DR. IVÁN LÁSZLÓ
DR. IVÁN LÁSZLÓ
DR. IVÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Igen tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Bár új fiú vagyok ebben a parlamentben, megtaláltam a helyemet, és itt is maradtam.
Azt hiszem, amikor arról beszélünk, hogy a kormány előterjesztésében és a bizottságok eddigi munkássága során megvitatásra került ezen törvénymódosítási javaslat célja az, hogy ne közteher legyen, hogy ösztönözzön, hogy ne legyen olyan és annyi az egészségkárosodás azokon a munkahelyeken, amelyekről tudjuk, hogy sajnos vannak, azzal, hogy az egészség a legfőbb érték, természetesen nagyon is egyetérthetünk, hiszen alapvető cél, normális emberi, szakmai és mindenféle szempontból elfogadható törekvés.
Talán az az utolsó megjegyzés, amelyet Filló Pál képviselőtársam mondott, hogy tegyük félre a kicsinyes politikai érdekeinket, azt hiszem, költői túlzás, és talán nincs is tartalma, de gondolom, ezt meg lehet engedni. Ez nem fog bennünket megbántani, viszont az a véleményem, hogy felesleges. Egy biztos: hogy ne közteher legyen, az nemes cél, de az államnak alapvetően - alkotmányosan - közteherként kell viselnie számos olyan feladatot, és számos olyan feladatból nem szállhat ki közvetlenül és azonnal, amíg ezek megfelelő - ahogy említettem - modellezett, előkészítő munkássága nem történt meg.
A másik, hogy ösztönözzön. Kiderül, hogy nem tudjuk belátni - tényleg nem lehet belátni -, miért fog ez ösztönözni. Az ösztönzés szép törekvés, szeretnénk. De nem fog menni! Ezzel a felállással, ebből a kiindulási pontból azért, hogy mi azt mondjuk a társadalomnak, a munkáltatóknak, az embereknek, hogy kérem, nagyon jó lesz majd, higgyék el nekünk, nem fog menni. Ez így nem megy! Szükséges ennek a megfelelő konkrét, koncepcionális kibontása, ennek a módszertana a napi ember számára elérhetően, érthetően, megérthetően, alkalmazhatóan kell hogy megjelenjen. Ez nem történt meg; tehát nem ösztönöz. Az ösztönzés helyett inkább ellenösztönöz, és azt fogja mondani, amit képviselőtársaim is elmondtak, hogy bizony elkerülővé teszi a munkáltatót és szenvedővé - és marad szenvedőként - a rászoruló embert, vagyis a munkavállalót.
Hogy ne legyen olyan és annyi egészségkárosodás; kérem, ezzel lényegében nem oldottuk meg. A meglévő munkahelyek egészségkárosító hatása számos vonatkozásban súlyos problémákat jelent, és erre utalóan csak a foglalkozás-egészségügyre hárítja a feladatot, de nem oldja meg, még csak megközelítően sem. Hiszen ezek az emberek általában az áthajlás korában vannak. Az áthajlás korában lévő emberek következő életszakaszát pedig mélységes aggodalommal nézzük, hogy hogyan fogja ez károsítani - tehát ez nem oldja meg.
A másik pedig az, hogy az egészség a legfőbb érték; világos, régi, jól ismert, sok évtizedes mondás. Azonban a legfőbb értékhez - különösen mint közértékhez - az államnak változatlanul addig hozzá kell járulni, és ennek a mentése alapvető állami feladat is kell hogy legyen, ameddig nem dolgozzuk ki azokat a lehetőségeket, hogy a meglévő deficitgazdaság, a hátrányok, a felhalmozódott, súlyosan kumulálódott problémák valamilyen koncepcionális megoldásának a programját nem valósíthatjuk meg olyan szinten - nem csak kidolgozni, megvalósítani olyan szinten -, hogy annak közvetlen hatékonyságát lehessen értelmezni és látni.
Kérem, mindez természetesen életminőségi kérdés is. Ma Magyarországon az életminőség, a fenntartható egészség - az idősödő nemzedéknek éppúgy, mint a fiatal, belépő nemzedéknek - rendkívüli kockázatokkal telített. Ha ezeket a gondolatokat, amelyeket mi itt elmondunk, ezeket a javaslatokat, amelyeket felvetünk, úgy tetszenek felfogni, hogy ez valamiféle kekeckedő - tudom, nem ezt mondta a képviselő úr, de valamiféle kis kaliberű - dolog, akkor azt kérem, hogy ezt visszavonva törekedjünk közösen arra, hogy amiket elmondtunk, javasoltunk, s fogunk javasolni, azt mértéktartóan, emberien, szakszerűen próbáljuk értelmezni, mindenféle egyéb konvertálás nélkül. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
