GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Czomba képviselőtársam a saját élettapasztalataiból olyan dolgokat mondott el, amelyek minden bizonnyal helytállóak. Tehát egy pillanatig nem akarom kétségbe vonni. Nem is teszem.
Azt szeretném ezzel érzékeltetni, hogy mennyire disszonáns, mennyire ellentmondásos az a helyzet, amely akár a magyar munkaerőpiacot, akár a munkaügyi regiszterben való létet, sok minden egyéb mást magában hordoz. Sokszor arról beszélünk, hogy nincs munkahely. Azt mondja a politika különböző szegmentuma, hogy munkahelyeket kell teremteni. Persze, kell, helyes módon, igen, mindenkinek ezt kell segíteni.
A másik oldalról meg azt mondjuk, hogy ha van munkahely, akkor a regiszterből nem tudunk rendelkezésre álló embert biztosítani a foglalkoztatási szándékkal megáldott munkáltatónak. Igen! Igen, ezek az ellentmondásos helyzetek vannak együtt. Ennek a feloldását vagy e feloldás elősegítését kell megtennünk. Azt gondolom, jó úton kezdtünk el járni, amikor azt tesszük, hogy példaként a szociális segélyezési rendszert, és mondjuk, a közcélú foglalkoztatás dolgait összetoljuk egymással. Akkor, amikor azt mondjuk, hogy ne csak úgy l'art pour l'art alapú segélyezések legyenek, hanem valamilyenfajta “ellenszolgáltatások” is jelenjenek meg, igen, a munka világa irányába próbáljunk meg minél több embert terelni, mert hiszen ez teremt hozamot, ez ad járulékbefizetési lehetőséget és sok minden egyéb mást.
Tehát az ellentmondásosságok közepette akkor, amikor azt mondjuk, hogy nincs munkahely, akkor, amikor van munkahely, és nincs, aki a munkahelyeken szerepet vállaljon, akkor ezernyi tennivalónk van. Ezért mondtam és mondom még egyszer, hangsúlyozom, mindenkit a lehetőségekhez illesztetten abba a helyzetbe kell hozni, hogy meglegyen a készsége, a képessége, a hajlandósága arra, hogy foglalkoztathatóvá váljon. Ez az indulópontja a történetnek. Ha ez adott, akkor már van esély arra, hogy a meglévő munkahelyeken tényleg foglalkoztatottá váljanak ezek az emberek.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem