V. NÉMETH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

V. NÉMETH ZSOLT
V. NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország legfiatalabb nemzeti parkja, az őrségi 2002 tavaszán alakult. Az elmúlt időszakban szűken értelmezett természetvédelmi feladatain túl az igazgatóság mára a térség turizmusának legfontosabb szereplőjévé, szervezőjévé vált. Gazdaságélénkítő erő, integrátor mezőgazdasági téren; a kistérség legnagyobb mezőgazdasági egysége, s legnagyobb foglalkoztatója.
Az Őrségi Nemzeti Park Őriszentpéteren és annak környékén meghatározó közösségszervező, nemzetközi és hazai pályázatok vezető partnere, a környezettudatos nevelés kiemelt helyszíne, erdei iskolát, Tourinform-irodát és látogatóközpontot működtet. Önkormányzatokkal, civil szervezetekkel összefogva az elmúlt négy évben 500 millió forintot hozott a megyébe. Az NFT II. pályázataira előkészített 2 milliárd forint értékű fejlesztést, élőhely-rekonstrukciót. Az őrségi mező- és erdőgazdálkodók szaktanácsadását, az agrár-környezetvédelmi program koordinációját szintén ők látják el.
Az elmúlt évek természetvédelmi, turizmusfejlesztési sikerét nem csupán a tájvédelmi körzetből nemzeti parkká válással érték el, hanem az önálló igazgatóság adta humánerőforrás-potenciállal, anyagi, döntési önállósággal. S most mindez veszélybe kerülhet a véleményem szerint alapvetően elhibázott, koncepciótlan, rosszul értelmezett takarékosság jegyében meghirdetett átszervezések miatt.
Ezért kérdezem államtitkár urat: valóban tervezik-e az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának megszüntetését? Semmibe veszik-e a regionális fejlesztési tanács, a megyei önkormányzat, az őrségi települések, civil szervezetek, neves tudósok tiltakozását? Tisztában vannak-e vele, hogy ez milyen következményekkel jár a helyi természetvédelem, turizmusfejlesztés területén? Várom válaszát.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem