KOVÁCS KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szerencsére a hírek nem mindig igazak, úgyhogy szeretném pontosan minden egyes kérdésére a választ megadni képviselő úrnak.
Először is, semmiképpen nem fordulhat elő, hogy ne kapnánk kvótát. Természetesen fogunk kapni kvótát. Pontosabban az nem fordulhat elő, hogy a Bizottság ne döntene a kvóták felől, hiszen a 2008-12-es időszakra vonatkozó kibocsátható szén-dioxid mennyiségéről mindenképpen dönt a Bizottság.
A második kérdés a nemzeti kiosztási tervek helyzete. A Bizottság nagyon szűk határidőt szabott meg az egyes országoknak, így aztán nem Magyarország az egyetlen, hanem további hét tagország nem nyújtotta be, többek között Olaszország, Portugália, Spanyolország, Ausztria vagy épp a Cseh Köztársaság. Tehát másutt is van gond ennek a benyújtásával. Kétségtelen, hogy akik benyújtották, azoknak legtöbbje több mint 15 százalékos kvótaeltérésre, növekményre tartott igényt, amiről ki is jelentette ugyanez a biztos úr, hogy a Bizottság nem fogja engedélyezni a túlzott kvótakiosztást, és a 15 százalék feletti eltérést automatikusan fogja visszautasítani.
(17.00)
Tehát azok az országok, amelyek benyújtották ilyen eltéréssel, automatikusan vissza fogják kapni, hogy átdolgozzák az igényeiket. Magyarország még nem nyújtott be ilyen magas kvótát, egyébként elkészült a terv, hiszen a honlapunkon látható.
A késedelemnek az volt az oka, mint a többi országnál is, hogy hiteles 2005-ös kibocsátási adatok az uniós rendszerben nem álltak megfelelően a rendelkezésünkre. A több száz kibocsátó nem ilyen módon közölte az adatokat, ezért van a késedelem. És azért, mert biztosak akartunk abban lenni, hogy csak megalapozott igényt nyújtsunk be, hiszen a Bizottság véleményünk szerint nagyon szigorúan fog eljárni, éppen az ön által mondottak miatt, hiszen közös érdekünk, hogy ne növekedjen ennek a szén-dioxid-mennyiségnek a légköri mennyisége, hanem csökkenjen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), szűküljenek a kvóták.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem