HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum korszerű konzervatív párt, én pedig konzervatív politikus vagyok, legalábbis annak vallom magam, és belülről is így érzem.
A konzervativizmusnak sok jegye van, de van egy nagyon fontos megkülönböztetője: becsüli a hagyományokat, tiszteli a tradíciókat, és a jövőt a múltra és a jelenre alapozva képzeli el, és így építi. Ez azt jelenti, hogy azokat a hagyományainkat, amelyek az elmúlt 16-17 esztendőben jónak minősültek és jónak minősíthetőek, feltétlenül meg kell becsülnünk.
Az Antall-kormány 1990-94 között óriási munkát és eredményes munkát végzett. Az intézményrendszer kiépítése az akkori Antall-kormánynak köszönhető, és ez az intézményrendszer olyan jól sikerült, hogy azóta ezen apróbb változtatásokat eszközöltek a mindenkori kormányok, de a lényegét tekintve ez az intézményrendszer érintetlen maradt.
Ennek az intézményrendszernek számos ágazata és vonulata van. Ilyen volt például a Határon Túli Magyarok Hivatala, amely hosszú időn keresztül töltötte be hivatalát és funkcióját a határon túli magyarok, a Kárpát-medencei és a Kárpát-medencén kívüli vagy túli magyarok megelégedésére. És ilyen volt az az alapítványi rendszer, amelyet szintén az Antall-kormány hozott létre 1992-ben. Ekkor kormányhatározat alapján jött létre az Illyés Közalapítvány, aztán e tájban jött létre az Apáczai Alapítvány is.
Engedjék meg, hogy csak az Illyés Alapítványról beszéljek. Azért választotta az akkori kormány ezt a formát, az alapítványi formát, méghozzá a kormány által alapított módon, hogy a lehető legszélesebb társadalmi konszenzust teremtse meg egy olyan ügyben, ami e nélkül a konszenzus nélkül nehezen művelhető eredményesen, és nem működhet úgy, ahogy kell: ez az ügy pedig a határon túli magyarság ügye. Ha visszatekintünk az elmúlt másfél évtizedre vagy 18 évre, hiszen nyilván a rendszerváltás előtt is egyetértés volt ebben, akkor meg kell állapítanunk, hogy ha kevés dolog is akadt, amiben konszenzus közeli állapotba tudtak kerülni a magyar politikai élet szereplői, a határon túli magyarság ügye ezek közé sorolható.
Az a vád, illetve az az állítás, az az érvelés, amelyet kormánypárti képviselőtársainktól hallunk, hogy az európai uniós csatlakozás, a modernizáció lépéskényszer elé állította a kormányt, és most valami új megoldást kell az új kihívásokra találni, én azt gondolom, nem kellően és nem teljességgel megalapozott.
(10.40)
A Szülőföld Alap létrehozása ebben a rendszerben valóban új elem, és amikor a kormány ezzel a javaslattal előállt, akkor mi nem is álltunk ennek ellen, sőt jó dolognak tartottuk, hiszen ez kifejezetten egy olyan alap, ami a szülőföldön való maradás gazdasági feltételeit hivatott megteremteni. Egy olyan támogatási forma, ami a határokon túli magyarok vállalkozásait, kezdeményezéseit, a gazdasági életben való aktív részvételüket, szerepvállalásukat hivatott támogatni, és ez a dolog így rendjén is van. Színesedett a paletta, egy olyan új elemmel egészült ki a sor, ami ennek a tevékenységnek a gazdagodását segítette elő, ami szélesítette a lehetőséget a határokon túli magyarok előtt. Még azt is mondhatnám, hogy a kormány hozzátett valamit ahhoz a munkához, amit elődei kezdtek el, és aztán mindenki folytatta.
A most előttünk fekvő törvényjavaslattal sem lenne semmi baj egyébként, mert engem különösebben nem zavar, hogy milyen testület fogja elosztani azt a pénzt, ami oda való. Ha a miniszterelnök úr úgy gondolja, hogy neki ebben nagyon fontos szerepet kell vállalnia, hát akkor vállaljon! Ha a miniszter úr így gondolja, akkor ő is vállaljon, ezzel nincs baj. A baj azzal van, hogy megvontak olyan forrásokat a határokon túli magyaroktól, amelyek idáig jó szolgálatot tettek, hiszen ez a törvény önmagában nehezen értelmezhető. Meg kell nézni a pont most tárgyalás alatt lévő 2007-es költségvetési törvényt, és kiderül, hogy ennek a Szülőföld Alapnak a költségvetési forrása pont akkora, mint az Illyés Közalapítvány forrása volt, mondjuk, két esztendővel ezelőtt, az Illyés Közalapítvány pedig nulla forinttal szerepel a mostani költségvetési törvénytervezetben. Tehát arról van szó, hogy egy nagyon jelentős forráscsökkenést fognak elszenvedni a határokon túli magyarok, és arról van szó, hogy ez bizony hiányozni fog, és ennek a hiánya erőteljesen meg fog látszani a következő esztendőkben, de már a következő esztendőben is. Ugyanis a kettő nem helyettesíti és nem váltja ki egymást.
Az egy nagyon hibás felfogás, ha csak arra hegyezzük ki a mondandónkat és a céljainkat, hogy az Európai Unió megnyíló lehetőségeiből úgy tudnak majd részt szerezni maguknak a határokon túli magyarok, ha kellő támogatásban részesülnek. Egyfelől az Illyés Közalapítvány forrásainak egy jelentős részét már a tavalyi esztendőben úgy csoportosította át a kuratórium, hogy a felhasználható összeg 20 százaléka kifejezetten az uniós csatlakozás elősegítésére vagy e célból volt pályázható, tehát csak olyan pályázatokat fogadott be a kuratórium, ami az uniós csatlakozásra való felkészülést jelentette a határokon túli magyarok ügyében. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy amire most hivatkozik a kormány, és most hivatkoznak a kormánypárti képviselők, azt az Illyés Közalapítvány kuratóriuma, egyébként SZDSZ-es javaslatra - Bretter Zoltán volt ennek a javaslatnak az előterjesztője, ő volt az SZDSZ-es kurátor -, már régen magától megtette és művelte.
A másik, ennél sokkal jelentősebb probléma az, hogy azok a kicsiny szervezetek, civil szervezetek, amelyek a határokon túli magyarság identitástudatának megőrzését, erősítését szolgálták, azok most forrás nélkül maradnak. Ugye, azt nem gondolják komolyan, hogy a miniszterelnök úr majd olyan kérdésekben fog dönteni vagy az őáltala vezetett koordinációs vagy egyeztető tanács, hogy mondjuk, egy székelyföldi 300 lelkes település közösségi házának a nyílászáróit ki kell cserélni, mert éppen leszakadtak, vagy a tetőt ki kell cserélni? Ez nem az ő dolga! Tehát pontosan azt az intézményt, illetve azt az alapítványt tették most tönkre, amely képes foglalkozni a kicsiny, néhány tíz, néhány száz ember kezdeményezésével, ami azért az egésznek a léte szempontjából meghatározó jelentőségű és meghatározó fontosságú.
Nem is tudom, hogy mit gondolnak, hogy ezt a fajta tevékenységet ki, hogyan és mi módon fogja pótolni. Hogyan fogunk elszámolni, hogyan fogunk a szemébe nézni azoknak a civil szervezeteknek - és több ezer van ilyen a Kárpát-medencében -, amelyeknek egyetlen, illetve nagyon jelentős forrásukat ezek az alapítványok, nevezetesen az Illyés Közalapítvány teremtette meg? Mit fogunk nekik mondani, hogy most mit tegyenek? Most hagyják abba a 16-17 éve folytatott tevékenységet? Hiszen a rendszerváltás előtt erről szó sem lehetett; most kezdenek ezek a kezdeményezések tényleg virágba borulni, vagy most kezdenek igazán beérlelődni, hiszen ez nem olyan munka, aminek holnap le lehet mérni az eredményét. Hosszú évek, lehet, hogy egy évtized kell ahhoz, hogy egy közösség értékformáló vagy értékteremtő ereje végre nyilvánossá váljon, mindenki számára elérhetővé, mindenki számára foghatóvá váljék, és pont, amikor ilyen fordulatot venne ez a folyamat, akkor a kormány, illetve a kormánytöbbség egy egyszerű mozdulattal azt mondja, hogy na, akkor most ennek vége, és eluralkodik az egészen a gazdasági szemlélet. Hogy gazdasági szempontból mi indokolt, és ami ide nem sorolható be, az egyszerűen nem kell, mert nincs rá szükség.
A politika legnagyobb hibája, hogy az emóció és a ráció egészséges arányát nem képes megtalálni. Ebben az ügyben nagyon könnyű lenne megtalálni, mert a kettő szinte egybeesik. Itt nincsenek racionális, nincsenek materiális érdekek, hiszen ezek egybeesnek az emocionális érdekekkel, és önök ezt a nagyon egyszerű összefüggést nem ismerik fel.
Arra kérem a tisztelt kormánypárti képviselőket és a tisztelt kormányt, illetve a miniszter urat, aki előterjesztője ennek a valóban technikai jellegű törvénymódosításnak, hogy amellett, hogy szeretnének gazdasági szempontból segíteni a határokon túli magyarokon, ne fosszák meg őket annak a lehetőségétől, hogy gyökereik, kultúrájuk, identitásuk megőrzése, erősítése forrásai rendelkezésre álljanak, hiszen az európai uniós tagságunk nem azt jelenti, és Románia európai uniós tagsága sem azt jelenti, hogy a magyar kormány határokon túli magyarságért alkotmányban rögzített felelőssége lekerül a napirendről. Ez nem vette le a mi vállunkról, magyar törvényalkotókról a felelősséget. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Kérem, hogy a döntés meghozatalakor ezeket vegyék figyelembe, és ne fosszák meg ezt az alapítványt azoktól a forrásoktól, amelyek a munkájához szükségesek!
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
