ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Talán ez a mostani hozzászólás alkalmas arra, hogy röviden beszámoljak annak a közoktatás-politikai tanácsülésnek a tapasztalatairól, amelyre múlt kedden került sor, és amely módot adott arra, hogy a közoktatás szereplői egyeztessenek a kormányzat képviselőivel. Azt kell mondanom, hogy ennek a tanácskozásnak a javaslatai nagyon közel állnak ahhoz, amiről a képviselő úr beszélt. Egyrészt világossá vált az, hogy bár az eredeti kormányzati szándék szerint az öt órára emelt időkeret a művészetoktatásban a minőség javítását szolgálná, ez olyan többlet adminisztrációs és szakmai terhet jelent az intézményeknek, ami nem éri meg azt az egyébként fontos célt, amit kitűztünk. Úgy látjuk, hogy erre jobb és más megoldást kell keresni.
Hasonlóképpen nagyon fontos jelzése a pedagógusszervezeteknek, hogy az időkeret-számítás jelenlegi szabályai néhány helyen igazságtalanok, illetve rugalmatlanok. Azokat a javaslatokat mindenképpen támogatni kívánjuk, amelyek rugalmasabbá teszik ezt a rendszert, és közelebb viszik a valós pedagógusélethez, az iskolai élethez.
Ami a tankönyvkérdést illeti: az talán nem szerencsés megfogalmazás, amikor képviselő úr az egyszülős családokat a teljes családokkal állítja szembe. Ez jóval bonyolultabb kérdés, és talán pejoratívnak tűnik ez a megfogalmazás, azonban az bizonyos, hogy modern világunkban nem feltétlenül egzaktul megfogható az egyszülős család fogalma, hiszen jogi értelemben nagyon sok, egyébként két szülővel rendelkező család esetében is összemosódnak a határok, hiszen ma valóban nem minden pár köt házasságot egymással törvényesen. Az bizonyos, hogy itt egy bizonytalan fogalom kerül be egy alanyi típusú kedvezményhez. Szerencsésebb talán az a megoldás, ha a szociális helyzet alapján ítéli meg a rászorultságot az iskola, illetve az erre jogosult önkormányzat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem