DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Ha oktatásról beszélünk, és a költségvetés van a parlament előtt, akkor azt gondolom, hogy néhány kiemelkedően fontos szempontot mindenképpen figyelembe kell vennünk. Én ilyen szempontnak gondolom elsődlegesen azt, hogy a költségvetési tervezet alapján elláthatók-e a közoktatás, illetve a felsőoktatás feladatai, természetesen megfelelő minőségben. Ilyen szempontnak gondolom azt, hogy megfelel-e ez a költségvetési rész is annak az elvnek, hogy a 2007-es költségvetés egyik legfontosabb szempontja, feladata az, hogy javítsa a gazdasági egyensúlyt, hogy javuljon a gazdasági mérleg. Egy következő szempont az, hogy megszünteti-e ez a költségvetési tervezet a pazarló rendszerek finanszírozását, vagy legalábbis kísérletet tesz-e erre, és ebbe az irányba mozdul-e el, másrészt pedig az, hogy elősegíti-e a versenyképesség javítását és a társadalmi igazságosság növelését. Én ezeket vettem figyelembe kiemelt szempontként - persze másokat is lehetne említeni -, amikor a 2007-es költségvetés oktatási vonatkozásait néztem meg, és ennek most néhány kiemelt eleméről, néhány pontjáról szeretnék beszélni.
Először a közoktatásról; azért kezdem a közoktatással, mert kétségtelenül ez lesz nehezebb helyzetben. A költségvetési terv szerint a közoktatás támogatása csökken, a felsőoktatásé viszont nő. A közoktatás támogatása 477,6 milliárd forint, és 11,3 milliárd forinttal kap kevesebb támogatást a közoktatás, mint 2006-ban; ez 2,3 százalék körül van. A támogatáscsökkenés legjelentősebb részét az óraszámemelés miatt megmaradó pénz jelenti, illetve a kistelepülési normatíva elvonása, a bejárónormatíva elvonása, valamint a sajátos nevelési igényű gyerekek oktatásának a támogatása, az alapfokú művészeti oktatás támogatása, illetve a tankönyvek támogatása is csökken valamivel. Azért emeltem ki ezeket a pontokat, mert nyilvánvalóan meg kell indokolnunk, miért tartjuk megengedhetőnek, hogy ezeken a területeken csökkenés következzen be. Akkor is ezt kell mondanom, ha semmiképpen sem örülünk ennek, de ha ez racionális, és segít a rendszer átalakításában, akkor talán megengedhető.
Először is azt szeretném kiemelni, hogy a kistelepülési normatíva és a bejárónormatíva megtakarított összege más csoportosításban azért az iskolákhoz fog kerülni, csak nem ezeken a címeken, és a sajátos nevelési igényű gyerekek támogatására fordított összeget is megkapják a sajátos nevelési igényű gyerekek, csak ott az a kategorizálás változik meg, hogy ki számít ilyennek. A tankönyvek támogatásából megmaradt pénz is a tankönyvek támogatásánál marad, csak a szerkezet alakul át. Erről a továbbiakban majd szeretnék néhány szót mondani.
Ha a közoktatási részt nézzük, nagyon örvendetes, hogy vannak olyan programelemek, amelyekre több pénz jut, mint a korábbiakban. Ilyen például a gyakorlati oktatás bevezetése a szakiskolákban és a szakközépiskolákban a 9-10. évfolyamon, ilyen az Arany János tehetséggondozó és kollégiumi program felmenő rendszerben történő bővítése, és - nagyon fontos - ilyen az új nyelvi előkészítői folyamat bővítése, vagy ilyen akár a nemzetiségi oktatás is.
Néhány szóban szeretnék szólni azokról a területekről, ahonnan elvonás történt. Nagy vihart váltott ki az, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekek támogatása bizonyos szempontból csökkent. Azért mondom, hogy bizonyos szempontból, mert - ahogy mondtam - ez az összeg a gyerekek fejlődését segíti, csak más szerkezeti leosztásban, mint ahogy az eddig történt. Azért volt erre szükség, mert 2000-ben 5500 sajátos nevelési igényű gyereket tartottak számon a magyar közoktatásban, és ez mára 22 ezerre növekedett. Én elhiszem, hogy több pedagógus van, aki felismeri, hogy egy gyerek diszlexiás vagy diszgráfiás, vagy magatartási zavaros - mondjuk, hiperaktív -, de azt nem hiszem, hogy ez ilyen mértékű növekedést eredményezne. Sokkal inkább gyaníthatjuk azt, hogy a nagyon jelentősen megemelt normatíva, amit ezek után a gyerekek után kapnak az iskolák, bizony sajnos szerepet játszott abban, hogy kiket soroltak ebbe a csoportba. Ahogy mondtam, mintegy 400 millió forint támogatást továbbra is megkapnak azok a gyerekek, akik valóban rászorulnak arra a segítségre, ami a fejlődésükhöz szükséges, tehát attól nem kell félni, hogy a ténylegesen sajátos nevelési igényű gyerekek valamiképpen elkallódnak, vagy nem kapják meg a szükséges segítséget.
A tankönyvtámogatás automatizmusa megszüntetésének kifejezetten örülünk. Azért örülünk ennek, mert a tankönyvtámogatás eddig nem a rászorultság elvét alapul véve zajlott, hanem úgy, hogy minden olyan család, amelyben három gyereket vagy annál többet nevelnek, vagy ahol egyedülálló szülő nevelte a gyereket, ott a gyerekek automatikusan megkapták a tankönyvtámogatást vagy az ingyentankönyvet. Ez természetesen nem helyes, hiszen vannak olyan két gyereket nevelő családok, amelyek sokkal inkább rászorulnak erre, és vannak olyan öt gyereket nevelő családok, ahol nagyon jól keresnek a szülők, és egyáltalán nem szorulnak rá erre. Itt a szerkezeti átalakítást kifejezetten üdvözöljük.
További vihart kavart - méghozzá igen nagyot, és el kell ismernünk, nem is véletlenül - a művészeti alapoktatás támogatásának a csökkenése. Nagyon nehéz az a döntés, amikor az ember azt mondja, hogy a művészeti alapoktatástól pénzt kell elvenni, hiszen én magam is pontosan tudom, hogy számos olyan halmozottan hátrányos helyzetű vagy hátrányos helyzetű gyerek van, akinek ez az oktatási forma nagyon sokat jelent; értelmes időtöltést jelent, a képességei fejlesztését jelenti és így tovább. A másik oldalon meg azt kell látnunk - és ezt is mindannyian tudjuk, és nem árt, ha ezt is fejben tartjuk -, hogy, nem tudom másképpen mondani, az a finanszírozási forma, ami eddig volt, nagyon sok embernek nyerészkedésre adott alkalmat. A nyerészkedés azt jelenti, hogy egy-egy tanuló hat-nyolc-tíz alapfokú művészetoktatásban vett részt papíron, néha olyan gyerekek, akik nem is léteznek. Azt a fajta pénzpazarlást, ami ennek következtében kifolyt a rendszerből, meg kell szüntetni. Valószínűleg nem a legjobb módja az az elv, ahogy ez most történik, csak nincs más módja.
Egyébként januártól kezdve megindul az a szakmai akkreditáció, amelyet nagyon régóta, már az előző ciklus óta szorgalmaz az Oktatási Minisztérium, de akkor nem történt meg. Én magam művészeti alapoktatást végző iskolák igazgatóitól tudom, ők maguk is úgy gondolják, hogy ez a saját hibájuk volt, mert nagyon hosszúra nyúlt az a folyamat, amíg ők egymással meg tudtak állapodni abban, hogy az akkreditáció során milyen szempontokat fognak figyelembe venni. Januártól tehát megindul ez az akkreditáció, és azt remélhetjük ettől, hogy a jó, a színvonalas munkát végző iskolák megmaradnak, és megszűnik az a pénzpocsékolás, amely éppen azoktól a gyerekektől vett el pénzt, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá.
Nagyon fontos, hogy a Világnyelv-program bővült. Azért gondolom, hogy erre különös hangsúlyt kell fektetnünk, mert mindannyian tudjuk, hogy mi, magyarok nem állunk különösebben jól a nyelvtudás terén, és azt is tudjuk, hogy a versenyképességünket ez nem korlátozza, hanem gyakorlatilag megsemmisíti. A munkavállalástól kezdve a tanuláson át a külföldi elhelyezkedésig tökéletesen beszűkíti a lehetőségét annak, aki nem beszél nyelveket. A Világnyelv-program azoknak a gyerekeknek adja a legnagyobb lehetőséget, akiknek a szülei nem tudnának magántanárt fizetni. Ez rendkívül fontos program, és nagyon örvendetes az, hogy az idei évtől kezdve egyetlen olyan gyerektől sem lehet megtagadni ezt az iskolai szolgáltatást, aki ezt igényli. Erre sok pénz kell, és nagyon helyes, hogy erre sok pénzt költünk.
A felsőoktatás - ahogy mondtam - jobb helyzetben van, annál is inkább, mert az intézmények - nem a felsőoktatás egésze, hanem csak az intézmények - támogatása 7,4 százalékkal növekszik, ami 12,5 milliárd forintot jelent. Ez a pénz elégséges ahhoz - és kell ahhoz -, hogy azokat a reformokat, amelyeket az előző ciklusban megkezdtünk, folytatni lehessen. Nagyon sokat beszéltünk arról, hogy ezek miért fontosak: a rugalmas képzés, az új diplomák megjelenése, az Európai Unióhoz való alkalmazkodás, az Európai Felsőoktatási Térséghez való csatlakozás szempontjából és a hallgatók érdekében, akik így piacképes diplomát tudnak kapni. Ezekről most nem kívánok bővebben szólni, de annyit még egyszer mindenképpen meg kell erősítenem, hogy ezeknek a szerkezeti átalakításoknak a végrehajtására a megfelelő többletet biztosítja a költségvetés.
(11.20)
Még egy fontos pont a felsőoktatással kapcsolatban: a hallgatói juttatások 4,7 milliárddal növekszenek, ez 10 százalékos növekedést jelent. Ez a növekedés egyrészt a hallgatói normatíva emelkedéséből származik, ami 91 ezer forintról 116 500 forintra emelkedik, aztán például a tankönyvtámogatásból, ami 7820 forintról 11 650 forintra emelkedik, és a kollégiumi támogatásból, ami 80 ezer forintról 116 500 forintra emelkedik.
Ami az akadémiai kutatásfinanszírozást illeti, az valóban csökken 3,2 százalékkal, ugyanakkor az Innovációs Alap támogatása 13-nál valamivel nagyobb százalékkal több forráshoz jut. És egyébként, ha az Akadémia finanszírozását nézzük, akkor tudjuk azt is, hogy az MTA közgyűlése maga is úgy ítélte meg nemrégiben, hogy reformokra van szükség, és ezeknek a reformoknak bizony az ésszerű gazdálkodás is eleme kell hogy legyen. Erről valószínűleg sokat fogunk még a továbbiakban beszélni, úgyhogy most ezt sem szeretném részletezni.
Összegezve azt mondhatom, hogy a közoktatás finanszírozása, bár fájdalmas az az elvonás, ami történik, mégis annak érdekében történik, hogy egy átláthatóbb normatív képzést alakítsunk ki; hogy megszűnjön az a gyakorlat, hogy a finanszírozás érdekében lényegében nem létező okok miatt hívjanak le normatív támogatást; és biztosít számos szempontból olyan előnyöket hátrányos helyzetű gyerekeknek, amiket nagyon fontosnak tartunk.
A felsőoktatással kapcsolatban pedig azt lehet mondani, hogy itt folytatódhat a reform, és mivel több pénzt kap a felsőoktatás, mint eddig, reálértékben is több pénzt, ilyen szempontból mindenképpen örülünk ennek a költségvetési tételnek. Bár természetesen hozzátehetjük - nemcsak azért, mert ez egy kötelező panel, hanem mert én magam is komolyan így gondolom, és nyilvánvalóan a liberális politikusok is így gondolják -, hogy az oktatásra, ha az ország gazdasági helyzete ezt megengedi, és a tudomány, az alapkutatások és az alkalmazott kutatások finanszírozására is természetesen nem lehet elég pénzt költeni. A mostani költségvetési tervezet - a beszédem elején vázolt szempontoknak megfelelően - biztosítja a megfelelő minőségű képzést, ezért az SZDSZ a költségvetés oktatási részét elfogadhatónak tartja.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
