ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Göndör István képviselőtársam rám is hivatkozott. Én ebben az egészben azt látom, hogy egy generációt nem hagyunk tisztességgel kifutni. Ezt mondom azért is, mert többen említették a Ratkó-korszak szülötteit, és pont most, amikor a megszorítások vannak - közüzemi díjak emelkedése, a vizitdíj bevezetése -, ennek a törvénynek a megalkotása azt a korosztályt fogja legjobban sújtani, amelyik tisztességgel végigdolgozta az életét, és a legnehezebb időszakban is helyt tudott állni - gmk, vgmk -, kizsigerelte magát, lehet nyugodtan így fogalmazni. Ezek az emberek ma egészségileg olyan állapotban vannak, hogy azt lehet mondani, a vizitdíj legnagyobb számban törtnő befizetői lesznek. Nem véletlenül mondta a képviselő asszony, hogy a zebrán lassan kötelező lesz majd átmenni egy bizonyos kor után. Az eutanáziatörvénnyel is foglalkoztunk; majdnem azt lehet mondani, hogy egy államilag rendezett eutanázia fog Magyarországon bekövetkezni. (Közbeszólások a kormánypártok soraiban.) Államtitkár úr csóválhatja a fejét úgy, ahogy akarja.
Nekem a legnagyobb problémám azzal van, hogy ha valaki külföldön elhelyezte a pénzét illegálisan, nyugodtan hazahozhatja 10 százalék adóval megterhelve, legálisan a forintjait. A probléma ott kezdődik, hogy a teherviselés nem egyforma. Nem véletlenül mondta képviselőtársam is, hogy érdemes lenne a családi adózáson elgondolkozni, a gyarapodás mértékén elgondolkozni, a teherviselés mértékén elgondolkozni, mert amelyik családban adott esetben három gyermeket nevelnek, ott a tehereloszlás is más, és adott esetben az életritmus is más, és az egészségre való ráfutás is tulajdonképpen teljesen más.
Ezért is mondtam Göndör István képviselőtársamnak, hogy lehet demagógiát nagyon sokszor alkalmazni, de a megszorítások esetében bizonyos szempontokat nagyon keményen figyelembe kellene venni, hogy az a korosztály jelen pillanatban milyen állapotban van, és ha ezt az intézkedést megtesszük, hova fog jutni egyáltalán.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem