CSIZMÁR GÁBOR

Teljes szövegű keresés

CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Az úttörő mindig igazat mond, meg általában a képviselő, meg a volt pénzügyminiszter is; vagy emlékszik a számokra, vagy nem emlékszik a számokra, akkor meg bevallja, hogy nem emlékszik a számokra. (Soltész Miklós: 2001! - Zaj. - Az elnök csenget.)
Hogy van tennivaló közmunkaügyekben vagy közmunkafeladatok ellátásában, én azt gondolom, ebben igaza van Herényi Károlynak, bár azt, hogy rendetlen és koszos lenne ez az ország, és hogy tele van munkanélküliekkel, azért ezt az ilyen egyszerű jellemzését nem osztom.
Azt igen, hogy van bőven tennivaló, és ehhez a kormány és az önkormányzatok kellő eszközrendszerrel rendelkeznek, hogy megszervezzék ezeket a munkákat, ebben teljes mértékben egyetértek.
Némileg a vita után zavarban kell hogy legyek, mert heves támadásokat intéztek ellenzéki képviselők, közülük is elsősorban a Fidesz képviselői a törvényjavaslattal szemben, miközben ha darabra végignézem a konkrét javaslatokat, akkor a négy nagy részből három lényegében vita nélkül maradt, mert a gyermekvédelmi törvény módosítását nem érintette a vita, a családi pótlék emeléséhez nem fűződött kritika, és a nemzetközi egyezmény fordítási hibájának korrekciójára nem hangzott el hozzászólás. Egyes-egyedül a szociális törvény módosítása körül folyt vita, de ha valaki újra elolvassa ennek a háromórás vitának az emlékeztetőjét, akkor azt fogja látni, hogy lényegében hasonló szándékú érveléssel mintha látszatvita folyt volna.
Ki fog derülni nyilván a módosító indítványokból - amiket magam is támogatok, hogy az ülés végéig lehessen benyújtani -, hogy valójában van-e közöttünk e tekintetben nézeteltérés. Ha pedig csak annyi van, hogy bizonyos szakmai részkérdésekben nem feltétlenül ért egyet a patkó két oldala, akkor nem gondolom, hogy az egész törvényt ilyen vagy fekete, vagy fehér, vagy igen, vagy nem alapon lehetne közelíteni, mert összességében mégiscsak olyan változások zömét tartalmazza, amelyekben szemlátomást szakmai egyeztetések során egyet lehetne érteni.
Tisztelettel köszönöm még egyszer tehát képviselőtársaimnak a vitában való közreműködést, és így, a hatodik törvény vitájának végén pedig egész napi együttműködésüket.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem