DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egy héttel ezelőtt megkezdett felszólalásomat fejezném be, akkor nem volt rá teljes idő. A gazdaságpolitika egyes elemeiről volt szó, és így folytatnám.
A csökkenő munkanélküliség, ami nem más, mint növekvő foglalkoztatottság, megemeli a megtermelt javak mennyiségét. Ez a növekedő kínálat mérsékeli az inflációt; továbbá a nemzetgazdaság tevékenységének visszaszorítása - ellentétben az elavult felfogással - nem mérsékeli, hanem fűti az inflációt. Az árszínvonal nem azért emelkedik, mert a termelés fokozottabban zsugorodik, mint a fogyasztás; magától értetődik, hogy a termelésből kiszorult személy nem szűnik meg fogyasztani. Megvilágosodik így a neoklasszikus paradigma tévedése, amikor azt állítja, hogy a megszorítás gazdaságpolitikája vissza tudná fogni az inflációt. Nem, ellenkezőleg: az árszínvonal emelkedik, és más bajok is sokasodnak.
Továbbá az államháztartás egyensúlya megvalósulhat az adóráta mérséklése révén akkor is, ha a költségvetés kiadási oldala változatlan marad, mert a növekvő nemzeti össztermék növekvő adóbevételt teremt. Ilyenkor az államháztartás egyensúlya, a jövedelmek és kifizetések azonos száma magasabb számokkal valósul meg, mint történne a kifizetések zsugorításával. A kulcs a kinövekedés. Az elmélet a valóságban ismételten megtapasztalt összefüggések és eredmények modellezésén alapul, számos példát láttunk.
A javaslatom tehát az, hogy az államháztartás rendbetételéhez vezető úton három jelzőtábla van, amelyeken ez áll: 1. a kiadások inflációhoz igazított reálértéke maradjon változatlan szinten; 2. maradjon változatlan szinten, százalékban az adókulcs; 3. ne legyenek akadályok a bruttó nemzeti össztermék növekedése számára. Ezeknek az irányelveknek a betartásával a költségvetés egyensúlya megteremtődik. A jelen magyar politika, beleértve a gazdaságpolitikát, valószínűleg meg kísérli cáfolni az eredményes kinövekedés lehetőségét, pedig ilyen teljesítményekre számos példa van: Finnország, Írország, Kína, és mondhatnék más tíz országot.
Ugyanakkor bizonyított az államháztartás deficitjéből való kinövekedés tézise. A modell elmélete és tapasztalatai megtalálhatók a szakirodalomban teljes bibliográfiával. Az én saját írásaim közül elsőnek tizenöt évvel ezelőtt a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen mondtam el egy díszdoktori előadásban ezeknek az elméleti és egyéb részeit.
Az elmélet világában és a valóságban tapasztaltak nyomán nem marad más még a vonakodók számára sem, mint realizálni, hogy manapság a Magyarországnak ajánlott konvergenciaprogram elhibázott, ami a haladás helyett súlyosbítaná a stagnálást. Többé nem kérdéses, hogy a megszorításokkal ellentétben a kinövekedés vezet el a kibontakozáshoz.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)