DR. CSÁKABONYI BALÁZS
DR. CSÁKABONYI BALÁZS
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban nagy jelentőségű törvény általános vitáját kezdtük meg ma, ez egyébként hallható volt a bizottsági előadók többségi és kisebbségi véleményének megformálása kapcsán is, és hallható volt a megtörtént vezérszónoki körben, természetesen az államtitkári expozéban is.
Mindössze 21 paragrafusból áll ez a törvényjavaslat, azonban a jelentősége igenis, az én véleményem szerint is rendkívül nagy; rendkívül nagy, mert több évtizedre szólóan határoz meg rendezési elveket, határozza meg annak a nagyon-nagyon szükségszerű és égető feladatnak a részbeni megoldását - mert itt csak részbeni megoldásokról beszélhetünk e törvény kapcsán -, ami a fenntartható, finanszírozható, a mainál igazságosabb nyugdíjrendszer létrehozását szolgálja. Elhangzott, mindannyian tudjuk, hogy itt nem a nyugdíjreform kiteljesítéséről van szó, hanem csak néhány lépésről, ami azonban alapját képezi annak, hogy a következő években a reformlépések is megvalósulhassanak, tehát hosszú távon is biztosítható legyen a nyugdíjak finanszírozása.
Nem akarom elismételgetni az itt elhangzott demográfiai adatokat, én csak egy nagyon-nagyon fontos, mindannyiunkat érintő kérdésről szeretnék itt számszerűen is szólni, ez pedig nem más, mint az, hogy a nyugdíjrendszer már ma sem finanszírozható a kirovó-elosztó rendszer szabályai szerint, hiszen nagyon jól tudjuk azt, hogy csak a 2006. évi költségvetésben 470 milliárd forint központi költségvetési támogatás kell a nyugdíjrendszernek ahhoz, hogy a nyugdíjakat ki tudja fizetni az erre illetékes szerv.
Kiderül az expozéból is, a törvénytervezetből is és annak miniszteri indokolásából is, hogy a következő években ez a helyzet csak romlana akkor, ha nem néznénk meg azt, hogy hol lehet valamilyen ésszerűsítést végrehajtani, még akkor is, hogyha ezt az ésszerűsítést szigorításoknak nevezzük, mert senki nem mondja azt, hogy nem szigorításokról van szó, hanem kényszerítő szükségességről van szó, amit meg kell lépnünk, még akkor is, hogyha ez nem nagyon tetszik nekünk. Én mint nyugdíjas érdekvédő, hiszen a jövő nyugdíjasai érdekéről van szó, magam is tudom, hogy a jelenlegi szabályozás szerint kedvezőbben mennének nyugdíjba, hogyha ezek a változások nem következnének be, vagy ehhez hasonló változások nem következnének be, azonban itt van a nagy kérdés, hogy ki finanszírozná akkor azt a nyugdíjrendszert.
És nagyon jól tudom azt, hiszen elsősorban szociálpolitikusok és egészségügy-politikusok ülnek itt ma a teremben, hogy nemcsak a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos problémák jelentkeznek feszítő szükségességként a magyar társadalom előtt és az Országgyűlés előtt is, hanem az egész szociális ellátórendszer, annak a finanszírozása, annak a bővítése, a sokat hangoztatott gyermekszegénység megszüntetése vagy legalábbis jelentős lépések megtétele annak az érdekében. A szolidaritási elvből erre is gondolni kell akkor, amikor azt mondjuk, hogy történetesen a nyugdíj mellett munkát vállaló fizessen járulékot, fizessen egészségbiztosítási járulékot - tudjuk, hogy ennek a törvénye már elfogadásra került -, és fizessen nyugdíjjárulékot is a szolidaritás elve és az igazságosság alapján.
Lehetséges, hogy e másodikat, tehát a nyugdíjjárulék fizetését nehezebb megindokolni, mint az egészségbiztosítási járuléknak a fizetését, hiszen azt mondjuk ugyan, hogy egész életén keresztül már kifizette az ingyenes ellátáshoz való jogot egészségügyi vonatkozásokban, azonban ezen jövedelme után, amit most keres meg a nyugdíja mellett, még nyilván nem fizetett, tehát egyfajta fizetési kötelezettség bevezetése igazságos. Nehezebb megmagyarázni a nyugdíjjárulék tekintetében, és éppen erre való tekintettel ad is a törvényjavaslat, még akkor is, ha nem olyan mértékűt, mint amilyen mértékűt a 8,5 százalékos járulékkal elvont. Ezt nem kívánja itt senki szépíteni, nem kíván ezzel kapcsolatosan senki valótlanságot állítani.
Béki Gabriella képviselőtársam nagyon szépen megfogalmazta azt a négy esetkört, amelyek nem vitásan nehézségeket jelentenek, és rosszabb helyzetbe kerülnek a jövőben nyugdíjba menők, mint az elmúlt néhány évben nyugdíjba menő nyugdíjastársaik. De azt is hozzá szeretném tenni, hogy nem szabad megismétlődnie annak, aminek az ellensúlyozása részben, jelentős részben megtörtént a tavaly december 19-én elfogadott korrekciós törvénnyel, amely mintegy 148 milliárd forintot juttat éppen az elértéktelenedett nyugdíjak és az igazságtalanul eltérő valorizációs rendszer keretében megállapított nyugdíjak kompenzálására. Ezt mindig figyelmen kívül hagyják, kedves képviselőtársaim.
És még valami: nem akarok én napi politikai csatározásokba belebocsátkozni, éppen ezért messze kerülöm azt, hogy a hazugság elleni hadakozással kapcsolatos érveimet elmondjam. Itt vannak előttem a számok, fel tudnám olvasni, hogy mikor, melyik évben reálértékben vagy nominálértékben mennyivel nőttek a nyugdíjak. De én nem ezzel kívánok foglalkozni, én előre kívánok lépni, előre kívánok nézni.
Mindössze annyit jegyzek meg, hogy azért az az 1999-es törvényváltoztatás, ami ’98. december 29-én került elfogadásra a parlamentben, az akkori szabályozóval szemben, ami 18,4 százalékos nyugdíjemelést irányzott elő ’99. január 1-jei hatállyal, ez megváltozott akként, hogy összesen 14,2 százalék volt a nyugdíjak emelése, ezen belül pedig az úgynevezett magas nyugdíjak, a 30 ezer forint fölötti nyugdíjak mindössze 11 százalékkal emelkedtek, és a 30 ezer forint alatti nyugdíjak emelkedtek 25 százalékkal, de még így is 4,2 százalékkal kevesebbet kaptak nyugdíjemelésként ’99-ben, mint amit kellett volna kapni. Hadd ne mondjam, hogy ennek az összege igenis több mint 52 milliárd forint volt, de nem érdemes már erről beszélni, azt mondom erre, hogy ez lerágott csont, de ezek tények.
Kedves képviselőtársaim, végighallgatva figyelmesen a felszólalásokat, én valahogy úgy vettem ki, hogy önök erre az egész törvénytervezetre, ennek minden egyes rendelkezésére azt mondják, hogy rossz.
(20.20)
Kérem szépen, tessenek akkor megmondani, hogy mit kellene csinálni - de ne légvárakat építsünk, ne azt mondjuk, hogy holnaptól kezdődően majd a munkavállalási lehetőségek a járulékcsökkentések miatt ilyen és ilyen hatalmas mértékben fognak emelkedni! Nehogy azt mondják, hogy több évtizedes problémákat, gondokat úgynevezett egyszeri, gyors, nagy intézkedéssel meg lehet oldani, mert ez egy lehetetlen dolog, és azt hiszem, ezt senki nem gondolhatja komolyan! Tessenek mondani, hogy mi lenne akkor a nyugdíjakkal meg az egészségügyi finanszírozással, ha 30 százalékkal egyik napról a másikra csökkentenénk a befizetendő járulékok összegét?! Itt látszik az, hogy megalapozatlanul és tetsző módon lehet ugyan dolgokat mondani, de azok megvalósíthatatlanok.
Éppen ezért kell, hogy apró lépésenként próbáljuk meg most azokat a reformlépéseket előkészíteni, amelyek a közeljövő hónapokban és a közeljövő években meg kell hogy valósuljanak. Még akkor is meg kell őket valósítani, ha ezek a nyugdíjba menők csoportjainál vagy a nyugdíjasoknál bizonyos mértékben indokolható és elfogadható elégedetlenséget váltanak ki. Nem az a bátor ember, aki együtt úszik az árral, hanem az a bátor ember, aki megpróbál néha egy kicsit oldalt is evezni, és ha szükséges - ezt jóindulatúan mondom -, akkor az árral szemben is úszni az igazának és a jövőnek a biztosítása érdekében.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
