KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyrészt azt gondolom, hogy annak, hogy a törvényjavaslat most elénk került - nevezzük is bárminek -, tulajdonképpen örülni kell olyan értelemben, hogy tiszta, világos helyzetet teremt, mert persze nem most keletkeztet problémákat, hanem rögzíti mindazokat az évközi döntéseket, amelyek megszülettek, illetve leírja azokat a folyamatokat, amelyek a költségvetés bevételi-kiadási oldalát befolyásolták, és amelyek végül is a hiány mértékének a növeléséhez vezettek.
Az előttem való felszólalásra is utalva azért azt hadd mondjam el, vagy hadd emlékeztessem arra a tisztelt Házat, hogy persze a hiány ilyen mértékű megugrására természetesen volt már példa, 2002-ben az eredetileg tervezetthez képest a hiány mértéke 9,6 százalékra emelkedett, azért, tisztelt Tállai képviselő úr, mert beraktuk a költségvetésbe mindazokat a tételeket, amelyek addig költségvetésen kívül szerepeltek. Hozzáteszem, hogy akkor még Magyarország nem volt tagja az Európai Uniónak, tehát azt nem figyelték ilyen keményen, de tény, hogy ebben a költségvetésben is bizonyos mértékig a hiány növekedését az okozza, hogy belekerült a korábban benne nem lévő autópálya-építés, hogy belekerült a Gripen elszámolása például. Ezek egyébként ugyanolyan mértéket, sőt nagyobb mértéket érnek el, mint amilyen a 2002-es mérték volt. De hozzáteszem rögtön - egyébként nem akarok visszamutogatni, csak jelzem -, hogy ilyen mértékű hiánynövekedésre volt már példa éppen a 2002-es költségvetésben, ami egyébként egy 2001-2002-es, egy kétéves költségvetés volt.
Hallhattuk azt is, hogy a hiány adósságot generál, mert hitelt kell fölvenni. Ez tény, mint ahogy egyébként a Fidesz-kormány időszakában minden évben hiánya volt a költségvetésnek, ezért minden évben hitelt kellett fölvenni. Így működik a rendszer, kedves képviselőtársaim.
Ami pedig egyébként Tállai András képviselőtársam iménti felszólalását illeti - és a jegyzőkönyv kedvéért mondjuk meg, hogy az a bizonyos T. A. nevezetű Tállai András volt, aki felolvasta egy évvel ezelőtti beszédét -: el kell ismerni, hogy neki akkor számos ponton igaza volt. A mostani költségvetést módosító törvény tulajdonképpen tiszta, világos helyzetet teremt a tekintetben, hogy most legalább viszont leírja azt a helyzetet, ami jelenleg van. Megjegyzem: az igazi az lenne, ha egyrészt világosabb szabályai lennének annak, hogy mikor kell a költségvetést módosítani - mert ezek a szabályok jelenleg eléggé lazák, megjegyzem, a szabályok lazítása persze a Fidesz-kormány időszakára is visszanyúlik, de itt sem raktuk rendbe a dolgot -, másrészt pedig sokkal striktebb szabályok kellenek a tekintetben, hogy milyen is legyen a költségvetés tartalma, éppen annak érdekében, hogy a képviselők az ellenőrzési funkciójukat jobban tudják gyakorolni, hogy összehasonlíthatóak legyenek a különböző évek költségvetései egymással. Egyébként pedig különböző olyan módosító javaslatokról van szó más törvényekben, meg van szó a költségvetést megalapozó törvénycsomagban is, amelyek a szigor irányába hatnak, de szerintem kormánypártiaknak és ellenzékieknek egyaránt érdeke, hogy tiszta, világos, szigorú szabályok legyenek, amelyek betartásával a képviselők számára lehet világos, egyszerűbb, átláthatóbb helyzetet teremteni.
(20.10)
Itt az előttem szóló képviselők már beszéltek arról, hogy milyen elemei vannak tulajdonképpen a módosításnak, miért van szükség egyáltalán erre a módosításra, és hogyan jön össze ez a végül is megváltozott költségvetés.
Én csak három dologra szeretném felhívni a figyelmet. Mind a három tulajdonképpen elvi felvetés is amellett, hogy a gyakorlatban is megjelenik. Az első: kölcsönösen be kell látnunk, hogy itt most világosabb szabályok vannak, ezért a korábban ilyen-olyan kormányok által alkalmazott elképzelések, amelyek arról szóltak, hogy ha ezt esetleg nem itt számolnánk el, hanem a költségvetésen kívül, és akkor nem annyi lesz majd a hiány, ezeket egyszer s mindenkorra be kell fejezni, tiszta, világos képet kell teremteni - gondolok itt a többszöri kísérletezésre minden irányból az autópálya-építések finanszírozására.
Megjegyzem, én ebből a szempontból például jelentős előrelépésnek tartom a 2007. évi költségvetést, mert e tekintetben is világos helyzetet teremt, ráadásul a tervezés metodikájával, azzal, hogy konzervatív módon veszi számba a lehetséges bevételeket és a kiadásokat, a bevételeknél inkább alultervez, a kiadások esetében pedig lehetőség szerint mindent figyelembe vesz, én ezt egy jó, előremutató megoldásnak tartom. De adódik az a következtetés a jövőre nézve, hogy valóban el kell felejteni azt, hogy esetleg a normális szabályoktól eltérő megoldásokkal lehet itt mindenféle hiánymértékeket kozmetikázni.
A másik dolog, amit más szempontból vetnék fel, a nyugdíjakra, a nyugellátásra vonatkozó módosítás, illetve a gyógyszerkassza megváltozására vonatkozó módosítás. Itt meg ugye azt kell belátni, képviselőtársaim, hogy mitől is szállt el a nyugdíjkassza például: az öregségi nyugdíjra kifizetett többlettől, a 13. havi nyugdíj bizonyos korrekciójától, a rokkantsági nyugdíj bizonyos korrekciójától és hát az özvegyi nyugdíj bizonyos korrekciójától. Ezek együttesen kimerítették azokat a kereteket, amelyek a nyugdíjkasszában bevételként rendelkezésre álltak. És most még csak 2006-ot írunk. De ha belegondolunk azokba a változásokba, amelyek a demográfiai oldalon bekövetkeznek majd a következő tíz évben, húsz évben, akkor azt is be kell látnunk, hogy ha a jelenlegi nyugdíjrendszerünk így marad változatlanul, jelentős finanszírozási problémákkal küzd majd tíz-húsz év múlva, és ezeknek a problémáknak egy része már most is megjelent a 2006. évben. Ez az indoka annak, hogy muszáj a kérdéssel foglalkozni. Ez nem lesz egy, a választók számára túlzottan szimpatikus csomag, amikor majd erről úgy igazán elkezdünk beszélgetni, de muszáj lesz vele foglalkozni, megkerülhetetlen.
Ugyanez a helyzet a másik csomagnál is, a gyógyszertámogatásoknál, amire most az előterjesztett javaslat szerint 96,5 milliárd forinttal többet költünk az idei évben. Ha még ehhez hozzáteszem azt is, hogy az elmúlt két évben milyen hihetetlen módon megugrott a gyógyszerekre fordított összeg és ezen belül persze a gyógyszertámogatásokra fordított összeg, akkor látható világosan, hogy ez a másik terület, amellyel ha nem csinálunk valamit, akkor ez nyakló nélkül elszabadul. Én itt most nem akarok felelősökről beszélni, mert ezt a vitát is már más törvények esetében lefolytattuk. Csak arra hívom fel a figyelmet, hogy olyan javaslatok fekszenek előttünk más törvényekben, olyan javaslatokról vitatkozunk, amelyek szemmel láthatóan többek között azért is szükségesek, mert az általunk változatlanul hagyott rendszerek egyszerűen kontroll nélküli, fékezhetetlen kiadásnöveléseket, növekedéseket eredményeznek, és ez rendre lecsapódik majd a különböző költségvetésekben.
Összességében azt lehet mondani: a 2006. évi költségvetési törvényt módosító, most előttünk fekvő törvényjavaslat a múltról szól olyan értelemben, hogy rögzíti mindazokat a negatív tendenciákat, folyamatokat, amelyek jellemezték a 2006. évet, a reális folyamatokat beépíti a költségvetésbe és számba veszi, és adott esetben rögzíti azokat a tételeket is, amelyeket egyesek előre láttak, mások esetleg ezt nem vették észre, de most tisztább helyzetet teremt mindenképpen 2006-ra vonatkozóan. Ilyen értelemben jobban megalapozza a 2007. évet. Ezért a frakciónk is támogatja az előterjesztés megszavazását.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem