CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Annyiban szerencsés a helyzetem, hogy a miniszter úr a vita egy szakaszában egyfajta részösszefoglalót tartott, úgyhogy az azóta elhangzottakhoz szeretnék néhány megjegyzést fűzni.
Az első, hogy többen, a patkó különböző oldaláról vetették fel, hogy legyen becsülete a szakmunkásnak, a szakmunkának, újólag teremtsük ezt meg. Én is azt gondolom, hogy azt a régi jó hírét a magyar munkavállalónak, szakmunkásnak, szakembernek, ami a világban volt, tehát hogy kitűnő és korszerű szaktudással rendelkezik, meg kell őrizni. Volt egy másik jó híre is akkor, hogy olcsó volt. Azt gondolom, hogy ezt már nem kellene nekünk nagyon favorizálni, sőt mi több, ebben nem is kéne a versenyt állni, hanem abban kéne, hogy köztudomású legyen Európában, a világban, hogy a magyar szakmunkás, a magyar szakember kitűnő felkészültségű, érti a szakmáját, korszerű tudással rendelkezik. Ebben kell tudnunk állni a versenyt meggyőződésem szerint, és ennek megfelelően kell a rendszerbe való beavatkozásokat megtenni.
Szeretnék emlékeztetni rá, hogy persze sok mindent lehet tenni ennek érdekében, de talán a legfontosabb, hogy a piac elismerje ezt a szaktudást, nemcsak elméletileg, eszmeileg, erkölcsileg, hanem konkrét fizetésben is. Szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat arra, hogy éppen a kormány kezdeményezésére született az elmúlt év végén egy hároméves minimálbér-megállapodás a szakszervezetekkel, munkáltatókkal, amelynek eredményeként három év alatt olyan bérminimumok alakulnak ki Magyarországon, amelyek elismerik a szaktudást, a szakmunkás-végzettséget. Évtizedeken keresztül ez nem volt lehetséges, most mégiscsak megtörtént, és fokozatosan, egyre inkább a magyar bérrendszer is, legalábbis a minimális bérek és bérminimumok tekintetében ezt a fajta kényszert megjeleníti. Szeretném mondani, hogy ez kényszer, a munkáltatók nem mindig örülnek nagyon ennek, de mégis úgy gondolom, hogy éppen a szaktudás megbecsülése érdekében ez egy fontos dolog. És persze számos más intézkedést is meg kell tenni.
Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az állam csak az egyik szereplő a sok közül. Több hozzászólás azt akarta sejtetni, mintha itt lényegében csak a kormánynak lennének tennivalói. Szó sincs erről, szerencsére többen említették is, hogy maga az érintett is felel valamelyest saját magáért - az érintett alatt a diákot és a szülőt értem elsősorban. A munkáltatók is viselnek, nemcsak eszmei, hanem anyagi felelősséget is a szakképzés és felnőttképzés terén. Intézményfenntartóként az önkormányzatok jelentős felelősséggel bírnak, és persze az államnak megvannak a maga működtetői és fejlesztési felelőssége, de nem teljesen az övé, hanem a többiekkel együttműködve. Ezért azt gondolom, akkor cselekszik helyesen az állam, ha olyan körülményeket teremt, hogy a szereplők egymásra találjanak, és a szereplők felelőssége egymással harmonizálva, integráltan érvényesülhessen.
Ezen belül a vitában felvetődött a két érintett tárca, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium együttműködése. Arról szeretném tájékoztatni képviselőtársaimat, hogy a lehető legharmonikusabb ez az együttműködés. Ha a szabályozásban esetleg vélnek olyat felfedezni, ami ellentmondásos, akkor bizonyára fognak módosító indítványt benyújtani, és meg fogjuk együtt vizsgálni, hogy lehet-e vagy kell-e továbbpontosítani a szabályozáson.
Többen teljesen jogosan vetették fel, hogy a szakképzés és a felnőttképzés ügye egy olyan ügy, amely egyfelől hosszú távra szól, másfelől csak rendszerszerűen szabad beavatkozni, különben jelentős károkat okozunk, ha csak itt-ott-amott nyúlunk hozzá. Sőt Kontur Pál képviselő úr jelezte, hogy ha egy rossz rendszerbe megy a fejlesztés, akkor az semmit sem ér, sőt kidobott pénz, az adófizetők pénzéből való pazarlás.
Szeretném Kontur Pál, Czomba Sándor és Babák képviselő urak figyelmét felhívni arra, hogy az elmúlt esztendőkben megszületett Magyarországon a szakképzés fejlesztési programja, megszületett a felnőttképzés fejlesztési programja, mint európai uniós tagállam, a life long learning, az élethosszig tartó tanulás stratégiáját az asztalra tettük, és a fejlesztéshez kapcsolódóan a társadalmi megújulás operatív program keretében, aminek jelenleg zajlik a vitája, azt is megfogalmaztuk, hogy 2013-ig mely kérdésekben látunk fejlesztési lehetőséget és szükségletet, és milyen forrásokat gondolunk erre szánni.
(12.00)
Ha ezek után még kívánnak további rendszerszerű elemet, akkor ezt kíváncsian várom, de azt gondolom, hogy minden létező hosszú távú, előretekintő stratégia a szakképzés és felnőttképzés kérdésében elkészült, az asztalon van, a jelen törvénymódosítás azt a törvényi keretet, feltételt teremti meg, hogy ezek érvényesülhessenek. Ennek egy részét megtettük az elmúlt években, amikor az előző kormány a száz lépés program keretében a szakképzésben is egy gyorsabb változást akart előidézni, akkor szerepelt a Ház asztalán a szakképzési törvény módosítása; most viszont a szakképzés, a felnőttképzés és a munkaerőpiac összefüggéseit megteremtő változásokat hoztuk ide, összefüggésben ezekkel a fejlesztési stratégiákkal. Tehát nincs arról szó, hogy valamifajta régi rendszert akarnánk fenntartani, nincs arról szó, hogy nem összefüggéseiben akarjuk kezelni a dolgot, sőt pontosan azon kívánalmaknak felel meg a jelen törvénymódosítás is, amit önök említettek.
Persze megértem, önök közül többen is említették, hogy első képviselői ciklusukban vannak, és még nem mindenben tájékozottak. Azért említettem ezt a felsorolást, hogy ha esetleg elolvassák, akkor látják, hogy ez a törvénymódosítás ezekkel a stratégiákkal teljes mértékben összefüggésben van.
Ami a finanszírozást illeti, igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a szakmai döntésekhez a finanszírozást is meg kell teremteni, ez egy iteratív természetű dolog. Természetesen úgy kellett a törvényhozás elé hoznunk ezt a módosító javaslatot, hogy számolunk azzal, hogy miképpen finanszírozható hazai adófizetői pénzekből és európai uniós pénzekből, és amikor a költségvetést tárgyaljuk, akkor meg figyelni kell arra, hogy milyen szakmai szabályok vannak milyen szakmai törvényekben, hogy annak a finanszírozási feltételei megteremtődjenek. Ezt az iterációt természetesen elvégeztük eddig is, és el is fogjuk végezni, a költségvetési törvény tárgyalásakor erre érdemes is visszatérni.
Van egy elv azonban, amiben remélem, hogy egyetértünk, bár többféle hozzászólásban ennek egy picit mintha az elbizonytalanítása történt volna meg. Bízom benne, hogy ezt az alapelvet nem szeretnék a patkó egyik oldalán se felbontani, hogy az adófizetők pénzét olyan képzésekhez használjuk, aminek van folytatása a munkaerőpiacon, leegyszerűsítve: amivel el is lehet helyezkedni a munkaerőpiacon. Eddig és tán még ma is azt lehet mondani, hogy ez nem teljesen van így, ezért szeretnénk azokat a szigorú szabályokat például a felnőttképzésben használni, hogy az adófizetők pénze csak akkreditált intézmény akkreditált képzéséhez járjon. Egyébként mindenki azt csinál, amit akar természetesen, betartva a játékszabályokat: nyilvántartásba vetetheti magát mint felnőttképző intézmény, és végezheti nyilvántartott intézményként a képző tevékenységét a piacon. Ha van, aki megfizeti, akkor csinálja; de az adófizetők pénzét csak oda szabad vinni, ahol akkreditált minőségbiztosítás van, ahol van folytatás a munkaerőpiacon, és nemcsak a papírszerzésről szól a történet, hanem valódi elhelyezkedési esélyt ad az embereknek, legyenek akármilyen életkorban.
Persze a forrásokból a többszereplős szakképzésben a többi szereplő tevékenységét is finanszírozni kell. Szeretném megnyugtatni azon aggódókat, akik azt mondták, hogy ha a kamarák vagy munkáltatói szervezetek szerepe megnő a szakképzésben, ahhoz finanszírozási forrás is kell, ezeket természetesen terveztük és tervezzük, és eddig is az ilyen feladatátadáshoz forrásátadás is társult.
Pelczné képviselő asszony, aki már nem tartózkodik a teremben, próbálta kritika alá vonni a térségi integrált szakképző központokat, hogy ő még nem látja ezeknek a sorsát, relevanciáját és egyáltalán az eredményességét. Nem is nagyon láthatja, mert ezek a tiszkek most jöttek létre az elmúlt esztendőben, ezeknél a képzés még nem is ért véget, sőt mi több, el se kezdődött, tehát nehéz egy tavaly létrejött szakképző intézményrendszer eredményességét idén megítélni. Nem hiszem, hogy ebbe a hibába kellene esnünk, a rendszer nem úgy működik, hogy a múlt héten valamit intézkedek, és jövő héten annak látom az eredményét, mert a szakképzés minimum három, de inkább négy-öt-hat év múlva látszik meg a munkaerőpiacon. Ebben kellene egy kis türelemnek lenni, nem hiszem, hogy ezt a politikának türelmetlenül kellene kezelni.
Hozzáteszem, hogy a tiszk törvényi feltételei is hiányoztak, amikor a tiszk létrejött fejlesztési pénzekből. Most teremtjük meg a jogszabályi körülményeit, finanszírozási körülményeit annak, hogy ez valóban a hazai jogrendszerbe illeszkedett módon, intézményfenntartó társulásként, legalább tízéves működési stabilitással, minimum hat szakmát tanítva, több intézmény együttműködésében, valóban integrált intézményegyüttes legyen. Ez most van kialakulóban, bízom benne, hogy néhány év múlva mások is azt gondolják, hogy ez egy legalább olyan lépés volt, mint a miniszter úr által említett szakközépiskolák esetében a világbanki program, vagy mint a már talán valamifajta eredményt felmutató szakiskolai fejlesztési program első szakasza, aminek most vagyunk a végén.
Befejezésül szeretném megerősíteni - az expozéban is elhangzott - a vita közben a miniszter úr által elmondottakat, nevezetesen, hogy a kormány is pontosan tudatában van annak, hogy ezek a beavatkozások egyrészt nem politikai természetűek, hanem szakmai természetűek; másrészt nem egy kormányzati vagy két kormányzati ciklusra szóló beavatkozások, hanem hosszú távú beavatkozások. Ezért mondhatni, technikai minimum, hogy kormányoldal és ellenzék együttműködjön abban, hogy a szabályozás a kívánalmaknak megfeleljen, mert úgy látom, hogy a szándékok tekintetében lényegesen közelebb vannak az álláspontok, mint egy-egy részkérdés konkrét megítélésében. Azt tudom vállalni a kormány nevében, hogy a benyújtott módosító indítványokat, hogy úgy mondjam, nem a rossz parlamenti hagyomány szerint fogjuk fogadni - merthogy erre azért sajnos az elmúlt hat-nyolc-tíz esztendőben a parlament életében jócskán volt gyakorlat, hogy először azt nézzük, hogy ki írta alá, és csak utána, hogy mi van benne -, ez esetben nem a végén fogjuk kezdeni a módosító indítványok olvasását, hanem az elején, tehát hogy miről szól a módosítás, és ha keresünk ötpárti fórumot, akkor a bizottság pontosan ilyen, az illetékes bizottságokban ezeket szakmai vitában lehet egyeztetni. Készek vagyunk arra, hogy minden olyan módosító indítványt befogadjunk, ami a szakképzés, a felnőttképzés jövője szempontjából a legfontosabb szabályozást hozhatja.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
