HOCK ZOLTÁN
HOCK ZOLTÁN
HOCK ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A forrásmegosztási törvény és maga ez a forrásmegosztási folyamat, azt gondolom, a rendszerváltást követően az önkormányzati rendszernek egy ilyen állatorvosi lova, amit még a mai napig nem tudtunk igazándiból sem legyőzni, sem átlépni, hiszen a forrásmegosztás keretében egy jogfilozófiai, egy igazgatásfilozófiai kérdésre keressük a választ. Nem találjuk igazándiból, hogy mi is Budapest valójában: Budapest 23 kerületnek a laza szövetsége, amely egyébként az ország szövetségi fővárosa, vagy Budapest egy egységes város, amely az egyszerűbb igazgatás kedvéért 23 alrendszerre, kerületre oszlik. Erre a kérdésre a rendszerváltás óta a kormányok, a parlament, a politikai élet és mindenki adós maradt, nem tudunk erre válaszolni, és ezen küzdünk állandóan, hogy mi is valójában ez az 550 négyzetkilométer, majd kétmillió polgárával és 24 önkormányzatával.
Valóban előrelépés volt az, amikor a parlament megalkotta az első forrásmegosztási törvényt, hiszen azt megelőzően a Fővárosi Önkormányzat kapta a felhatalmazást az önkormányzati törvényben, ha nem is kényére-kedvére, de mindenképpen saját jogkörben, saját hatáskörben eljárva döntsön arról a tetemes összegről, amely 2005-ben 167 milliárd forint volt, 2007-ben talán még több lesz - és ebben Fónagy képviselő úrnak igaza lesz -, vélhetően mintegy 180 milliárd forintos nagyságrendről van szó. Tényleg csak a nagyságrend érzékletessége kedvéért mondom azt, hogy Debrecen város költségvetése 44 milliárd forint. Itt 180 milliárd forintról van szó, irgalmatlanul sok az önkormányzati rendszeren belül.
Azt gondolom a törvényjavaslatról, amit az önkormányzati bizottság benyújtott, hogy ez egy jó lépés egy jó irányba, egy kicsi lépés, de jó irányba tett jó lépés, hiszen az elmúlt évek legnagyobb vitáit mindig az váltotta ki, hogy mit várunk el a törvénytől: egy nagyon mimetikus, aprólékos, bonyolult eljárás keretében, a lehető legkisebb receptorokat is figyelembe véve ossza meg a forrásokat a kerületek, illetve a főváros között, vagy egy jól áttekinthető, objektíven meghatározható, viszonylag kis számú adatbázison nyugvó megosztása legyen az elosztásnak a logikája, aminek a következményeként viszonylag jól előre kiszámítható módon tudnak tervezni a kerületek azzal, hogy milyen forrásokhoz jutnak adott esetben a következő esztendőben.
Miért fontos ez a kérdés? Tudni kell, hogy a fővárosi kerületek éves bevételeinek durván egyharmada, 40 százaléka forrásmegosztásból származik. Ez nagyon nagy pénz, hiszen egy 15 milliárdos költségvetéssel gazdálkodó kerületben ez 4-5 milliárdos bevételt jelent, ami viszonylag nagy relevanciával bír az adott éves költségvetésében. Ennek megfelelően egyáltalán nem mindegy számára, hogy adott esetben 10 százalékos eltérés van plusz vagy mínusz irányba. Ilyenformán a kiszámíthatóság az a fajta alkotmányos jogelv, amely a jogbiztonsághoz való önkormányzati jogot is megfogalmazza, mindenképpen indokolttá tette ezt a kérdést.
1998-ben kezdődött egy nagyon nagy vita a fővárosban. Az azt megelőző tíz évben is persze mindig viták voltak a forrásmegosztásról, és talán régebbi kollégáim még emlékeznek rá, amikor is a főváros felkért egy volt polgármestert, Dóczy Józsefet - hogy ebben a Házban is elhangozzék a neve -, hogy dolgozzon ki egy új forrásmegosztási rendszert. Akkor az elvi vita valóban arról szólt, hogy bonyolult vagy egyszerű megoldást szülessék. Nem árulok el titkot, a kerületek többsége az egyszerű megoldás mellett tört lándzsát, a kiszámíthatóság, az áttekinthetőség és a tervezhetőség miatt. Végső soron egy bonyolult eljárási rendszer jött létre, amely különböző korrigált deficitarányokat vett figyelembe a forrásmegosztás számításánál, aminek következményeként a forrásmegosztás olyan, mint egy zsákbamacska: minden esztendőben február magasságában összegyűltek a polgármesterek a főpolgármesterrel az élen, majd az aktuálisan illetékes főpolgármester-helyettes kiosztotta a számokat, és mindenkit meglepett: ha nagy számot látott, akkor örült neki, ha kis számot látott, akkor boldogtalan volt.
(14.20)
De egy volt benne a közös: fogalmuk nem volt, hogy miért kaptak nagy számot, vagy éppen miért kaptak kis számot, hiszen maga a kiszámítás metodikája meglehetősen ismeretlen volt, és meglehetősen bizonytalan tényszámokon alapult. Ezért mondom azt, hogy ez egy jó irányba tett jó lépés, tekintettel arra, hogy egy kérdést nem szoktunk kirakni az asztalra, és nem szoktunk őszintén beszélni arról, hogy Budapest a maga specialitásával a feladatokat a Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok között a következőképpen osztja meg: a fejlesztések centruma elsősorban a Fővárosi Önkormányzat, hiszen lássuk be, hogy a főváros költségvetésének a belső szerkezetében durván 60:40 százalékos megoszlásban jelentkeznek a működési, illetve a fejlesztési kiadások, ugyanez a kerületi önkormányzatoknál jó esetben durván 85:15, rossz esetben 94:6 százalékban a működés és a fejlesztés között oszlik meg. Azaz már a feladatok meghatározása kapcsán jól tapintható és jól manifesztálódik, hogy milyen feladatokat lát el elsősorban a Fővárosi Önkormányzat, és milyen feladatokat lát el elsősorban a kerületek összessége. Nyilvánvalóan az önkormányzati alapfeladatok a kerületeknél vannak, a nagy átfogó, az egész várost érintő fejlesztési szükségletek pedig a fővárosnál jelentkeznek.
Ennek megfelelően nehezen volt értelmezhető a fejlesztési szükséglet megjelenítése a forrásmegosztási rendszerben, hiszen ez kerületek és kerületek között is nagyon eltérő volt, nem voltak igazából adekvát módon, jól levezethető módon a kerületek vonatkozásában fejlesztési szükségletek, hanem inkább a helyi igényeknek egyfajta manifesztálódását próbálta meg kielégíteni a kerületi önkormányzat. Ennek megfelelően mindenképpen támogatható és jó irányban tett lépésnek tekintjük, hogy az a forrásmegosztási javaslat, amely éppen az asztalon hever, a működést veszi alapul, hiszen a kerületek kitüntetett érdeke a működésben érhető tetten, ilyen tekintetben előrelépés, és ennek megfelelően azt gondoljuk, hogy támogatható.
Mindenképpen korrigálásra szorul a költségvetési koncepciónak mint adott esetben az elosztás egyik színterének a megjelenítése emlékeim szerint a 4. § (2) bekezdésében. Tudjuk jól, hogy az Áht. szerint a költségvetési koncepció egy olyan jogintézmény, amelyet ugyan a polgármesternek vagy a főpolgármesternek be kell terjesztenie a testülethez, de azt nem kell elfogadni, ilyen formában adott esetben nem is születhet sem jogszabály, sem közgyűlési határozat, tekintettel arra, hogy ha nem fogadja el, akkor sem történik semmi.
Másrészt a koncepcióban egyfajta jövőképnek az összegződése történik, semmiképpen nem olyan objektív és adekvát számoknak a halmaza, amelyre egy forrásmegosztást lehet építeni. Ezért mindenképpen a költségvetési törvény számait vennénk alapul, hiszen az rendelkezik a különböző normatívák meghatározásáról, az aktuális szja visszaosztásáról, amely bizonyos osztottan megillető javak halmazát rendezi, és amelyből levezethető módon lehet dönteni arról, hogy az egyes kerületeket és a fővárost milyen támogatások illetik meg. A magunk részéről ezt mindenképpen célszerűnek tartjuk korrigálni, illetve ezt a rendszert kivenni.
Van a törvénynek egy belső ellentmondása - de nem csak ennek a törvénynek -: a korábbi években is gyakorlatilag kibonthatóan két fontos jogszabály ellentmondását nem sikerült ezzel a törvénnyel sem feloldani. Az egyik maga a forrásmegosztási törvény, amelyik úgy rendelkezik, hogy február 28-ig kell a főpolgármesternek a fővárosi közgyűléshez a kerületek véleményének kikérését követően benyújtani a forrásmegosztásról szóló rendelettervezetet. Az államháztartásról szóló törvény 71. § (1) bekezdése viszont taxatív módon meghatározza, hogy az adott polgármesternek minden év február 15-ig kell benyújtania a költségvetési rendelet tervezetét, amely durván 13 nappal megelőzi a forrásmegosztási rendeletre vonatkozó javaslat benyújtását. Ebben van egy belső ellentmondás, hiszen ha visszaemlékeznek rá, én azzal kezdtem, hogy a forrásmegosztásból származó kerületi jövedelemnek mintegy egyharmada származik a bevételek kerete között, és azt gondolom, hogy egy 35-40 százalékos bevételi halmaz oly mértékben és nagyságrendben mutat relevanciát a költségvetés tekintetében, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni a forrásmegosztási rendeletből származó jövedelmet.
A jogalkotónak, tehát a parlamentnek ezt mindenképpen korrigálnia kell, vagy az Áht.-t kell hozzáigazítani a forrásmegosztási törvényben a budapesti önkormányzatok tekintetében egy speciális eljárás keretében, vagy a forrásmegosztási törvényt kell igazítani az Áht. citált szakaszához, melynek bizonyos belső ellentmondásai vannak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök úr intelmeit is figyelembe véve - még 30, illetve most már csak 24 másodpercem van - röviden annyit szeretnék mondani, hogy a Magyar Demokrata Fórum részéről támogatni fogjuk ezt a törvényjavaslatot, mert ez egy jó irányban tett jó lépés, ugyanakkor azt gondoljuk, hogy tovább kell folytatni ezt a szakaszt, hiszen a végső cél az, hogy a kerületi önkormányzatok akár évekre előretekintve is kiszámítható bevételi forrásként tudják kezelni a forrásmegosztásból származó jövedelmet. A polgárok és az önkormányzatok jogbiztonságának ez mindenképpen egy kulcskérdése, de ettől függetlenül magát a javaslatot ebben a formájában támogatni fogjuk.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)
