DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A vita részben formális vagy annak látszó kérdések irányába mozdult el. Mindenekelőtt az merült fel, hogy mennyi idő állt rendelkezésükre a képviselőknek ahhoz, hogy áttekintsék ezt a valóban monumentális méretű törvényjavaslatot.
Salamon képviselőtársam november 10-éről beszélt. Elfelejtkezett azonban arról - és én csak a jegyzőkönyvi hűség kedvéért utalok erre -, hogy a Magyar Országgyűlés honlapján ez a javaslat november 3-án megjelent. Tehát 17 nap állt rendelkezésre, ami természetesen egy ilyen törvényjavaslat esetében nem igazán hosszú idő, de mégis, elvileg lehetőséget biztosít arra, hogy át tudjuk nézni a javaslatot.
Nem minden képviselőnek kell ezt átnéznie, hiszen a parlamentben a képviselők között is kialakult egy munkamegosztás, létrejött egy szakosodás; nyilvánvaló, hogy azoknak a képviselőknek kell ezt megnézniük, akik államigazgatással, alkotmányjoggal foglalkoznak, és természetesen tárgyalniuk kell az egyes szakirányokban ismeretekkel rendelkező képviselőknek is, de az ő számukra csupán egy-egy fejezet feldolgozása jelent munkát. Kétségtelen, hogy sokat kellett olvasni, sokat kellett dolgozni. Magam is az elmúlt napokban kizárólag ezzel a törvényjavaslattal foglalkoztam.
Mi indított arra, hogy javasoljam, hogy ne ma legyen a zárónapja a módosító javaslatok benyújtásának, hanem a holnapi nap? Egész egyszerűen egy parlamenti szokásjog. Számtalan alkalommal előfordult, hogy az országgyűlési képviselők valamelyike ezt kérte a levezető elnöktől, aki most a házelnöki jogosítványokat gyakorolja, és az a szokás alakult ki, hogy ilyenkor ezt a lehetőséget biztosítják a képviselők számára.
Természetesen elvben lehetőség nyílt volna arra is, hogy tárgyaljuk a jövő héten is még ezt a törvényjavaslatot. Egyébkén a részletes vita alkalmat ad arra a benyújtott számtalan módosító indítvány miatt, hogy folytassuk a vitát, és tudjuk azt is jól, hogy a parlamentben kialakult egy olyan, házszabályellenes gyakorlat, amely szerint a részletes vitában, sokszor a záróvitában is visszatérnek azokra a kérdésekre, amelyek az általános vita témakörébe tartoznak.
Ennek következtében úgy ítélem meg, hogy nem zárjuk le ma az általános vita lezárásával az eszmecserét, hanem ezt a jövő héten folytatjuk, és egyben a bizottságokban is lehetőség nyílik a további munkára. Ennyit a formális kérdésekről, a rendelkezésre álló idő megítéléséről.
Áttérnék néhány tartalmi problémára. Hock Zoltán képviselőtársam azt fejtegette, hogy itt hiányzik a valódi legitimáció. Azt javasolnám Hock Zoltán képviselőtársamnak, hogy nézze meg nagyon alaposan az 50/1998. alkotmánybírósági határozatot és annak az indoklását is, különösen az indoklás 9. pontját.
Ez a 9. pont levezeti azt, miért is jogosult a kormány arra, hogy az alkotmány alapján éljen önálló szervezetalakítási jogával, amelyről ez a törvényjavaslat szól. Pontosan azért, mert vissza tudja vezetni a legitimációját, a támogatottságát a parlamentre, a parlament mögött pedig - a népszuverenitás elve alapján legalábbis elvileg - a népakarat húzódik meg. Ameddig ezt a láncolatot ki lehet mutatni, fejtegeti az Alkotmánybíróság határozatának az indoklása, addig legitimációs probléma nem merülhet fel, és természetesen legalitási, alkotmányossági probléma a szűkebben értelmezett alkotmányjogi értelemben sem állhat fenn.
Tehát megvan a megfelelő legitimációja a kormánynak ahhoz, hogy az államigazgatás szervezetrendszerét úgy alakítsa át, ahogy azt az alkotmány és a törvények keretei között szükségesnek tartja. Egyébként maga a parlament adja meg ezzel a törvénnyel, illetőleg a korábban elfogadott 2006. évi LVII. törvénnyel erre a felhatalmazást. Mint utaltam arra, tulajdonképpen ez a felhatalmazás már megtörtént, hiszen a 2006. évi LVII. törvény kimondja, hogy a központi hivatalokat kormányrendelettel kell létrehozni.
Felmerült az is több felszólalásban, hogy nem látjuk világosan, hogy milyen szervezetrendszer húzódik meg az egyes elnevezések mögött. Egyetlenegy példán bemutatnám - ezt megtettem egyébként az alkotmányügyi bizottság ülésén is -, hogy feltehetően milyen kormányzati szándékok húzódnak meg a névváltoztatások mögött. Vegyük elő a pénzügyi igazgatást, azért, mert ennek nem olyan bonyolult a szisztémája, nem olyan bonyolult a struktúrája, mint az agrárigazgatásnak.
Világosan láthatjuk, hogy megjelenik egy új fogalom, hogy állami adóhatóság. Azt is világosan látjuk, hogy eltűnnek a törvényekből olyan kategóriák, mint APEH, mint Szerencsejáték-felügyelet, mint Illetékhivatal - bár néhány helyen az illetékhivatal a törvényjavaslatban szerepel. Ebből pedig levonhatjuk azt a nagyon egyszerű következtetést, hogy az a szervezet, amelyet jelenleg Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak nevezünk, s amely az adóigazgatás centruma, magában fogja foglalni majd az illetékhivatalokat, és magában fogja majd foglalni a Szerencsejáték-felügyeletet is, amely jelenleg egyébként nem egyszerűen központi hivatal, hanem országos hatáskörű szerv. De miért országos hatáskörű szerv? Azért, mert egy 1991-es törvény hozta létre, és 1991-ben csak minisztériumok és országos hatáskörű szervek voltak; a 3333/1992. - egyébként titkos - kormányhatározat írta elő először azt, hogy országos hatáskörű szervek mellett központi hivatalok, illetőleg minisztériumi hivatalok is létrejöjjenek.
A közigazgatási racionalitás pedig megköveteli, hogy egy ilyen intézmény, amely szűk területen működik, mint a Szerencsejáték-felügyelet, ne egyszerűen országos hatáskörű szerv minőségében szűnjön meg, de ez egy olyan terület, ahol nincs szükség arra sem, hogy egy önálló központi hivatal működjön, lehetőség nyílik arra, hogy ez egy központi hivatal belső szervezeti egységeként folytassa tovább a tevékenységét.
Más ágazatok esetében szintén elvégezhetnénk ezt a levezetést. Egyébként Font képviselőtársam - amint tapasztaltam felszólalásai alapján - nagyon alaposan utánanézett annak, hogy milyen változások várhatóak az agrárigazgatás szférájában, de megítélésem szerint téved akkor, amikor arról beszél, hogy megszűnik a parlament ellenőrzési jogosítványa e téren, tudniillik a politikai felelősség a miniszterelnököt és kormánytagokat terheli.
(23.10)
Ebből pedig az következik, hogy ha a központi hivatal vagy bármilyen más központi vagy nem központi államigazgatási szerv tevékenységét kontrollálni kívánja az Országgyűlés, abban az esetben rendelkezésére állnak azok az eszközök, amelyek a politikai felelősség megállapítását lehetővé teszik. Tehát annak következtében, hogy kvázi kiszerveznek egy adott funkciókört a minisztériumból, és rábízzák egy központi hivatalra, legkevésbé sem szűnik meg az adott szervezetért és az adott szervezet tevékenységéért a kormánynak és mindenekelőtt a miniszterelnöknek a felelőssége.
Nagyon röviden utalnék arra is, amit Font képviselőtársam nagyon hosszasan fejtegetett, hogy ez a törvényjavaslat úgymond lehetővé teszi a kiszervezéseket. Eddig is voltak kiszervezések, valamennyi kormány alatt voltak ilyenek. Ez a törvényjavaslat nem erről szól, éppúgy, mint ahogy nem is az elbocsátásokról szól, hiszen az idén is voltak elbocsátások e törvényjavaslat nélkül is.
Világosan látnunk kell, hogy mi a törvényjavaslat célja. A törvényjavaslat célja az, hogy a régóta húzódó államigazgatási reformot megvalósítsa, azt az államigazgatási reformot, amelyet először 1992-ben az Antall-kormány tűzött ki célként, amellyel a Horn-kormány is foglalkozott, amely több kormányhatározatba foglaltak szerint felmerült az Orbán-kormány időszakában, s amelynek a folyamata megkezdődött Medgyessy Péter miniszterelnöksége alatt, tehát messze nem fejeződött be.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindössze erről a reformról van szó, nem elbocsátásokról és kiszervezésektől. Az e törvényjavaslat nélkül is megvalósítható.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
