ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Valóban fontosnak gondolom azt, amit a képviselő úr felvetett, egyrészt azt, hogy folyamatos tárgyalásokat folytassunk a pedagógusszervezetek, -szakszervezetek képviselőivel. Múlt héten tárgyaltunk a Közoktatás-politikai Tanácsban legutóbb hivatalos keretek között, és holnapra hívtam össze a Közoktatás-politikai Tanácsnak, illetve a Közoktatási Érdekegyeztető Tanácsnak az ülését; ezek közül a második fórumot kimondottan azzal a szándékkal, hogy részben az adminisztráció csökkentésével kapcsolatos kérdésekről, részben pedig a pedagógusok foglalkoztatásával, szakmai életpályájával kapcsolatos kérdésekről tárgyaljunk. Arra fogok ott javaslatot tenni, hogy az a fajta munka folytatódjon, amit a képviselő úr felvetett, tehát folytatódjon az a közös munka a kormány és az oktatás szereplői között, aminek az a célja, hogy azok a változások, amelyek a pedagógusok foglalkoztatását, megbecsülését érintik, kiszámíthatóak és átláthatóak legyenek a pedagógusok, az iskolák számára is.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem