DR. NAGY ANDOR

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY ANDOR
DR. NAGY ANDOR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Most felteszem a másik sapkámat; az előbb, fél órával ezelőtt egy környezetvédelmi kérdésben szóltam, most pedig a Nógrád megyei 3. számú választókörzet képviselőjeként. Azért kívánok kérdést intézni az államtitkár úrhoz, mert az elmúlt héten szerdán és csütörtökön is számtalan, a választókörzetemben élő állampolgár hívott föl meglehetősen mérgesen, hogy úgy mondjam, dühösen, ugyanis a balassagyarmati földhivataltól Bercel környékén rengeteg termőföld-tulajdonos kapott egy olyan levelet, amelyben a termőföld földhasználatával kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt rögtön bírságot szabtak ki rájuk, aranykoronánként ezer forintot, anélkül, hogy bármilyen előzetes felszólítást kaptak volna.
Arra hivatkozva történt ez a bírságolás, hogy az 1994. évi LV. törvény a földhivatalok hatáskörébe utalta az úgynevezett földhasználati nyilvántartások vezetését. Kértem egy ilyen határozatot az egyik állampolgártól, hogy értsem is, hogy miről beszélek, megnéztem a jogszabályt is, és tudom, hogy alapvetően két személyi kört érint az LV. törvény hatásköre: olyan embereket, termőföld-tulajdonosokat, akiknek a saját tulajdonukban van a termőföld, illetve velük közös háztartásban élő személy, közeli hozzátartozó tulajdonában van, valamint olyan termőföld-tulajdonosokat, illetve -használókat, akik szerződés alapján használnak termőföldet, és ennek a mérete meghaladja az egy hektárt. Elég sok ilyen ember van, mint ahogy ez a telefonhívásokból is kiderült.
Azt szeretném megtudni öntől, államtitkár úr, hogy miért történik most tömegével ez a bírságolás. Nem tartja-e emberibbnek azt, ha a földhivatal ilyen esetben ezeket a többnyire egyszerű embereket egy levélben felszólítja az egyébként valóban jogszabályi kötelezettségük betartására, mielőtt ilyen bírságokat kiszab rájuk? Joggal válnak dühössé az állampolgárok az ilyen pénzbehajtás láttán. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem