DR. FAZEKAS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. FAZEKAS SÁNDOR
DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt hiszem, hogy a vita nagyján túl lettünk volna, hogyha Teleki képviselő úr hozzászólására nem kerül sor. De hát azért már álljon meg a menet - ezek szép szavak voltak, amelyek elhangzottak, de nézzünk már egy kicsit mögé! Akinek nem inge, az ne vegye magára azt, ami itt elhangzott.
Tisztelt Képviselő Úr! Ön valamilyen közös felelősségről beszélt. Ön itt négy évig mintha államtitkár lett volna, négy éven keresztül! Jobb lett ezalatt a roma lakosság sorsa ön szerint? A közös felelősségbe beletartozik ez? Ön volt az államtitkár, nem mi! Ön volt a kormány tagja, nem mi, és most nem államtitkár. Ez önmagában mutatja a teljesítményt, az ön felelősségét. Nem kell ezt közös felelősséggé transzformálni! Mindenkinek megvan a felelőssége a saját területén, a kormányé a saját területén, az ellenzéké ott, ahol dolgozik, a polgármestereké, az államtitkároké is meg a volt államtitkároké is. Hogyha ön olyan eredményesen dolgozik, gyanítom, hogy még mindig államtitkár lenne vagy miniszter. Ennyit a közös felelősségről.
Tisztelt Országgyűlés! A folyosókat a Gyurcsány-csomag töltötte meg, a nagy jólétnek a zárófejezete. Nem volt itt mindig ennyi segélykérő, nem kellett belenyúlni félévenként a törvénybe, ha jól emlékszem, ilyen mértékig! Aztán olvasom itt az anyagban, hogy 2007-ben majd lesz egy egységes törvény, aminek egyébként örülünk, egy új törvény, tehát ez is mutatja azt, hogy valamilyen komoly gond van.
Ha megnézzük azt, hogy közhasznú foglalkoztatásra, közmunkára milyen összegek lesznek, akkor látható, hogy a szociális keretek nem fogják bírni a terhelést. Nemcsak a folyosón lesz a sor nagy, hanem azokon a helyeken is, ahol fizetésátütemezést kell kérni, ahol rimánkodni kell azért, hogy ne kössék ki az áramot, a gázt és így tovább. Milyen közös felelősség ez? Ez a kormányzat felelőssége, hogy abba a helyzetbe juttatta az országot, ahová került, és a kormányzati többség felelőssége, aki megszavazta azokat a döntéseket, amelynek következtében ilyen korrekciók szükségesek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) És ha esetleg valaki rosszul emlékezik, az őszödi beszédet ajánlom tisztes figyelmébe.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem