DR. SZABÓ ERIKA

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ERIKA
DR. SZABÓ ERIKA, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szociális törvények módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor a bizottsági ülésen azt kértük a kormánypárti többségtől, hogy halasszuk el ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalását, tekintettel arra, hogy négy törvényt módosít, 42 szakaszban, eléggé átfogó jelleggel, és időt kell hagyni az ellenzéknek arra, hogy ezt kellőképpen tanulmányozni tudja. A kormánytöbbség ezt a javaslatot sajnos elutasította, a tárgyalása megkezdődött.
A négy törvény, amelyeket a törvényjavaslat változtatni kíván, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény, a családok támogatásáról szóló törvény, valamint egy nemzetközi egyezmény, amely a gyermekek nemzetközi örökbefogadások terén való védelméről szól.
A mostani helyzet, amit a törvényjavaslat megváltoztatni szeretne: a szociális igazgatásról és a szociális ellátásról szóló ’93. évi III. törvény az elmúlt négy évben is már több tucat változtatáson esett keresztül. A legutóbbi módosítás a közgyógyellátás rendszerét, valamint a rendszeres szociális segélyezést alakította át egyfajta családi segélyezéssé. Ez 2006. július 1-jén lépett hatályba, és a nem munkavégzésen alapuló jövedelemszerzés havi rendszerességű pénzforrássá vált. Ugyancsak az egyik legutóbbi módosítás végérvényesen bezárta a kaput a polgári kormány három lábon álló családtámogatási rendszere előtt.
A benyújtott javaslat legfontosabb és legproblematikusabb pontjai: az előterjesztő annak ismeretében módosítja ismét a közgyógyellátás eljárási szabályaira vonatkozó rendelkezéseket, hogy azokat legutóbb tavaly decemberben módosították úgy, hogy a jogosultak gyógyszerkeretét havi szinten szabályozták. Ez 12 ezer forint volt, és most 6 ezer forintra csökkentik, úgy, hogy azt a háziorvos írhatja fel, annak erejéig a háziorvos rendelhet gyógyszert, de a további 6 ezer forintot csak szakorvosi rendelvényre és külön engedéllyel kaphatja meg a rászorult. Ennek bevezetését 2007. január 1-jével tervezik; még azt a fáradságot sem vették, hogy a közgyógyellátás keretösszegének csökkentéséről rendelkező, és most a parlament előtt lévő egészségbiztosítási jogszabály hatályba léptető időpontjával egyeztették volna, ugyanis az utóbbi 2006. december 29-én lép hatályba.
A rászorultságtól függő pénzbeli ellátások közül az úgynevezett családi segélyezés eljárási szabályai és keretjellege annyira pongyolára sikeredett tavaly decemberben, hogy a törvény 32. §-a és a 37/A. § kiegészítésre szorul. A jogszabályba olyan evidenciákat is be kellett építeni, amelyeknek a nemzetközi és a hazai jogszabály-irodalomban egyértelműnek kellene lennie. Ilyen: rendszeres szociális segélyre egy családban egyidejűleg csak egy személy jogosult. A tavaly decemberi módosítást követően idén július 1-jétől a támogatásra szoruló családokat fogyasztási egységként határozták meg, és a tényleges jövedelmüket egészítette ki ez a családi segélyezés. A törvényalkotó már akkor figyelmen kívül hagyta, hogy adott esetben ezek a családok munkatevékenység nélkül, a gyermekek számától függően akár százezer forint nagyságrendű szociális jövedelemre is szert tehetnek.
Most a törvénymódosítás úgy rendelkezik, hogy ez a rászorultsági segély a mindenkori legkisebb munkabér nettó összegénél több nem lehet. Erősíti továbbá a segélyezett együttműködési kötelezettségét az önkormányzattal, illetve a munkaügyi szervezetekkel. A családi pótlék emelését természetesen támogattuk, a felsorolt pontokban viszont komoly vitáink vannak, ezért a törvényjavaslatot a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a KDNP nem tudta általános vitára támogatni. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem