BÁNKI ERIK

Teljes szövegű keresés

BÁNKI ERIK
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valaki figyelemmel kíséri a szocialista-szabad demokrata kormányzatok sajátságos humánpolitikáját, arról minden eszébe jut, csak az a jelző nem, hogy humánus. Váltottak már le ebben az országban nemzetközi elismertségű KSH-elnököt, komoly érdekeket sértő Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökét, és neveztek ki minisztereket minden szakmai indokot nélkülözve.
Titok és értetlenkedés övezi a legújabb humánpolitikai döntést is, amelynek eredményeképpen Katona Tamás államtitkár leejtőernyőzött a Magyar Államkincstár élére. Elbocsátásának oka nem az volt, hogy regnálása alatt ipari méreteket öltött az úgynevezett kreatív könyvelés, sőt még az sem, hogy aktív közreműködésével a költségvetés válságos helyzetbe jutott. Az ok egyszerűen az volt, hogy elkotyogta a kormány vagyonadóra vonatkozó terveit.
Ön, tisztelt miniszter úr, persze nyilván alapos szakmai megfontolásokból állította fel Mohos Andrást, a gazdag szakmai múlttal rendelkező vezető szakembert, csak azért, hogy helyet csináljon személyes munkatársának. Nem számít az, hogy ki hogyan végzi a munkáját, sőt az sem, hogy hosszú évek óta kiváló vezetőként bizonyított jobboldali és baloldali vezetésű kormányok alatt egyaránt. A közigazgatási szakemberek pedig csak kapkodják a fejüket, és próbálnak csak a szakmára koncentrálni, próbálják az állam stabil működőképességét biztosítani. Tegyük hozzá, mind több kétellyel, mind több bizonytalansággal.
Kérem miniszter urat, válaszoljon őszintén a következő kérdésekre. Miért van az, hogy a politika önnél felülírja a szakmai kiválóságot? Milyen karrierlehetőséget állít a törekvő, magas szakmai színvonalat képviselő köztisztviselők számára?
(16.50)
Ön ezzel az eljárással azt üzeni nekik, hogy csak az van biztonságban, aki politikailag elkötelezi magát a baloldal mellett, mert annak, még ha távoznia kell is, egy államkincstári vezetői poszt mindenképpen dukál. Aki pedig éppen ott van, az csomagoljon.
Várom őszinte válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem