BEDŐ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BEDŐ TAMÁS
BEDŐ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az agrárágazat gazdasági kérdéseivel foglalkozó szakmai cikkek egyöntetűen fejtik ki azon nézetüket, amely szerint mezőgazdaságunk termelési szerkezete még mindig a '70-es, '80-as évek folyamán kialakult struktúrát tükrözi. Ennek legszembetűnőbb jellemzője, hogy a gabonatermelés területi aránya megkövesedett és állandósult a 2,5, illetve 2,7 millió hektár körüli tartományban. A betakarításra kerülő termény természetesen az időjárás és egyéb tényezők függvényében eléri, illetve meghaladja a 15 millió tonnát, mint ahogy az elmúlt években erre láthattunk is példákat.
E terménymennyiség jelentős mértékben tartalmaz hazai felhasználásra nem kerülő mennyiséget is. Ennek a mennyiségnek, amely esetenként elérheti akár a 4-5 millió tonnát is, levezetése a termésátlagok függvényében évenként visszatérő gondot okoz az ágazat számára, ami elkerülhetetlenné teszi a termelési szerkezet bizonyos orientációjú változását, illetve a megtermelt árualap hasznosításának egyéb formáját.
A hazai mezőgazdasági üzemekben, termelőknél végzett termelőtevékenység nem versenyképes az EU régi 15-ök átlagában kialakított mezőgazdasági tevékenységgel. A termelés humán és fizikai erőforrás-feltételei, valamint infrastrukturális megalapozottsága a legtöbb esetben 50-60 százalékát teszi ki ennek az európai átlagnak, és körülbelül itt is tartunk a magyar mezőgazdaság potenciáljának kihasználtságában. A versenyképesség gyors növelése megkerülhetetlen, aminek pénzügyi forrásfeltételeit az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap forrásaiból, az új vidékfejlesztési terv első tengelyében biztosítani szükséges.
Az előzőekre tekintettel kérdezem államtitkár urat: a mezőgazdasági üzemek versenyképességének növelését szolgáló, AVOP által jelenleg finanszírozott támogatási jogcímek folytatódnak-e az EMVA pályázati rendszerében? Az évente visszatérően jelentkező gabonatúltermelés megakadályozására, illetve levezetésére milyen lehetőséget kínál a mezőgazdasági üzemeknek az EMVA, és az állattenyésztés és a növénytermelés megbomlott egyensúlyának helyreállítását mely EMVA-intézkedések segítik majd elő?
Köszönöm, várom megtisztelő válaszát. Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem