DR. BÉKI GABRIELLA
DR. BÉKI GABRIELLA
DR. BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Szeretném a munkára való ösztönzés kapcsán elmondani, hogy én miben látnám a megoldást, mert állandóan emlegetni, hogy ösztönözni munkára, miközben helyenként és vidékeken beleütköznek a munkanélküliségbe, mert nincs munka se közel, se távol, se olyan, amit vállalkozók hoznának, se olyan, amit önkormányzat teremt a lakosok számára, én tehát ezt itt egy ilyen zsákutcás gondolatmenetnek tartom, és hibának, hogy állandóan arról beszélünk, hogy munkára ösztönözni, minthogyha az illető munkához való viszonya csak azon múlna, hogy van-e kedve dolgozni vagy nincs. Nem erről van szó, sajnos.
Az érdekeltséget pedig én abban látom, hogy ha a munkából szerzett jövedelem meg a segélyjövedelem úgy ér össze, mint ahogy most ebben a jogszabályban összeér, hogyha ő részmunkából valamennyit kap munkajövedelemként, akkor segéllyel csak a plafonig lehet kiegészíteni, akkor azt gondolom, hogy az ösztönzés nincs meg, az érdekeltség nincs meg. Az érdekeltséget az jelentené, hogyha azt érezhetné az ember, hogy ha erőfeszítést tesz, akkor egyről a kettőre jut; ehhez viszont nem veszítheti el a segély egész összegét egyből, automatikusan, hogyha munkába áll. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) És itt jutok el a párhuzamos folyósítás igényéig. Elfogadom azt, hogy csökkenő mértékű segélyt kell adni annak az embernek, aki dolgozik, de nem lehet ilyen mereven, csak a munkát meg a segélyezést összehasonlítva egy plafonba ütköztetni őket!
