SZÁSZFALVI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Én is lezárnám a magam részéről a kétperceseket. Kozma képviselőtársamnak szeretnék néhány gondolatot mondani, örülvén annak, hogy így fogalmazott a legutóbbi felszólalásában, de bennem kérdések merültek fel. Ha ez valóban így van, hogy ők konszenzussal szeretnének annyi szépet és annyi jót tenni a Kárpát-medencei magyar nemzetnek, illetve az egész világ magyarságának, akkor a kormány miért erőlteti rá ezt a fajta új koncepcióját tulajdonképpen mindenkire, minden partnerre? Hiszen már nem is partnerek, mert tulajdonképpen rájuk erőltetik ezt a koncepciót.
Akkor a kormány, a kormányzat miért nem együtt, közösen alakította át azt a fajta intézményrendszert, amiről most beszélünk, és beszéltünk ebben az elmúlt néhány percben is? Miért nem tekinti partnernek az ellenzéket a kormányzat, vagy miért nem tekintette? Most már múlt időben kell beszélnünk, hiszen a MÁÉRT-ot megszüntette, a HTMH-t megszüntette, a közalapítványi rendszert kigyomlálta - akkor miről beszélünk?
Mi nyitottak vagyunk természetesen, és azt gondolom, minden oldalon az kell legyen a cél, hogy konszenzusra kellene jutnunk. De hogyan lehetséges konszenzusra jutni úgy, hogy egyoldalú diktátumoknak vagyunk kitéve, semmiféle módon, semmiféle lehetőséget nem adva a kormánypártok oldaláról az ellenzéknek arra, hogy ebben az egész intézményrendszer-átalakításban részt vett volna? Most már múlt időről beszélünk természetesen.
Ez a mai törvényjavaslat egy technikai jellegű módosítás, ezt elismerem természetesen, de az egész nemzetstratégia, nemzetpolitika ügyében valóban konszenzussal kellett volna az egész intézményrendszerhez hozzányúlni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem