GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én értem azt a politikai célzatot, illetve indíttatást, ami megfogalmazódott az előttem megszólaló néhány ellenzéki képviselőtársam felszólalásában, ami valahogy úgy írható körbe, hogy miközben itt egy viszonylag szűk terjedelmű, meglehetősen konkrét technikai részleteket tisztázó és pontosító törvényjavaslat fekszik előttünk, aközben ennek ürügyén, örvén lehessen folytatni egy sajnos a korábbi politikai keretekből kilépni képtelen általános vitát arról, hogy van a határon túli magyarok ügyében elkötelezett felelős ellenzék és az ugyanebben az ügyben lelkiismeretlen, ezt az ügyet, ezt a kérdést nem helyén kezelő kormánypárti oldal. És természetesen fel lehet sorolni sok-sok, túlnyomórészt igaztalan érvet a korábbi vitákból.
Én a felszólalásomban szeretnék majd konkrétan az előttünk fekvő törvényjavaslatról beszélni, hiszen ennek az általános vitájáról van szó, de azért az előttem szólók néhány megjegyzésére reagálnom kell, jelesül is leginkább arra, amit Szászfalvi képviselő úr az imént elmondott.
Tény, hogy a szocialista-liberális kormányok és a magát nemzetinek, konzervatívnak tartó jobboldal gondolkodásában - ahogy azt az elmúlt másfél évtizedben többször is láthattuk - jelentős különbségek vannak ebben a kérdésben. Sok-sok vita lefolyt erről az ügyről, és a szemléletbeli nézetkülönbségek láthatók voltak. Az egyik oldalon egy, a magyar történelem és a magyar politikatörténet nem túlságosan produktív időszakaira emlékeztető, alapvetően sérelmi jellegű és talán a kelleténél durvábban harcos politikai magatartást láthatunk, a másik oldalon pedig egy talán hibás, de mindenképpen létjogosultsággal, legitimációval bíró elképzelést, amely arról szól, hogy vannak bizonyos intézmények, vannak bizonyos jogelvek, vannak bizonyos nemzetközi folyamatok, amelyekben részt kell venni, amelyeket elő kell segíteni, amelyeket támogatni kell.
Hogy egy ilyen törvényjavaslat kapcsán kéri számon több ellenzéki képviselő azt, hogy egy friss újsághír arról szól - ahogy önök is említették -, hogy elbocsátottak két magyar egyetemi oktatót, amit én magam is felháborítónak tartok, s valószínűleg nem egyedüliként a kormánypárti képviselők sorából, de hogy ezt ebben a vitában a törvényjavaslat, illetve a kormánypártok fejére olvassák mint politikai skandalumot, azt kifejezetten abszurdnak tartom.
Visszatérve az előzetes megjegyzésekhez: Szászfalvi képviselő úrnak mondanám, hogy egy kereszténydemokrata képviselőtől némiképp nagyobb nyitottságot is el tudnék fogadni bizonyos internacionalista értékek irányában, hiszen tudjuk, hogy maga a kereszténység és a kereszténydemokrácia is a szó csupasz, primer értelmében egy internacionalista, nemzetek felett álló elképzelés. De ezt most hagyjuk. A szovjetuniózás meg ez az internacionalizmusos dolog viszont sehova nem vezet. A kormányoldalon van egy erős meggyőződés bizonyos nem internacionalista, hanem univerzalisztikus értékekkel kapcsolatban, ezért gondoljuk azt, hogy a szokásos nemzeti sérelmi politikával szemben sokkal megtermékenyítőbb az a megközelítés, amely nem a múltba fordulóan - ahogy önök szoktak fogalmazni - a magyar nemzet határokon átnyúló újraegyesítéséről beszél (Németh Zsolt: Benne van a kormányprogramban!), hanem az identitásában, nyelvében, kultúrájában egységes magyarság európai integrációja felől közelíti meg ezt a kérdést. (Németh Zsolt: A kormányprogramban benne van a határokon átnyúló újraegyesítés!)
Ha folytathatom, képviselő úr, akkor rátérek a konkrét javaslat néhány pontjára. A határon túli magyarok vezetőivel lefolytatott konzultációkról is az derült ki az újságolvasó számára is - s ezt önök bizonyára jobban tudják nálam, hiszen a kérdéssel napi szinten foglalkozó parlamenti szakpolitikusokról van szó akár Németh Zsolt, akár Szászfalvi képviselő úr személyében -, hogy ott is elhangzott az, hogy a támogatási rendszer reformra szorul. Azok a kritikák, amelyek megfogalmazódtak, amelyek ebben a vitában elhangzottak, hogy szétaprózott, ellenőrizhetetlen, sokszor politikai befolyásoktól sem mentes ez a támogatási rendszer, nem olyan tények, amelyeket a kormánykoalíció szopott ki a kisujjából, hanem olyan tények, amiket egyes határon túli meghatározó vezetők maguk is elismernek akkor, amikor objektívan próbálnak gondolkodni erről a kérdésről.
Ha már itt tartunk, egy fél mondat erejéig visszautalnék az általános vitakérdésekhez: természetesen fel lehet vetni egy ilyen vitában - félreértés ne essék, nem ennek a jogosultságát akarom elvitatni -, hogy méltánytalan és rossz politikai lépés volt a 23 millió román munkavállalóval riogatni egy országgyűlési választási kampányban. Mi, szabad demokraták többször elmondtuk már, hogy ezt nem tartottuk sem elegáns, sem jó lépésnek. De ugyanígy el lehet mondani egy ilyen vitában azt is, hogy a határon túli magyar közösségek életébe való belpolitikai indíttatású megfontolás, ami jellemzően meghatározza az önök határon túli magyarokkal kapcsolatos politikáját, legalább ennyit, ha nem sokkal, de sokkal többet árt a határon túli magyarság ügyének.
Azt mondjuk, hogy szükség van a támogatási rendszer bizonyos reformjára, szükség van az ellenőrizhetőbbé tételre. Én például azt gondolom, hogy az összeférhetetlenségi szabályok szigorítása egy ilyen döntéshozatalban, ami ebben a törvényjavaslatban szerepel - tehát hogy szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok vonatkozzanak azokra az emberekre, akik a pénzek odaítéléséről dönthetnek adott esetben -, az mindenképpen egy vitán felül álló és támogatható dolog, akár még az ellenzéki képviselők részéről is.
(10.00)
Ez mindenképpen egy olyan intézkedés, ami azt célozza meg, mondom még egyszer, hogy átláthatóbb és politikai befolyástól mentesebb legyen ezen források felhasználása.
Ha már a forrásokról van szó, mi, liberálisok azt is szeretnénk elmondani, hogy finoman szólva sem vagyunk arról teljesen meggyőzve, hogy helyes ebben a politikai vitában annak hangsúlyozása, hogy ezek a források nem fognak csökkenni. Nem tartjuk helyesnek azt, ha a kormánypárti politikusok, akár kormánytagok, akár kormánypárti megszólalók olyan elkötelezettségeket vállalnak ebben a politikai vitában, ami tudvalevőleg nagy valószínűséggel nem lesz tartható. Miközben Magyarországon a belpolitikai vita egy nagyon-nagyon szigorú konvergenciaprogramról, az élet számos területén megtakarításokról, megszorításokról folyik, ki kell azt mondani, hogy bizony nem teljesen kizárható az, hogy az elkövetkező időszakban ezek az általános takarékossági intézkedések a határon túli támogatások területén is érzékeltetni fogják hatásukat. Nem helyes az ellenzék részéről, ha azt mondják, hogy ez a töredékére fog csökkenni, mert ez nem igaz a dolog volumenét tekintve, de valószínűleg nem helyes kormánypárti oldalról az az állítás sem, hogy nem fog semmi változni, és biztosan nem fog csökkenni semmi az elkövetkező időszakban.
Végezetül szeretném megkérni tisztelt ellenzéki képviselőtársaimat, akik nagyon helyesen a költségvetési vitában és számos más helyen, amikor az Állami Számvevőszék véleménye a kormánypártokkal szemben politikai érvként felhasználható, és előveszik az Állami Számvevőszék álláspontját, hogy legyenek tekintettel itt is az Állami Számvevőszék e tárgykörben megfogalmazott véleményére. A Számvevőszék annak a véleményének adott hangot, hogy reális elvárás a hasonló célokat szolgáló források egységes kezelése.
Azt mondja az Állami Számvevőszék, hogy a pénzeszközök ilyetén odaítélése, felhasználása átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé, és ami az ügyek szempontjából konkrétan nagyon fontos, célzottabbá képes válni. Ez az Állami Számvevőszék véleménye. Tudom, hogy van egy hajlam a magyar politikában arra, hogy ezeket a típusú független intézményi véleményeket csak akkor vegyük figyelembe, amikor azok a politikai érveinkkel és érdekeinkkel egybeesnek, de kérem, hogy ettől a szokástól ez esetben tekintsenek el.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
