DR. ÁNGYÁN JÓZSEF
DR. ÁNGYÁN JÓZSEF
DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A költségvetés vitája kapcsán talán nem sikerült a rendelkezésemre álló rövid időben világosan elmagyarázni, miért tartom súlyosnak azt, ami az agrárium és a vidék intézményrendszerét éri, és aránytalan ez a hatás ahhoz a nyereséghez képest, amit ez a költségvetés számára jelenthet.
Mit veszíthetünk? Itt az ajánlás 30. pontja kapcsán, a 30. számú módosító indítványhoz kapcsolódóan képviselőtársam javasolta, hogy ezt a passzust vegyük ki a módosítási csomagból, és szeretnék még néhány gondolatot elmondani, hogy mire gondolok, miért is tartom súlyosnak, ha valóban a teljes agrár- és vidékfejlesztési intézményrendszer, ahogy ez körvonalazódik, felszámolásra kerül. Mert ha komolyan vesszük azt az indoklást, amit az előbb is próbáltam gyorsan és röviden felolvasni, hogy piacgazdaságban nem indokolt a részterületre specializált, alkalmazott kutatást végző állami kutatóhelyek fenntartása, kedves képviselőtársaim, ez azt jelenti, miután az agrár-kutatóintézeti hálózat csak ilyen intézményekből áll, hogy gyakorlatilag megcéloztuk az agrár-intézményrendszer teljes és végleges felszámolását.
Arra szeretnék itt hivatkozni, hogy minden államnak feladatai vannak a fejlesztésekben, az innovációban, ezek kristályosodási központok. Olyan típusú feladatokat lát el az állam ezekben az intézményekben, amelyeket a piac nem hoz elő, illetve amire próbáltam röviden reagálni, ha mondjuk, ez a kutatóintézeti hálózat, amiről itt szó van, és itt a javaslatban egész konkrétan a Zöldségtermesztési Kutató Intézetről van szó, ahol a zöldséggénkészleteinknek és biológiai alapjainknak a jelentős része ott van, nos, ha ezt, ahogy ez megtörtént már például az élelmiszeriparunk esetében, ahol a végpontokat a konkurencia felvásárolta, teljes kiszolgáltatottságát jelenti a magyar gazdatársadalomnak, a magyar agráriumnak, a magyar vidéknek.
A logikája annak, hogy az államok ezeket az intézményeket fenntartják, az a klasszikus kincstári funkciókhoz kötődő feladatok magukra vállalása; mondok egy példát. A Kárpát-medencei génkészletet nem fogja más fenntartani, csak mi a saját hasznunkra. Ezek óriási értéket jelentenek, kedves képviselőtársaim, ezt látjuk most a GMO-k korában - nagyon örülök, hogy a tekintetben sikerült megegyeznünk -, merthogy szabadalmaztatni lehet génkészleteket. És utána a saját gazdáink a mi génkészleteinket visszavásárolhatják majd attól a cégtől, amely így megszerzi a teljes hálózatunk révén a teljes biológiai alapjait is a fejlesztésnek. Ezek óriási értékek, ezért mondtam, hogy a minőségi átalakuláshoz, a minőségi szerkezetváltáshoz a génkészleteink fenntartása alapkérdés. A génbanki hálózatunk és az ehhez kapcsolódó kutatási tevékenység nem adható át. Minden állam saját feladatkörében tartja ezt meg; nem itt kell a profitot realizálni, bocsánatot kérek, ebben az intézményrendszerben!
Ha a hagyományos kincstári funkciót, mondjuk, a kincstári birtokokat vagy a hagyományos kincstári kutatóintézeteket vesszük, nem azok realizálják a profitot, hanem az ott lévő értékeket kisugározva a környező gazdaságra, a gazdaság szereplői realizálják, és az állam e révén jut többletbevételhez, amit aztán további fejlesztésekre fordíthat. Nem lenne szerencsés, ha a kutatóintézeteinket, az ilyen típusú feladatokat ellátó kutatóintézeteinket mintegy profitcentrumnak tekintenénk, ugyanúgy, mint bármelyik gazdasági szereplőt. Mert más a funkciója. Közfeladatokat lát el ebben a minőségben, ezért azt gondolom, nem biztos, hogy jó az a filozófia, amire ez az egész konstrukció apellál, és aminek részeként, úgy tűnik, valóban a gyümölcstermesztési kutatóintézeteink és törzsültetvényeink, a szőlő- és borvertikumunknak a teljes génbanki hálózata, biológiai alapjai, infrastruktúrája, a ménesgazdaságunk és minden egyéb, amelyek klasszikus kincstári funkciókat láttak el, a felszámolás határára vagy privatizációra kerül, és nem tudni, hogy milyen körbe kerül ez.
Óvakodik az ember azért is, mert az élelmiszeripar esetén megtapasztaltuk, hogy a végpontok, amikor kikerülnek a saját kezünkből, nagyon súlyos problémákat okoz, és az államnak nem marad eszköze, hogy segítse a fejlődést, hogy segítse azt az átalakulást, ami egyébként mindannyiunk érdeke, hogy egy minőségi szerkezetváltás végbemenjen.
Súlyosbítja a helyzetet, és erre szeretnék utalni, készül az úgynevezett akadémiai reform is. Két szálon futnak, két irányban kötöttek a kutatóintézeteink, részben az FVM saját intézményrendszeréről van szó, másik oldalon pedig a Tudományos Akadémiához kötődnek. Nem tudom, mennyire közismert ebben a körben, nemcsak az FVM intézményrendszere van végveszélyben. Az Akadémia a saját súlyos, nehéz gazdasági helyzete következtében, úgy tűnik, mintegy ballasztnak tekintve az agrárkutatást, alkalmazott kutatásként kihajítja az intézeteit. Mondom a példákat. Persze ott jelentős ingatlanok vannak, készséggel elfogadom, hogy mondjuk, a budai felső részeken a Talajtani Kutató Intézet, a Központi Élelmiszer-ipari Kutató Intézet ingatlanrésze nem akármekkora vagyont jelent. De az az érték, amit ezek hordoznak, komoly veszélybe kerülhet, ha ezek valóban az akadémiai reform keretében megszűnnének, a Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetről van egészen pontosan szó, a Növényvédelmi Kutató Intézetről van szó, ahol például az alapvizsgálatokat végzik a GMO-stratégiánk megalapozásához. Ökotoxikológiai laboratóriuma és csoportja végzi azokat az alapelemzéseket, amelyek alapján az Európai Unióval szemben moratóriumot tudunk hirdetni, és meg tudjuk védeni magunkat. Ezek elképesztő értékek! És úgy tűnik, az Akadémia ezt is fel fogja számolni, úgynevezett akadémiai reform keretében. Vagy a Központi Élelmiszer-ipari Kutató Intézet. Ott kellene a minőség-ellenőrzés alapjait megteremtenünk, amivel a piacainkat tudjuk védeni.
Sokkal többet veszíthetünk, kedves képviselőtársaim, ha ezeket az infrastrukturális elemeket felszámoljuk, mint amennyit azzal megtakarítunk, ha ezeket értékesítjük, jogutód nélkül vagy bármilyen más módon megszüntetjük, és a költségvetésben bizonyos tételeket így meg tudunk takarítani.
Szeretném nagyon komolyan és őszintén kérni kormánypárti képviselőtársainkat, fontolják meg, hogy ezeket az alap-infrastruktúráinkat, ezeket az infrastrukturális, szellemi, biológiai infrastrukturális elemeinket és értékeinket szabad-e azért a kis költségvetési nyereségért, amit ez rövid távon hoz, a hosszú távú érdekeink figyelmen kívül hagyása mellett felszámolni, és e tekintetben az államot eszközök nélkül hagyni, kiszolgáltatni teljesen más érdekeknek, mint ami esetleg a mi nemzeti érdekünk lenne a minőségi agrár- és vidék-szerkezetváltás tekintetében.
Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy nem biztos, hogy az a filozófia, amit ezeknél az infrastrukturális elemeknél követünk, szerencsés. Kérem, hogy magát az alapgondolatot is gondoljuk át még egyszer, és fontoljuk meg, hogy amit nyerhetünk és amit veszíthetünk e révén, az vajon milyen arányban áll egymással.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)
