CSIZMÁR GÁBOR

Teljes szövegű keresés

CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Elnök úr, köszönöm a szót. Rövid leszek, hiszen az általános vita végén éltem a megszólalás, az összefoglaló lehetőségével. Pusztán csak azt szeretném megköszönni, hogy a képviselő urak, elsősorban a kormánypárti oldalról Simon Gábor, Gúr Nándor, Filló Pál és Nagy László képviselő urak, jelentős számban nyújtottak be módosító javaslatot. A 18 benyújtott módosító javaslatból a kormány 12-t, tehát a javaslatok kétharmadát támogatta a bizottsági vitákban.
Szeretném a kormánypárti képviselőknek megköszönni ezúton is a törvény pontosításához való hozzájárulásukat, és megint csak abban a reményben zárom ezt az összefoglalót, hogy az Országgyűlés két hét múlva talán erős többséggel tud majd olyan törvényt alkotni, ami a foglalkoztatás bővítését segíti majd elő.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem