányt, és ennek érdekében liberális reformokat indítunk be. Erősítjük az ország tőkevonzó képességét, továbbra sem állunk le az intenzív infrastruktúra-fejlesztéssel, és erősítjük a liberális piacgazdaság és a valódi, felelős szolidaritás legjobb gyakorlatait. Ezeknek a céloknak az eléréséhez világos program vezet, ennek végrehajtását tekintem 2007-ben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium első számú feladatának.
Gazdaságfejlesztési programunk lényege a kis- és középvállalkozások verseny- és foglalkoztatási feltételeinek javítása, mert egy felnőttnek tekintett országban evidens, hogy nem az állam, hanem a piac teremt adóbevételt, munkahelyeket. A vissza nem térítendő támogatások, az operatív programok keretében meghirdetett egyes pályázati konstrukciók támogatási intenzitását is figyelembe véve a magánforrásokkal együtt mintegy 2500 milliárd forint beruházás megvalósulásához járulnak hozzá 2007-ben. A pénzügyi programok, garancia-, hitel-, tőkeprogramok megvalósítására szánt 150 milliárd forint összesen várhatóan 2200 milliárd forintnyi forrást, a vállalkozók saját forrásaival együtt pedig mintegy 3800 milliárd forint összegű forrást mozgatnak meg fejlesztési célra. Ez jó befektetése az adófizetők pénzének. Ez a fajta vállalkozásfejlesztés nem pénzt osztogat, hanem pénzből még több pénzt csinál.
A kis- és középvállalkozások támogatásában megmarad nagyon sok olyan jól bevált eszköz, amit már most is vállalkozások tízezrei használnak sikerrel. Ilyen például a Széchenyi-kártya. Folytatódik ez a program, jövő évben a támogatottak száma várakozásaink szerint el fogja érni a százezer vállalkozást. Az Új Magyarország gazdaságfejlesztési operatív programban az uniós források lehetővé teszik visszatérítendő támogatásokhoz, valamint finanszírozási forrásokhoz való hozzáférés megkönnyítésére irányuló programok futtatását.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a támogatásokon túl komoly hangsúlyt fektet arra, hogy Magyarországon az üzleti klíma, a vállalkozások működéséhez, prosperitásához szükséges gazdálkodási környezet javuljon. A nem fiskális típusú szabályozások módosítására, összehangolására minden bizalmam szerint széles körű gazdasági konszenzus és vélhetőleg valamekkora politikai konszenzus mellett szeretnénk jövőre sikerre vinni a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium “Üzletre hangolva” programját. Ez például egy olyan program, tisztelt ellenzéki képviselők, amelyhez ha csatlakoznának, akkor úgy gondolom, nem vállalnának nagyobb kockázatot a kooperáció szándékával, mint amekkorát, mondjuk, az állam azzal, hogy ezekbe a módosításokba belevág.
Ezenkívül a Magyar Fejlesztési Bank bázisán létrehozzuk a vállalkozók bankját, egyablakos támogatásközvetítő rendszert, ami az európai uniós és nem európai uniós támogatásokat egy központból képes kiosztani a vállalkozásoknak, annak érdekében, hogy ezek a vállalkozások megfelelő finanszírozáshoz jussanak piacra lépésük megkönnyítése érdekében.
Ugyancsak befektetés az adófizetők pénzéből a kutatás-fejlesztés és a tudásgazdaság fejlesztése. A magyar gazdaságnak a tudáson és az innováción alapuló új minőségű fejlődési pályára kell lépnie. Arra fogunk törekedni, hogy Magyarország ne az alacsony bérekkel, hanem továbbra is tudásintenzív és innovációs tevékenységgel a lehető legnagyobb hozzáadott értéket teremtő szinten kapcsolódjon be a világgazdaságba. A magyar gazdaság tartós fejlesztése csak az innovációt ösztönző környezetben valósulhat meg. Ennek érdekében a kormány új középtávú tudománytechnológiai és innovációpolitikai stratégiát fogad el, amelyre azért is szükség van, mert a növekvő innovációs alapköltések, valamint a szintén növekvő, az európai uniós pénzekből kutatás-fejlesztésre fordítandó összegek összessége sok tíz milliárd forintnyi elosztható forrást jelent évente azoknak az egyetemeknek, vállalkozóknak, konzorciumoknak, amelyek Magyarországon a kutatás-fejlesztés és innováció legfőbb letéteményesei.
A kormány innovációpolitikájának köszönhetően a vállalatok jelentős növekedést produkáltak, tavaly 20 százalékkal költöttek többet kutatás-fejlesztésre, mint egy évvel korábban. Ennek a jelentősége rendkívüli, hiszen a teljes K+F ráfordításon belül a vállalatok részesedése 40 százalékra, egészen pontosan 39,4 százalékra nőtt.
Tisztelt ellenzéki Képviselők! Szeretném ezt még egyszer elmondani, mert hátha van egy olyan pont, aminek örülhetünk: a vállalkozások kutatás-fejlesztési ráfordítása folyamatosan nő, 32-33 százalékról most már 40 százaléknál tartunk. Azt mondtuk, hogy Magyarországon a kutatás-fejlesztés és innováció akkor tudja megközelíteni az európai uniós szintet, ha a vállalkozások kutatás-fejlesztési ráfordítását sikerült emelnünk. Ez egy tudatos kormányzati gazdaságpolitika eredménye. A jövő évi költségvetésben szintén visszaköszönnek ennek bizonyos elemei, mert tudatosan döntöttünk úgy, hogy olyan adóintézkedéseket vezetünk be, amelyek a kutatás-fejlesztést, innovációt támogatják.
A magyar gazdaság, illetve a kormány innovációpolitikájának köszönhetően tehát a GDP-arányos K+F ráfordítás 2005-ben 0,95 százalékra nőtt, elérte a 208 milliárd forintot. Egyik legfontosabb célunknak azt tekintem, hogy a vállalatok magyarországi K+F ráfordítása 2010-re a jelenlegi arányokat megfordítva legalább kétszerese legyen az állami ráfordításoknak, és ezek együttesen haladják meg a GDP 1,8 százalékát.
A tudásgazdaság területén szintén nem az állami voluntarizmust, a közvetlen beavatkozást tartjuk megfelelőnek. Nem gondolom azt, hogy az államnak kell eldöntenie, hogy egy globalizált piacgazdaságban a tudástársadalom világszintű térnyerésében melyek volnának azok az eszközök, amelyekkel költségvetési forrásból erőteljesen segíteni kell a különféle informatikai projektek kormányzati futtatásával a tudásgazdaság fejlődését. Azt gondolom azonban, hogy egy infokommunikációs technológiák magyarországi fejlődésére vonatkozó fehér könyv publikálása és ennek részletes megvitatása egy közös politikai feladatunk lehetne, és ennek alapján határozhatnánk meg azokat a programokat - felzárkóztató programoktól oktatási programokon át, különféle, az információs eszközökhöz való hozzájutási programokig -, amelyek jelentősen növelhetik Magyarországon a tudásgazdaság intézményrendszerét, a tudásgazdaság szerepét.
(9.00)
A jelentős növekedés a K+F kiadásokban, valamint az a körülmény, hogy Magyarországon elsősorban a magas hozzáadott értékű ágazatok telepednek meg mostanában, azt jelenti, hogy Magyarország elindult, és továbbra is előrefelé tart az információs társadalom pályáján.
Amíg a gazdaságfejlesztés és a kutatás-fejlesztés pénzt hoz az országnak, addig az okos energiapolitikával pénzt lehet megspórolni. Energiapolitikánk a 2007. évben az energiapiaci liberalizáció, az energiahatékonyság, az energiaellátás biztonsága, illetve az alternatív megújuló energiák használatának fokozása körül csoportosul. Az energiatakarékosság ösztönzéséhez az európai uniós társfinanszírozással működő környezeti és energetikai operatív program nyújt segítséget. Ebből a programból támogatjuk a vállalkozások és a közületi intézmények energiatakarékossági beruházásait, melyben kiemelten kívánjuk kezelni a távhőrendszerek korszerűsítését. Magyarországon ma nominál értéken 3-3,5-szer kisebb hatékonysággal használjuk az energiát, mint az Európai Unió átlaga. Ebből a helyzetből csak úgy tudunk kijönni, ha folyamatosan invesztálunk energiahatékonyságba.
A következő tíz-tizenöt évben 20 százalékkal szeretnénk növelni Magyarországon az energiahatékonyságot. Ez csak energiatakarékossági intézkedésekkel oldható meg. A költségvetési javaslatban az energiafelhasználási hatékonyság javítása célelőirányzat kereteként 2 milliárd forint szerepel. Tisztelettel kérem önöket, támogassák azt a tervünket, hogy 2 milliárd forinttal szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy saját finanszírozásként ez a pénz rendelkezésre álljon a háztartásoknak, a lakóépületeknek, hogy lecserélhessék hőközpontjaikat, elavult nyílászáróikat, a hőszigetelésüket javíthassák. Terveink szerint ebből finanszírozva 2007-ben folytatni tudjuk a hagyományos építésű lakások energiatakarékossági beruházásainak ösztönzését is. A korábbi rendszerben kizárólag vissza nem térítendő támogatásokat nyújtottunk, az új elképzelések a vissza nem térítendő támogatást egy nagyon kedvező, a Magyar Fejlesztési Bank által refinanszírozott hitelkonstrukcióval kötik össze. 2007-ben 13-14 ezer hagyományos építésű lakás energiatakarékossági célú felújításához szeretnénk lehetőséget biztosítani.
A negyedik terület a közlekedésfejlesztés. Itt is befektetésről van szó, hiszen az infrastruktúra-elköltés fejlesztésre fordított közpénz, ha jól költjük el, új munkahelyek, gyorsabban elérhető szolgáltatások formájában busásan megtérül. Éppen ezért a költségvetésből tervezett közlekedési fejlesztések közül a legjelentősebb terület továbbra is a közúthálózat fejlesztése. Jövőre önálló költségvetési sor mintegy 210 milliárd forintos keretéből folytatódik a gyorsforgalmi úthálózat építése. 2007-ben 120 kilométer autópályával készülünk el, 187 kilométernyi út építését pedig elkezdjük. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: És a vasút?) Mindezt pedig - külön jó hír - olcsóbban tudjuk tenni, hiszen a verseny szabályainak megváltoztatásával és a technológiai szabályok egyszerűsítésével az utóbbi hónapokban nagyon jelentős megtakarításokat sikerült elérni, olcsóbban épülnek ma Magyarországon autópályák, mint az elmúlt tíz évben bármikor.
Ezenkívül 31 milliárd forintot fordítunk az útpénztár keretéből a nagyrészt már folyamatban lévő, kisebb részt újonnan indított útépítési munkákra. Ezek a beruházások elsősorban a megvalósuló munkahelyteremtő beruházások elérését biztosítják. A két tétel együtt azt jelenti, hogy minden egyes magyar állampolgár 24 ezer forintot fordít jövőre az úthálózat fejlesztésére. Ebből, mondjuk, hathavi autópálya-matricát lehetne vásárolni. Az értelmes vita ezen a területen az lehet, hogy milyen arányban fizessenek az utak tényleges használói, és milyen arányban fizessenek az adófizetők általában. Az útpénztár-előirányzat 2007. évi törvényjavaslata szerint például a közutak esetében 75 milliárd forint a költségvetési támogatás, a várható matricabevétel pedig 32 milliárd forint. Azaz a költségek valamivel több mint harmadát, kevesebb mint felét állják az utakat ténylegesen használók, közel kétharmadát, több mint felét pedig az adófizetők, függetlenül attól, hogy használják az utat vagy sem.
A közlekedésfejlesztés másik kiemelt feladata - hogy az iménti ellenzéki közbekiabálásra is reflektáljak - a vasúti reform továbbvitele. (Moraj az ellenzéki pártok soraiból. - Dr. Latorcai János: Nem volt közbekiabálás! - Ékes József: Milyen közbekiabálás? - Kontur Pál: Hallucinál!) Itt is van lehetőség a felnőtt vitákra. A kérdés itt is az, hogy ki fizessen az utazásért. A vasúti személyszállítási közszolgáltatás a világon mindenütt veszteséges tevékenység, hiszen a jegyárakban a pályaköltségek egésze nem jelenhet meg. Ma Magyarországon minden egyes állampolgár mélyen a zsebébe nyúl, amikor valaki vonatjegyet vásárol. Arról kell tudnunk értelmesen vitatkozni, hogy az állampolgárok tehervállalásának összességében hol a határa.
Valószínűleg a többség egyetért abban, hogy egy jól kihasznált vasútvonal fenntartása van olyan közös érdek, hogy az adófizetők pénzéből kifizessük az utazási költségek jegyáron felüli részét. De minden olyan esetben el kell gondolkoznunk azon, hogy egy olyan vonal esetében, ahol az utazás költségeit az alacsony kihasználtság miatt 90 százalékban, tehát lényegében teljes mértékben az adófizetők állják, nincs-e jobb megoldás a közlekedésre.
A vasúti személyszállítás hiányának finanszírozása már több mint egy évtizede részben állami támogatásból, részben állami kezességvállalás melletti hitelből történt. A hitelek állami átvállalására általában a kormányzati ciklusokhoz igazodóan került sor. Az Európai Unió tagjaként a vonatkozó EU-rendeletek szellemében szükséges a finanszírozási szerkezet átalakítása, így kerül sor az egyedi támogatások keretében a költségtérítés megfelelő nagyságrendjének biztosítására, amely közel kétszerese a korábbi évek támogatásának, mintegy 100 milliárd forint. Mindezeket a pénzeket pedig, amelyek a vasút finanszírozására, a vasúti közszolgáltatás finanszírozására jutnak, a jövőben nem támogatásként, hanem közszolgáltatási szerződés keretében kívánjuk odaadni a vasútnak. Hogy az állam pontosan tudhassa, hogy ettől az állami vállalattól mennyi pénzért milyen szolgáltatást kap, ezáltal biztosítható egyébként az is, hogy az utasok garantált minőségű szolgáltatásban részesülhessenek.
Akkor tekintjük felnőttnek az állampolgárokat, ha ezzel kapcsolatban elmondjuk nekik, hogy jövőre minden magyar ember 10 ezer forintot fizet azért, hogy a MÁV utasokat szállíthasson. Ez négy teljes árú Budapest-Debrecen vonaljegy ára, amit azok is megfizetnek, akik soha nem ülnek vonaton. Kérdezzük meg őket arról, hogy akarnak-e többet fizetni azért, hogy néhány kihasználatlan szárnyvonal a jövőben is üzemeljen. A jövő évi tőkeemelés - 111,6 milliárd forint - fontos célja, hogy a MÁV tőkeellátottsága a törvényi előírásoknak megfeleljen, és egyidejűleg a vasúttársaság eladósodottsági foka is kedvezően változzon.
A vasúti reform következő mérföldköve a MÁV Zrt. személyszállítási tevékenységének önálló gazdasági társaságba szervezése lesz. Ez az a terület ugyanis, ahol az államnak hosszú távon lesznek feladatai, ahová az adófizetők pénzét fordítja. A teherszállítást viszont minél előbb piaci alapúvá kell tennünk, éppen ezért nem várunk a MÁV Cargo privatizációjával.
S végül néhány szót saját magunkról. A meghirdetett programot a GKM egyszerűbb, kisebb, de hatékonyabb szervezettel fogja végrehajtani: 800 helyett kevesebb, mint 600 alkalmazottal; 70 helyett 22 főosztállyal; 8 helyett 4 szakállamtitkárral. Folytatjuk a 2006-ban megkezdett intézmény-korszerűsítési programot is. Összevonásokkal közel harmadára csökkentjük a háttérintézmények számát, a jelenlegi 47 intézmény helyett 17 marad. Itt is tekintsük felnőttnek az embereket! Az átalakítás az adófizetőknek jó hír, de az alkalmazottak egy részének nem. Lesznek, akik elveszítik a munkahelyüket. Az állam nem tud ennyi intézményt eltartani. Arról is őszintén kell beszélni, hogy tényleges megtakarítás csak két év múlva várható, az átalakításnak ugyanis költségei is vannak. De január 1-jétől készen áll a jogi keretrendszer az intézményátalakításokhoz, és azonnal meg is kezdjük a munkát. (Kontur Pál: Kormányzati negyed!)
Tisztelt Képviselőtársaim! Befejezésül engedjenek meg még egy gondolatot. Ezeken a reformokon és az átgondolt takarékosságon átesett már jó néhány ország. Írország 1986 és '96 között, Új-Zéland 1992 és '96 között, Anglia pedig '82-től egészen a ’80-as évek végéig. Mindhárom esetben jelentősen csökkentek a kormány kiadásai, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a gazdasági teljesítményük és versenyképességük robusztusan nőtt.
(9.10)
És még egy dolog közös bennük: az átalakítást mindhárom országban komoly viták kísérték, ám ezek értelmes, felnőtt viták voltak, amelyek valódi kérdésekről szóltak. Én sem javasolok most mást: nem kell egyetértenünk egymással, de nézzük felnőttnek az országot, kezdjünk végre nagykorúan politizálni!
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
