PAPP JÓZSEF
PAPP JÓZSEF
PAPP JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az eddig elhangzottakkal ellentétben én nem orvosként és nem ilyen típusú szakmai szemmel, illetve nem egy térség lobbiügyében, hanem egy kicsit más szemszögből közelíteném meg ezt a törvényjavaslatot, 12 éves önkormányzati munka tapasztalataiból és 12 éves nagyon intenzív és kemény intézményfenntartói tapasztalatok alapján, meg hát természetesen a beteg szemszögéből.
Én azt gondolom, hogy abban azért nagy vita köztünk nincs, hogy a mai helyzet tovább nem fenntartható. Ezt, ha itt benn a Házban igazán nem is, de a folyosón már mindenki nagyon határozottan mondja, mégis én úgy veszem ki ellenzéki képviselőtársaim véleményéből, minthogyha ők inkább a jelenlegi helyzet fenntartását akarnák. Én azt gondolom, hogy ez nem fenntartható. Szakmailag nem fenntartható azért, mert ebben az intézménystruktúrában, tessék már megmondani, hogy mondjuk, hogyan lehet betartani akár az orvos szempontjából, akár a fenntartó vagy az intézmény szempontjából a törvényes munkaidő-előírásokat. Hogyan lehet fenntartani egy olyan kórházi osztályt, ahol összesen egy orvos van? - és erre több példát is tudnánk mondani.
A törvényhez kiadott mellékletekben is szerepel, de polgármesteri tapasztalataim is vannak arra, hogy nagyon sok esetben kórházi ágyakat szociális feladatok ellátására használunk. Fölhívnak polgármester kollégák, háziorvosok, ismerősök, hogy az idős rokon valamiféle ellátásra szorult, kórházban volt, de nem tudja a család fogadni, nem tudják megoldani, hadd maradjon benn még az intézményben. Azt gondolom, hogy pazarló luxus ilyen feladatra kórházi ágyat fenntartani, ami nagyon drága. Nem azt mondtam, hogy ezt a feladatot nem kell ellátni, hanem azt, hogy olyan intézményben kell ellátni, amit erre hoztak létre.
És még egy gondolat: ma már az egészségügyben hihetetlen gyorsasággal új és egyre hatékonyabb eszközök és eljárások születnek, amelyek viszont rendkívül drágák. Nehéz őket kifizetni, nagyon sokba kerülnek, és ami ugyanilyen fontos, hogy az ezt használó szakmai személyzetnek ezt meg is kell tanulni. Erre képezni kell, és itt már, hogy mennyit, ez már nagyon nehéz kérdés, és már itt is vagyunk az anyagi okoknál. Ugye, ezek az új eszközök, eljárások méregdrágák - itt most akkor mi is az alternatívánk? Hogy hagyjuk a jelenlegi intézményhálózatot? És akkor lesz sok kórházunk alacsony szintű felszereltséggel? Vagy kevesebb, jól felszerelt intézmény lesz, képzett orvosokkal?
A jelenlegi struktúrában a kórházak és - hát nézzük meg a jogszabályokat! - ezzel a fenntartóik is eladósodtak. Polgármesteri körökben, önkormányzati érdekképviseletekben nagyon sokszor volt arról szó, különösen a Kisvárosi Önkormányzatok Szövetségében, hogy a jelenlegi helyzet hosszú távú fenntartása mit eredményezhet. Például azt eredményezheti, hogy egy idő után azok az önkormányzatok, amelyeknek az anyagi tehervállaló képessége gyengébb, egész egyszerűen, bár nem volt ilyen eredeti szándékuk, és fájó szívvel, de egész egyszerűen bedobják a törölközőt, mert a mai jogszabályi környezetben egy kórház egy kisvárosi költségvetést teljes mértékben csődbe tud vinni. Én azt kérdezem mindenkitől, hogy igazságosabb struktúrát szül-e egy olyan megoldás, hogy hagyjuk ezt a folyamatot továbbvinni, és egy olyan kórházi intézményhálózatunk lesz Magyarországon, ahol azok az intézmények maradtak meg, amelyeknek a fenntartói ezt az - nem tudok mást mondani - éhezési versenyt a saját egyéb forrásaikból finanszírozni tudták, és egyébként lehet, hogy a kórházuk megmaradt, de nagyon sok egyéb más feladatot azon a településen nem tudtak elvégezni. Nem gondolom, hogy ebből a megoldásból egy igazságos struktúra születne.
Sajnos az, amit ellenzéki képviselőtársaim akár az önkormányzati reform kapcsán, akár a közoktatás kapcsán ezekben a kérdésekben a jelenlegi állapotok konzerválása és szinte mindenáron történő fenntartása érdekében képviselnek, a végén már egy olyan belpolitikai közhangulatot eredményez, hogy itt az a valamirevaló és sikeres polgármester, aki meg tudja őrizni a status quót, nem pedig az, aki nem azt tekinti fontos feladatának, és egyébként mi itt a parlamentben, hogy intézményeket tartsunk fenn, hanem azt, hogy jó minőségű közszolgáltatásokat, jó minőségű szolgáltatásokat nyújtsunk az embereknek.
Fenntartóként 2005-ben én kezdeményeztem egy szakmai fenntartói együttműködést Csorna, Mosonmagyaróvár és Kapuvár intézményei között, ahol azt a javaslatot tettem, tettük a két másik önkormányzatnak, hogy hozzunk létre egy társulást vagy egy egységes intézményt, ahol a háttérellátó tevékenységeket a három kiskórháznak össze tudjuk vonni, mert a gazdálkodás, a műszaki feladatok elvégezhetők együtt; labor, és vannak még olyan helyek, ahol a betegnek nem kell mozogni.
(18.40)
Ezeknek a központosításával már egy sokkal eredményesebb struktúrát tudtunk volna létrehozni, és hosszabb távon egy szakmai munkamegosztást is ki lehetett volna alakítani. Pontosan a miatt a közhangulat miatt, amit az idei év kapcsán említettem, ez nem valósulhatott meg, mert ez a fajta vélemény egész egyszerűen afelé tolja a döntéshozókat, hogy aki egy ilyen megoldásba és alkuba belemegy, az áruló. Én meg azt gondolom, hogy az néz előre, mert el fog jönni az a pillanat, amikor kiderül, hogy hol tudják vagy hol lehet a tevékenységet folytatni.
Számomra ez a javaslat nem kórháztörvény, bár többen használják ezt a kifejezést, és vannak, akik annak is akarják láttatni, és csak arról beszélni, hogy mi lesz a kórházakkal, és egyébként azt állítani, hogy aki most a 31-es listán nem szerepel, az onnantól már nem is lesz kórház. Benne van ebben a törvényben az egészségügyi ellátás négy szintje, és ebből a szempontból rendszerszemléletű, tehát: kiemelt kórház, területi kórház, járóbetegközpontok és a háziorvosok szerepének a megerősítése.
Én azt gondolom, hogy ez mindenki szempontjából rendkívül fontos, és erről már Vojnik képviselőtársam is beszélt, hogy a sürgős ellátásokra a közelében mindenféleképpen legyen valami lehetősége a betegnek.
Többen is kérdezték, hogy hol lesz majd az ápolási, a rehabilitációs és a szociális feladatok ellátásához hely és szakember. Én azt gondolom, hogy ennek a törvénynek a végrehajtása ezt biztosítja.
Néhányan azt mondták, hogy elsietett ez a törvény, én meg azt gondolom, hogy elkésett, mert az elmúlt 16 évben el kellett volna indulni ezen az úton, és kellett volna lennie annyi bátorságnak, hogy nem most és ekkora lépéseket kellene megtenni.
Én azt gondolom zárásként, hogy a '96-os törvény tapasztalatai alapján én látok egy olyan veszélyt, és ebben, én azt gondolom, a tárcának is lesz feladata, hogy a RET-ekben majd olyan alkuk köttetnek, mind annak idején, hogy mindenki lead egy kis kapacitást, majd megalkuszunk egymással, majd megbeszéljük, hogy hogyan lesz, és kitolnak még néhány ágyat az egyes osztályokról. De alapjában véve a struktúra nem változik meg, és nem jönnek létre, nem tudnak létrejönni azok az intézmények, ahol a rehabilitációs, ápolási és szociális feladatokat el lehet látni.
A lényeg nem változik, és azt gondolom, hogy ez a kárára válna, nem az egészségügynek, nem a struktúrának, nem a kormánynak, nem az ellenzéknek, hanem a betegeknek. Én azt gondolom, hogy ez az, amit nem kellene megengedni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
