DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Elnök Asszony! Igen tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azzal a mondanivalóval és azzal a szellemisséggel, amivel megtette a napirend előtti hozzászólását, egyetértek. Egyetértek azzal a kerettel, hogy nem önmagában egy iskolát kell néznünk, miközben nemcsak egy elméletet kell látnunk, hanem valóban gyermekeket és tanárokat, pedagógusokat, olyan elkötelezett embereket, akik életcéljukul azt választották, hogy évtizedeken keresztül a jövővel, tudniillik a gyermekeinkkel foglalkozzanak. Közép-Európában és Magyarországon sohasem volt könnyű pedagógusnak lenni, ami persze lehetne egy zárójelbe tett igazság is, de nem mentesít a múlt az alól, hogy az elkövetkezőkben valóban, nemcsak anyagiak tekintetében, hanem a megbecsülés dolgában is próbáljunk másként és együtt hozzáállni ehhez az ügyhöz.
Szeretném elmondani, hogy a napirend előtti hozzászólásának címéül választva a tudásalapú társadalom kérdését nem önmagunkkal és nem csak egymással, nem a pécsiek a szegediekkel, a győriek a miskolciakkal vagy néhány budapesti kerület iskolája verseng egymással, egy olyan globális versenynek vagyunk akarva-akaratlanul részesei, amelyben az, hogy milyen tudást szereznek gyermekeink, nagyrészt befolyásolja teljes felnőttkorukat.
Ma az egyik legjelentősebb problémája az országunknak, hogy a tudáshoz való hozzáférés különbségei nem csökkentek az elmúlt másfél évtizedben, hét-nyolcszorosak azok a különbségek, amelyek ugyanolyan képességű és ugyanolyan szorgalmú gyermekek között fennállnak. Ahhoz, hogy ez változzék, természetesen nem csodatételre és nem nagy ígéretre, hanem szisztematikus munkára és együttes gondolkodásra vagyunk ítélve. Én erről a kérdésről folytatott valódi és tényleges szakmai - de ne kerüljük meg, hiszen a politika is benn van -, szakmapolitikai vitát, akár, amint felvetette, napirend előtt, akár a parlament más plenáris ülésrészein szívesen fogadok és fontosnak tartok.
De valóban beszéljünk a tanárokról, beszéljünk arról a több mint másfél százezer magyar emberről, aki nap mint nap iskolában gyermekeket tanít. Először is szeretném elmondani, mélyen egyetértek azzal, az iskola nem egyszerűen csak egy tudásátadó-tudásátvevő hely, hanem a nevelésnek klasszikus értelemben vett egyik legfontosabb fóruma. Abban is egyetértek, hogy nem egy év alatt, nem is fél év alatt, de nem is ez a dolog megítélésében a lényeg, hanem bizony évek során, rendszerváltozáson innen és túl olyan adminisztrációs, olyan bürokratikus terhek épültek rá a tanári munkára, amelyek immáron akadályozzák a szakmai, a pedagógusi, az oktatói és a nevelői munkát. Ezért szívesen tájékoztatom a képviselő urat arról, hogy akár az elmúlt időszakban hozott intézkedéseket, akár az elmúlt években született olyan intézkedéseket, amelyek a tanári terhelést felesleges bürokratikus elemekkel “gyarapították”, az elmúlt hetekben átnézettem, így azt mondhatom önnek, hogy ennek jó része, amely nem segíti a munkát, sőt gátolja azt, általam is feleslegesnek tartott, és a legközelebbi jövőben, ez azt jelenti, hogy még a naptári évben, karácsony előtt olyan rendelkezéseket, részben kormányhatározatot kívánok előterjeszteni, amely a feleslegessé vált és mindannyiunk által tarthatatlannak látott bürokratikus intézkedéseket részben vagy egészben leveszik a tanári vállakról. Azt nem ígérhetem, hogy a munkájuk sokszínűsége - persze terhelése is - az érettségire való felkészülésig vagy éppen a tanévnyitóig csökkenne, de ami felesleges, tekintsük át együtt, ami szükségtelen bürokrácia, vegyük le a vállaikról, hogy valóban gyermekeinkkel, ahogy ön fogalmazott, a jövőnkkel tudjanak foglalkozni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
