DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbb felvetett témában kaptam ugyan választ, messze nem kielégítőt, én ezzel most tovább nem kívánnék foglalkozni, hiszen nem két percet ér az ügy, hanem sokkal-sokkal hosszabb megvitatást. (Göndör István: Akkor kérjen szót!) Amiről szólni szeretnék, és legalább olyan fontos, mint az előbbi: nemcsak a birtokszerkezet, hanem alapvető probléma van a magyar mezőgazdaságban az ott élők életkorával, felkészültségével, lehetőségeivel. Ezt is kezelni kellene. Erről szól az Európai Uniónak az a lehetősége, amely a korai nyugdíjazást biztosítaná, és a korai nyugdíjba menést biztosítja olyan módon, kedves barátaim, tisztelt képviselőtársaim és nézők, amely a föld tulajdonának a megtartását, az azzal való rendelkezést jelenti.
Elkeserítő és elszomorító, hogy pont azt a részt, amely európai uniós forrásokból lenne alapjában véve rendezhető, tudatosan - nyilvánvalóan egy más birtokpolitika, egy más birtokkialakítási rendszer okán - oly módon kívánja a kormány megoldani, hogy ezek a földbirtokok egyfajta, azt kell mondanom, szerencsejáték, szerencseszerződés, “földet életjáradékért” címén kerüljenek az állam tulajdonába. Nem lehet támogatni és elfogadni ezt a megoldást. A megoldás az, amit egyébként az Európai Unió, ismételten hangsúlyoznám, támogat, amit az Európai Unió kíván, de amit mi, magyarok is kívánunk, hogy a föld ott maradjon tulajdonban, azokban a családokban, azokon a településeken, ahol azt majd művelni fogják.
Azt gondolom, súlyos fogyatékossága nemcsak ennek a költségvetésnek, hanem a kormány egész agrárpolitikájának, hogy ebben az ügyben évek óta, immáron egy ciklus óta egyetlen lépést sem tudtunk előrehaladni. (Gőgös Zoltán: Január 1-jén indul, képviselő úr, birtokátadási támogatás címen!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem