HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény tárgyalásának megkezdésekor már az előterjesztő is, aztán a kormánypárti bizottsági előadók, sőt a kormánypártok nevében megszólalók is pozitívumként említették, hogy most végre először külön tárgyaljuk ezeket a törvényeket, nem a költségvetéssel együtt, és ez milyen jó dolog. Egy dolgot elfelejtettek megjegyezni, hogy azért ez nem önmagától bekövetkezett történet volt.
A tisztelt kormánypártokat a 2005. évi költségvetés okán az Alkotmánybíróság megfenyítette, hiszen határozatában - amelynek a száma 76/B/2005. - a tavalyi költségvetési törvény jó néhány fejezetét, amely a kapcsolódó törvények sokaságát tartalmazta, alkotmányellenesnek minősítette. Tehát itt nem egy pozitív változásról van szó, hanem egyszerűen a törvényesség betartásáról. Azonban, ha elolvassuk ezt a hosszú alkotmánybírósági határozatot, ebből nem derül az ki, hogy az Alkotmánybíróság különösen ujjongana vagy különösebben ujjongott volna egyáltalán a műfaj okán, a salátatörvények sokasága okán, csak azt mondta, hogy ezek a törvények nem kerülhetnek be a költségvetési törvénybe. Na de az azért nincsen rendjén, hogy egy törvénymódosítással 24 törvényt fog módosítani a Magyar Országgyűlés! Egyébként műfajilag ez nem tekinthető másnak, mint a költségvetési törvény - idézőjelbe téve - ”végrehajtási utasításának”, hiszen ami a költségvetési törvényben foglalt, azoknak a megvalósulását nyilván ennek a 24 törvénynek - amely sok-sok paragrafust tartalmaz - a módosítása teszi lehetővé, ez biztosítja.
Miután a Magyar Demokrata Fórum három nappal ezelőtt, a költségvetési törvény vitájának kezdetén határozottan állást foglalt abban a kérdésben, hogy nem támogatja a 2007. esztendei költségvetési törvényt, és ennek számos okát felsorolta, melyből majd néhányat szükségképpen meg kell hogy ismételjek, ebből következik, hogy ennek végrehajtási utasítását, az előttünk fekvő törvényjavaslatot sem fogjuk támogatni.
(13.30)
Hiszen ha nem értettünk egyet a forrással, akkor a forrásból kiinduló elágazásokkal miért értenénk egyet? Ez nem lenne logikus és következetes.
Tehát a salátatörvény mint műfaj nem elfogadható számunkra, hiszen ennek a törvénykomplexumnak vannak olyan részei, amelyek egyébként támogathatók lennének, hiszen szükségszerűek, és normális ésszel belátható, hogy ennek így kell lennie. Viszont van ebben a csomagban jó néhány olyan törvénymódosító javaslat, amely egyáltalán nem támogatható, ez meghaladja azok számát, amelyeket külön ki lehet kérni, tehát eleve olyan a helyzet: a választás, a döntés szabadságától fosztják meg az Országgyűlést, hiszen egy ilyen esetben csak egy egységes elutasító eredménye és szavazata lehet ennek a döntésnek.
Az első és a legnagyobb terjedelemben módosított törvény az államháztartásról szóló törvény, és ennek jelentős része indokolt. Tehát azt gondoljuk, jelentős részben indokolt, hogy módosítsa az Országgyűlés, és változtasson az eddigi szabályokon és előírásokon. Itt nyilván a további eladósodást akarja megakadályozni, az állami kötelezettségvállalásnak akar határokat szabni, sőt még azt is pozitívumként mondhatom, hogy a parlament ellenőrző szerepének az erősítését is megcélozza. Tehát ez támogatható.
Viszont a legfontosabb, mert ha az okokat nézzük, hogy hogyan jutottunk idáig - ugye, azért 2002-ben még jóléti rendszerváltásról beszéltünk, ez a költségvetési törvénytervezet, amelynek a tárgyalása talán másfél órája fejeződött be, legalábbis az általános vitája, viszont az elszegényedés költségvetése -, hát hogy az ördögbe jutottunk ide? Hát úgy jutottunk ide, többek között, hogy az államháztartási törvényt 2000 óta 12 alkalommal módosította a tisztelt Ház, a kormányzati többség. A 12 módosítás eredményeképpen ma pótköltségvetés beadására csak akkor kötelezett a kormány, ha a főösszegektől 5 százalékot meghaladó arányban tér el. Csak emlékeztetném önöket, hogy ez az arány 1990-ben - illetve ’92-ben, mert az államháztartási törvény ekkor fogadtatott el - 0,4 százalék volt. Tehát tetszenek érezni a különbséget az 5 százalék és a 0,4 százalék között? Ha nagyon durva akarnék lenni, akkor ez a kormányzat számára lehetővé teszi, hogy gazdálkodás helyett időnként garázdálkodjon, hiszen nagyon nagy a mozgási szabadsága. Hadd emlékeztessem önöket, hogy egy Montesquieu nevű úriember, aki 1748-ban az adótörvények szelleméről írt művében a hatalmi ágak viszonyát, szétválasztásának az elvét meghatározta, arról írt, hogyan lehet ezt a gyakorlatban megvalósítani. Különválasztotta a végrehajtó és a törvényhozó hatalmat, és a törvényhozó hatalom mellé oda rendelte - ami egyébként a mi alkotmányunkban is benne van - az ellenőrző funkciót.
Alkotmányjogi aggályokat is felvethet bennünk, hogy miért szűkíti a törvénymódosítások sokasága - amely egyébként nem kétharmados törvény - a parlament ellenőrző szerepét és funkcióját, és miért ad a végrehajtó hatalomnak egyre nagyobb mozgásteret és egyre nagyobb lehetőséget. Most nincs megnyitva a törvénynek az a szakasza, ahol módosító javaslatot lehet beadni, de majd kapcsolódóként igyekszem ezt megtenni; mi szeretnénk ezt az 5 százalékot 1 százalékra visszaszorítani. Ez még mindig nem 0,4 százalék, ahogyan ez ’90-ben volt, de ha 1 százalékra visszaszorítanánk, akkor az már jelentős előrelépés lenne, az alkotmányosság helyreállna, az ellenőrző funkció értelmet nyerne, és talán a kormány is nagyobb kényszert érezne magán a tekintetben, hogy az érvényes költségvetési törvényt betartsa. Ha ez a módosító javaslat elutasíttatik a szavazásnál, akkor a Magyar Demokrata Fórum az Alkotmánybírósághoz fog fordulni, hogy igazának érvényt szerezzen, vagy kikérje az Alkotmánybíróság véleményét alkotmányossági szempontból.
A baj ezzel a 24 törvénnyel az, hogy logikailag ugyanazt folytatja, amit a költségvetési törvénytervezet, amely az asztalunkon van, elkezdett. Kettős kényszerben van a mostani kormány - a beterjesztő - a költségvetést illetően, hiszen egyfelől bebizonyosodott, hogy a mögöttünk álló öt esztendő, annak a pénzügypolitikája, a gazdasági élet szereplőire gyakorolt hatása zsákutcához vezet, igazi megoldásokat nem ad. Valami egészen új, eredendően új megoldásokra lenne szükség. Ez az egyik kényszer, ez tulajdonképpen a belső kényszer, a saját mulasztásaink, hibáink eredményének, következményének a kényszere. S van egy külső kényszer, ez pedig az Európai Unió által támasztott követelmények sokasága, ami a konvergenciaprogramban foglalható össze.
Az lényeg, illetve a kérdés az, hogy vajon a két kényszer együttes hatására vagy az új helyzet új kihívásaira adott válaszokat megfelelő minőségben és megfelelő módon tartalmazza-e a költségvetési törvény. Szerintünk nem. Logikája, szerkezete, struktúrája nem változott az elvárható mértékben, az új kihívásokra adott válaszai nem adekvátak, nem érvényesek, és véleményünk szerint nem fogják meghozni azokat az eredményeket, amelyeket az előterjesztő elvár tőle.
Tulajdonképpen három egységnek, három csomagnak kellene itt egyeznie. Az egyik a konvergenciaprogram, amelyet elfogadott az Európai Unió. Nem értékelném a konvergenciaprogramot, hiszen megtettük; a legfontosabb tulajdonsága az, hogy az Európai Unió elfogadta, és ez nagyon fontos. Tehát az út, amelyen elindult, az jó. A konvergenciaprogram a műfajából adódóan a pénzügyi egyensúly megteremtésére törekszik, és ez helyes. De nincs meg a fejlődés alapjainak biztosítéka vagy biztosítása a konvergenciaprogramban, viszont meglehetne akár a magyar költségvetési törvényben, és meg kell hogy legyen a II. nemzeti fejlesztési tervben.
Ez a költségvetés a konvergenciaprogrammal összhangban van. Szintén a pénzügyi egyensúly megteremtését célozza, ami rendjén való, de nem felejthetjük el, hogy egy költségvetési törvénynek még jó néhány szempontot figyelembe kell venni, de kettőt bizonyosan. Egyébként az államháztartási törvény erre kötelezi is az előterjesztőt, nevezetesen arra, hogy egyfelől a gazdasági élet szereplőire gyakorolt hatást legalább két évre előre hatástanulmányban közölje, hozza tudtára a döntéshozóknak - nevezetesen a parlamentnek -, és tegye meg ugyanezt a társadalmi hatások vonatkozásában is. Mind a két hatástanulmány elmaradt, mind a két hatástanulmány hiányzik. Ez számomra azt jelenti, hogy ezekkel a szempontokkal olyan különösebben nem is törődött az előterjesztő. Egy könyvelői szemléletet tükröz a költségvetési törvény, egyetlen megfogható célja az, hogy a kiadási és a bevételi oldal közötti különbség minél kisebb legyen, és a hiányt csökkentse. Mondom, ezzel nincs baj, ezt többé-kevésbé teljesíti. De hogy ennek mi az ára, milyen társadalmi hatásai vannak, hogy a gazdasági élet szereplőire milyen következményei lesznek, azzal nem törődik. Ez nagyon nagy baj, mert a következő esztendei - vagy a két évvel későbbi - költségvetésnél azzal fogja szembe találni magát az előterjesztő, hogy a költségvetés bevételei csökkennek. Hiszen az adóbevételek ilyen gazdasági klíma, ilyen gazdasági környezet eredményeképpen vagy hatására nyilvánvalóan csökkenni fognak, negatív hatással van a mostani költségvetési törvény a gazdasági élet szereplőire, és azt gondolom, indokolatlanul van negatív hatással.
Már szót ejtettünk arról, hogy tulajdonképpen itt Európában vagy az Európai Unióban nemcsak a gazdasági élet szereplői állnak kemény versenyben egymással, hanem kormányok támogatási és elvonási rendszerei versenyeznek egymással, és bizony ebben a vonatkozásban a magyar kormány ezzel a költségvetési törvénytervezettel, valamint az adótörvények változtatásával ezen a vizsgán - ha nagyon szerényen akarok fogalmazni - nem szerepelt jól.
(13.40)
Az előbb Kuncze Gábor is említést tett, meg Varga Mihály is a szlovák példáról, ahol körülbelül 10 százalékkal kisebbek az adóterhek, illetve 25 százalékkal, mert nálunk 40 százalékot tesznek ki, a szomszédos Szlovákiában csak 30 százalékot. Ennek a gazdasági életre gyakorolt hatásait a GDP-növekedésen keresztül nyomon lehet követni, tehát a magyar kormánynak meglenne a lehetősége és meglenne az eszköze arra, hogy a gazdasági élet szereplőire jó hatást gyakorló módosításokat eszközöljön és tegyen meg; nem teszi, és ennek súlyos ára lesz. Nem akarok itt sötét jóslatokba bocsátkozni, de ha egy esztendő vagy két esztendő múlva az akkori aktuális költségvetési törvénytervezeteket fogjuk tárgyalni, bizony szembe kell néznünk azzal, hogy az adóbevételek, illetve a költségvetés bevételei csökkenni fognak.
Ha rossz a kiindulás, akkor nem lehet jó - ahogy az előbb mondtam - ennek a 24 törvénynek a módosítását célzó törekvések sokasága sem. Itt van egy másik műfaji probléma is. Az előttem szólók is nehezen tudtak megbirkózni azzal a feladattal, hogy most általános vitát tartunk, nagyon nehéz 24 törvény módosításánál megfogni azt az általánosságot, ami a célokon kívül azért valamennyire megfogható, és a részletes vita jegyeit hordja itt magán sok-sok hozzászólás.
Csak néhányat engedjenek meg, hogy kiemeljek ezek közül a törvények közül, aminek a negatív hatása egyértelmű és nem indokolt. Kuncze Gábor is szót ejtett itt előttem arról, hogy a '90-es évek egyik legjobb döntése az önkormányzatok vonatkozásában a helyi önkormányzatok cél- és címzett támogatásainak sokasága volt, egy szűkülő gazdasági teljesítményt produkáló ország költségvetésében lehetőséget teremtett arra, hogy az önkormányzatok azért saját elképzeléseiket helyi források bevonásával megteremtsék. Most a törvény ennek a lehetőségét rendkívüli mértékben leszűkíti, és európai uniós forrásokkal akarja kiváltani, illetve helyettesíteni azt, amit idáig a cél- és címzett támogatások rendszerével biztosított. Ezzel tulajdonképpen a kormány a saját és az önkormányzatok mozgásterét szűkíti, hiszen tudjuk, hogy az európai uniós források felhasználása sokkal behatároltabb, mint amire lehetőséget adott a cél- és címzett támogatások rendszere. Úgyhogy ez tulajdonképpen egy öngólnak tekinthető, saját magunknak teremtünk rosszabb helyzetet.
A közoktatásról szóló törvényjavaslat módosítása a művészeti oktatás helyzetét teszi nehezebbé. Ha a rendszerváltás pozitívumait emlegetjük vagy említjük, akkor egy dolgot bizonyosan ki kell emelni, és hadd hozzak én egy példát szűkebb pátriámból, a Balaton déli partjáról. A Balaton déli partján jelenleg nincs olyan iskola, olyan általános iskola, amelyik ne rendelkezne zenei vagy művészeti iskolával, vagy ilyen típusú alapképzéssel. Az elmúlt tizenhat évben gyermekek tízezrei estek át ilyen oktatási formán, ami az életük minőségét alapvetően vagy döntően befolyásolja. A másik ilyen a nyelvoktatás, ami nem idetartozik, de ebben a két dologban jelentős előrelépést lehetett tapasztalni. Most pont a művészeti oktatás az, ami sérülni fog, a lehetőségei szűkülnek, kár érte. Azt gondolom, erre kellene forrásokat találni, és ezt továbbra is ugyanilyen formában kellene valahogy fenntartani.
A másik fontos dolog szintén az oktatáshoz kapcsolódik, a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény módosítása, ami egészen meglepő és egészen megdöbbentő. Ez a mostani módosítás azt fogja eredményezni, hogy az olyan családok, ahol az édesapa vagy az édesanya egyedül neveli gyermekét vagy a gyermekeit, ki fog esni az ingyenes tankönyvellátás vagy tankönyvtámogatás rendszeréből, tehát ezentúl erre nem lesz jogosult, és ugyanígy fognak járni azok a nagycsaládosok, akik idáig ennek a lehetőségével élhettek. Tehát a sok-sok megszorító intézkedésen túlmenően kapnak még egy olyan pofont, kapnak még egy olyan megszorítást, ami számukra alapvetően nehezíti meg az életet és a létet, és gyermekeik esélyeit sem fogja nyilvánvalóan és természetesen növelni.
Aztán engedjék meg, hogy még egyet, a 21. §-t idézzem, ez a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló törvény és rendelkezés, amely látszólag korszerű és látszólag jó. Úgy rendelkezik, hogy ebből az alapból kell nemzetközi tagdíjat fizetni, méghozzá az Európai Unió közösségének szén- és acélipari kutatási alapjához való hozzájárulást. Van a törvényben másik olyan hely, ahol pontosan ellenkező átcsoportosítás történik, és nem alapítványból vagy nem alapból akarnak valamit finanszírozni, mert ez nem erre való, hanem azt mondják, hogy ezt a költségvetésnek önmagának kellene vállalnia. Nem fog jót tenni a kutatási-technológiai innovációs tevékenységünknek és törekvéseinknek, ha forrásait ily módon próbáljuk csökkenteni, és ily módon próbáljuk szűkíteni.
A többi törvénymódosító javaslat, legalábbis részben elfogadható és támogatható. Az, hogy nem fogjuk támogatni, még egyszer mondom, annak az eredménye, hogy egy ilyen salátatörvény-formációban ennek nincsenek meg a lehetőségei. Nem mondom azt - mert szokták ilyenkor mondani, hogy jobban tenné a kormány, ha visszavonná akár a költségvetési törvényjavaslatot és átdolgozná, nem mondom azt -, hogy ezt az előttünk fekvő törvényjavaslatot vissza kell vonni és át kell dolgozni, pedig ezt kellene vele tenni, mert új szemléletre van szükség. Az az öt esztendő, ami mögöttünk van, pontosan azt bizonyította, hogy ez az út nem járható, illetve nem vezet sehova. Alapvetően nem változott meg sem a költségvetés szerkezete, nem változott meg az ebből következő törvényváltozások szemlélete közelítésének sokasága, tehát azt mondjuk, hogy ez nem jó, nem lesz jó a kormánypártoknak sem hosszú távon, de ez legyen az ő bajuk.
Az sokkal nagyobb baj, hogy nem lesz jó hatással a gazdasági élet szereplőire, nem lesz jó hatással a nemzetgazdaságra, nem fogja javítani a versenyfeltételeket, nem fogja a gazdasági élet szereplőinek a lehetőségeit javítani. Úgy általában mindenkinek rossz lesz. Nem tudunk megnevezni egy olyan társadalmi csoportot vagy olyan társadalmi réteget Magyarországon, amelyik a következő esztendő végére azt mondhatná magáról, hogy hála istennek, a mi helyzetünk jobb lett, és főleg olyan rétegeknek kellene ezt mondani, vagy szükségeltetne, hogy ezt mondják a következő év végére, amelyek a költségvetés befizetői, akik a befizetői oldalt, a bevételi oldalt biztosítják: ez a magyar vállalkozók sokasága.
A magyar vállalkozók sokkal nagyobb odafigyelést érdemelnének a kormánytól, sokkal nagyobb odafigyelést érdemelnének a kormánypártoktól. Úgy tűnik, hogy ez nincs meg, ezért a Magyar Demokrata Fórum ezt a törvényjavaslat-csomagot sem támogatja.
Köszönöm szépen.
