BORSOS JÓZSEF
BORSOS JÓZSEF
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én meglehetősen nagy érdeklődéssel és várakozással tekintettem a foglalkoztatási törvény módosítása elé, mint olyan ember, aki mondjuk, a szervezeten belül az ügyintézői szinttől az igazgatói székig megjártam a terepet. Jómagam is tudom azt, hogy ez a törvény már ezer sebből vérzett, és nagyon sok mindent javítani kellene rajta.
Ehhez képest azt gondolom, hogy néhány kérdésben tisztázni kellene néhány álláspontot. Rögtön az elején kezdeném azzal, Hankó Faragó képviselőtársam beszélt arról, hogy a kormányzatnak joga van ahhoz, hogy átalakítsa a saját igazgatási rendszerét. Ezzel úgy alapvetően egyet is értek, csak ez a szervezet, a munkaerő-piaci szervezet nem egy kifejezetten és kizárólag igazgatási szervezet, hiszen rajta keresztül költünk el egy több száz milliárdos olyan alapot, ami a munkaadók és a munkavállalók befizetéseiből jön létre, és alapvetően nem kizárólag igazgatási funkciókat lát el, hanem azért a munkaerőpiacon nagyon sok egyéb tennivalója is akad. És mint ilyen, azt gondolom, hogy ha arról beszélünk, mint amiről majd fogunk a következő törvényjavaslatok kapcsán, hogy európai szociális párbeszéd és egyéb ilyen kérdések, akkor nem vagyok benne biztos, hogy ezt célszerű kormányhatározati szintre vinni, legalábbis minden részletét nem célszerű ilyen szintre vinni. Már csak azért sem, mert ennek a szervezetnek - mint általában az államigazgatási szervezeteknek - a stabilitására valamilyen módon azért szükség van, mert az azért nem mehet, hogy minden komolyabb államigazgatási szervezetnek a neve, a felállása, az alakulása, mondjuk, négyévente kormányonként megváltozzon.
(17.10)
A közigazgatásban nagyon szükséges és fontos egyfajta stabilitás, annak ellenére, hogy nagyon jól tudjuk - és egyet is értünk abban -, hogy sok tekintetben át kell alakítani a rendszereket, de úgy kell átalakítani, hogy nyilvános legyen, és folyamatában jól előrelátható legyen, hogy mikor mi, hogy változik.
Ha már az Unióról beszélünk, és majd fogunk beszélni a kétoldalú párbeszédek rendszeréről, felhívom a tisztelt kormányzat figyelmét arra a fogalomra és az Unióban egyre inkább elterjedő munkamódszerre, amelynek még nem alakult ki a magyar megfelelője, és ott úgy hívják, hogy concertation. Ez arról szól, hogy általában munkaügyi, szociális és gazdasági kérdésekben, témákban egy háromoldalú, tripartit módon történő egyeztetés és menedzselés jelenik meg, de ez nemcsak ebben nyilvánul meg, hanem abban is, hogy közösen jelölik ki a célokat, közösen választják meg az eszközöket, módszereket, és együttesen vállalnak felelősséget a végrehajtásért és a megvalósításért.
Ennek egyfajta csírájának volt tekinthető a munkaügyi tanácsi rendszer Magyarországon. E tekintetben nem lenne célszerű visszalépnünk, már csak azért sem, mert más irányokban nagyjából ezt az elvet, ezt az uniós elvárási rendszert próbáljuk meg visszaerősíteni. Azt gondolom, hogy az olyan érdekegyeztetési fórumoknak, mint az érdekegyeztető tanácsok, inkább több jogosítványt kellene adni, több lehetőséget és ezzel együtt több felelősséget is ennek az uniós elvnek megfelelően. Nem jó, ha a törvényben e tekintetben visszalépések történnek.
Arról a kérdésről, hogy Magyarországon vannak-e régiók vagy nincsenek, nyilván megoszlik a véleményünk. Az én személyes véleményem az, hogy Magyarországon vannak régiók, de csonka régiók, mert a természetes régiók másik fele általában a határon túl található, és ha a jövőben regionális politikát szeretnénk folytatni, akkor lehet, hogy nekünk inkább ezzel együtt kellene a régiókat kezelni. De ezt tegyük félre, és megengedve azt, hogy Magyarországon lehetséges a régiós rendszer, nézzük meg, hogy az a régió, amit önök szeretnének felállítani, jól fog-e működni.
Ha azt az elvet folytatnánk, hogy helyben szülessenek meg a döntések, akkor nem nagyon tudom elképzelni, hogy jó rendszereket, megoldásokat tudunk kialakítani például a nyugat-dunántúli régióban egyazon tanács vagy szervezet keretében egy győri térségre vagy egy kanizsai térségre. Hiszen a lényeg az lenne, és abban az irányban kellett volna tovább gondolkodni, hogy itt három törvényt kellett volna létrehozni. Egy törvényt kellett volna létrehozni arra, hogy az az alap, amelyiket felhasznált ez a szervezet, hogyan képződik és milyen elvek szerint használódjon fel a pénze. Ezt ugyanis ma elég puha pénznek használják a kormányzatok, és innen egyre inkább olyan kormányzati feladatokra folyik be a pénz, amelyek esetében egyáltalán nem biztos, hogy ennek az alapnak lenne a feladata, hogy ezekkel foglalkozzon.
Egy másik törvénynek lenne célszerű szabályozni azt, hogy ebből az alapból milyen eszközökkel, milyen módszerekkel használjuk fel a pénzeket. Ha már régióban próbálnak önök gondolkozni, akkor célszerű lenne keret eszközrendszereket kialakítani - hiszen a vitában többször is elhangzott, hogy a munkaerőpiac elég bonyolult és térségenként, kistérségenként más-más problémák jelentkeznek -, hogy az önök megfogalmazása szerint a helyi munkaügyi tanácsok finomíthassák ezeket a szabályokat az ottani speciális lehetőségekre, tehát nagyobb mozgásteret lenne célszerű számukra adni. Európában ilyen megoldásokra van példa. Ha komolyan vesszük, hogy helyben szülessenek a döntések, akkor lehetőséget is célszerű adni nekik.
A másik, amit érdemes megvizsgálni, az a kisebb állam kérdése. Önök folyamatosan azt mondják, hogy kisebb államot szeretnének létrehozni. Nézzük meg, hogy fog felépülni ez a regionális szervezet. Eddig volt három munkaügyiközpont-igazgató, és volt három munkaügyi központ. Most lesz egy regionális főigazgató, ennek lesz négy főigazgató-helyettese, és minden megyében lesz három igazgató, aki az úgynevezett megyei adminisztratív irodát - az eddigi megyei munkaügyi központot - fogja tovább irányítani. Nem gondolom, hogy ez igazából a kisebb és az olcsóbb állam irányába hat, sőt megsokszorozza a döntési szinteket.
Az adminisztráció kérdése: amikor a legutóbbi módosítás után bevezették az együttműködési rendszert, a munkaügyi kirendeltségeken lebénította a munkát, és a munkatársak kiszámolták, hogy az eddigi x gramm papír helyett háromszor x gramm papírt kell egy-egy kapcsolatfelvételnél kitölteni. Ez hihetetlenül nagy teher. Azt gondolom, nem abba az irányba kell menni, hogy az államnak mindenre rá kell telepednie, és mindenkit ellenőriznie kell, hanem abból kell kiindulni, hogy az álláskereső attól álláskereső, hogy állást keres. Nyilván vannak, akik nem keresnek állást. Nem azokból célszerű kiindulni, akik nem keresnek állást, és úgy foglalkozni azokkal is, akik állást keresnek, mintha ők is olyanok lennének, mint akik nem akarnak állást keresni. Ezt elég bonyolultan adtam elő, de a lényeg az, hogy túladminisztráljuk ezt a dolgot, és nem ott kezeljük ezt a kérdést, ahol célszerű lenne a helyén kezelni.
A tanácsokkal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy én megtapasztaltam a tanácsok működését úgy is, mint akire a döntéseik hatással voltak - mint igazgató -, meg úgy is, mint munkaügyitanács-tag meg néha-néha soros elnök. A munkaügyi tanácsoknak vannak működési problémáik, ez nyilvánvaló, de ezen is lehet módosítani, amire van is igény. Egyébként a törvényjavaslat nem véletlenül beszél helyi munkaügyi tanácsokról, mert vannak olyan elképzelések is, hogy a kirendeltségek mellett is működjenek valamiféle ilyen tanácsok, még jobban megbonyolítva a helyzetet.
2007 következik. Megfontolásra javaslom, hogy ezt a jogszabály-módosítást gondoljuk végig újra. Jövő évtől kezdve el kell kezdeni tudnunk lehívni azt a sok-sok pénzt, ami idejön foglalkoztatásra és minden egyébre. A munkaerő-piaci szervezet egy kialakult jó szervezet, amely képes ilyeneket lehívni, nem biztos, hogy most kell felbolygatni ezt a szervezetet, és hogy most kell olyan helyzetet teremteni, hogy lebénuljon egy vagy másfél évig, mert minden átszervezés körülbelül eddig tart.
Köszönöm a figyelmüket, és javaslom, hogy fontoljuk meg ezt a törvényt. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
