CZOMBA SÁNDOR
CZOMBA SÁNDOR
CZOMBA SÁNDOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Abban, azt hiszem, egyetértünk, hogy nagyon fontos területet feszegetünk, amikor a szakképzésről és a felnőttképzésről szóló törvény módosítását tűzzük a napirendünkre.
Azt is látjuk a törvényjavaslat kapcsán, hogy sok pozitív tendencia mutatkozik. Tehát a bizottságban is elmondtam, és egyébként mint szakpolitikus azt mondom, hogy előremutató lépések történtek. Az alapvető problémánk viszont az, hogy a legfontosabb problémára, ami itt a Házban ma már többször elhangzott, hogy a munkaerő-piaci igények és a képzés találkozzanak egymással, erre nem ad választ.
A cél világos: olyan képzéseket kell finanszíroznunk, amelyek a munkaerőpiac igényeit kielégítik. Mi szükséges ehhez? Először is a munkáltatóknak meg kell fogalmazniuk az igényeiket. Erről az igényről tudniuk kell azoknak, akik a képzés szereplői; alkalmazkodniuk kell ezekhez az igényekhez - ez a képzőt, a fenntartót és másokat is érinti. Tehát magyarul, azt kell mondjam, itt egy nagyon komoly együttműködésnek kellene lennie a munkáltatók, a kamarák, a tanulók, a szülők, a munkaügyi szervezet és a fenntartó között. Ameddig ezek a szervezetek nem tudnak egymásról, addig a helyzet érdemben gyakorlatilag nem fog változni.
Mi a helyzet ma? Azt látjuk, hogy a szakképző iskolák jelentős része gyakorlatilag a valós igényeknek nem megfelelő szakmákat képez. Hadd mondjak erre példát! Én korábban tíz évig egy szakképző iskola igazgató-helyettese voltam, a '88-89-es években alapvetően fémipari képzések zajlottak. Aztán a rendszerváltást követően a kvázi divatszakmák megérkeztek - vendéglátó, kereskedő, idegenforgalmi menedzser -, és az iskola szépen elkezdett átcsúszni ebbe az irányba.
Mit eredményezett ez? Jelen pillanatban ott tart, hogy fémipari képzés gyakorlatilag nincs. A vendéglátás, a kereskedelem, az idegenforgalom felfutott, a fémipari tanműhely gyakorlatilag nullára degradálódott. És mi a helyzet a munkaerőpiac igényei szempontjából? Fémipari képzésekre szerkezetlakatosokat, hegesztőket, minősített hegesztőket keresnek a térségünkben, és nem találnak; nemhogy szakembert nem találnak, hanem képzőt sem találnak hozzá, hiszen nincsenek meg az oktatók, nincsenek meg a technikai feltételek, és nyilván tudjuk, ez nem egyedi eset. Tehát nemcsak arra az iskolára jellemző, hanem a térségben - Szabolcs keleti részéből jövök -, ha megfigyelem a térségi iskolákat, gyakorlatilag mindenki ezt tette. Tehát magyarul: mindenki kereskedőt, vendéglátó üzletvezetőt képez, és a fémipari szakmák pedig hiányszakmaként jelentkeznek. Ezt nem lehet engedni, ezt nem szabad megengedni!
És azt mondom, hogy ha valahol fontos a regionalitás, ha valahol fontos a területi elv, akkor itt igen. Lábadozó állapotban vannak a tiszkek, a térségi integrált szakképző központok, de én azt mondom, hogy ezek a fajta szerveződések, szervezetek nagyon hasznosak lehetnek a következő években, évtizedekben. Nagy szükség van rájuk, hiszen ezt az anomáliát, amiről az előbb beszéltem önöknek, nagyban segíthetik megszüntetni. A baj az, én azt látom, hogy a törvény megkaparta a jéghegy csúcsát, ami jó, csak valahogy a mélyben még sokkal nagyobb problémák, feszültségek feszülnek, amikre a jelenlegi módosítás gyakorlatilag nem ad választ.
A gyakorlati képzéssel kapcsolatban egyetértek azzal, hogy a gyakorlati képzést minél inkább a gyakorlati szférába, tehát a gazdálkodó szféra felé kell kitolni. Gyakorlatilag azt látjuk, hogy azok az iskolai tanműhelyek, ahol nemcsak a 9-10. évfolyamon, hanem a szakképző évfolyamokon is folyik a képzés, kvázi ernyőt biztosítanak azok számára, akik ebben a képzésben vesznek részt, magyarul: úgy eltölti a négy évet, hogy amikor kikerül a valós életbe, akkor újra meg kell tanítani a szakmára. Tehát ez egy nagyon lényeges dolog, hogy a gazdálkodók, azok, akiknek képzünk, a piac szereplői, már a képzés kapcsán kerüljenek be a rendszerbe. Ezt nagyon jó dolognak tartom.
A tanulószerződéssel kapcsolatban annyi megjegyzésem lenne, tartok tőle, hogy a módosítás nem akkora mérvű, amivel a tanulószerződés-kötési hajlandóság sokat javulna. Eddig az volt, hogy az első félévben 15 százalékot, tehát a mindenkori minimálbér 15 százalékát lehetett emelni, és félévenként legalább 10 százalék kötelező emelés volt. Most pedig ez arról szól, hogy a 15 helyett 20 százalék lesz, és a következő félévekben pedig, azt mondja, hogy emelni kell; azt nem mondja meg, hogy mennyivel. És hivatkozik a törvény arra, hogy azért nem, hogy szabad kezet adjon a munkáltatónak, hogy differenciálni tudjon az egyes tanulók között. Ebben van is valami, de ha arra bízzuk, hogy emelni kell, akkor egyforintos emelés is emelés. Módosító indítvánnyal fogjuk is majd jelezni az elképzeléseinket.
Egyetértünk azzal is, hogy a kamarák, gazdálkodó szervezetek fokozottabb bevonása szükséges, azonban a vizsgaelnöki megbízással kapcsolatos jogosítványnál én azért sokkal fontosabbnak tartanám azt, hogy a kamarák, ahogy már az imént is említettem, a kezdeti fázisba lépjenek be. És ez az ő felelősségük is, hogy meg tudják fogalmazni az igényeiket, hogy mire van szükségük, és ennek az igénynek hangot tudjanak adni az adott testületben. Tehát fontosabbnak tartanám azt, hogyha érdemibb konzultáció, együttműködés zajlana velük.
A felnőttképzéssel kapcsolatban valóban azt látjuk, hogy a felnőttképzés egy gyors, rugalmasabb képzés, ezért a munkáltatók nagyon sok esetben jobban preferálják, mint a szakképzést. A probléma itt abból adódik, amit már Gúr képviselőtársam is említett, és élő példát tudok erre, hogy adott esetben egy szerkezetlakatos szakmában a második évfolyamon valaki megbukott, átment a felnőttképzésbe, és nyolc hónap alatt ugyanazt a bizonyítványt kapta meg, amit másfél vagy két év múlva a társai megkaptak.
Tehát mosolyogva jött, és mutatta a bizonyítványát, hogy lám, miért kell nektek küzdeni itt még két évig. Vagy a nyolc hónap nem igaz, vagy a két év nem igaz, vagy valami baj van a rendszerrel, tehát ezt a fajta átjárást nem szabad megengedni, hiszen ez a rendszer megcsúfolásáról szól.
(9.30)
A munkaerő-piaci képzésekkel kapcsolatban annyit engedjenek meg, abban egyetértünk, hogy a munkaerő-piaci igények kielégítése a cél, és azokat a képzéseket célszerű elsősorban támogatni, amelyek a későbbi elhelyezkedést segítik, azonban ha felnőttképzés kapcsán munkanélkülieket képzünk, az nem jó. Mert sokszor előjön ez a monitoringos vizsgálat, hogy a képzés után pár hónappal vajon hányan helyezkedtek el, és a szakmában hogyan helyezkedtek el. Ez nagyon helyes, de azt is látnunk kell, hogy a munkanélküli kapcsán sokkal jobb megoldás az, hogy ha reggel föl kell kelni, el kell menni tanulni - közösségben van, nem otthon ül, és nem azon gondolkodik, hogy vajon hasznos tagja-e ő a társadalomnak, vagy sem -, tehát ez feltétlenül fontos. Itt nem biztos, hogy mindig a monitoring a vezércél, tehát egy nyelvi képzés, egy informatikai képzés alapból hozhat neki olyan képzettségi szintet, ami a későbbi elhelyezkedését segítheti.
Itt nagy problémát látok abban, hogy különböző források vannak. Eddig volt a humán erőforrás, a HEFOP-os programok, aztán volt a decentralizált foglalkoztatási alaprész, a normatív támogatások, és ezek sokszor párhuzamos képzéseket jelentettek. Tehát ez is egy későbbiekben fontos, megoldandó feladat.
A normatív képzéssel, támogatással kapcsolatban a jogszabály azt mondja, hogy csak a fogyatékkal élő felnőtteknek biztosít normatív jellegű támogatást. Ez a jelenlegi rendszerhez képest óriási eltérés, mert most normatív támogatással nagyon sok embert lehetett képzésbe bevonni, tehát valószínűleg a büdzsé okozza ezt a helyzetet, hogy itt lényegesen csökkenteni kell a bevonható létszámot.
A regionális képző központokról csak egy mondatot. Jelen pillanatban úgy érezzük, hogy sok esetben monopolhelyzetben vannak, tehát ha a képző központok valóban arra szakosodnak, hogy olyan képzéseket folytassanak, amelyeket más képzők nem vállalnának föl, akkor ez egy pozitív dolog; ha nem, akkor ezen változtatni kell.
Összességében tehát azt tudom mondani, hogy számos pozitív eleme van a javaslatnak, azonban a lényeget, az alapproblémát nem oldja meg. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
