CSAMPA ZSOLT

Teljes szövegű keresés

CSAMPA ZSOLT
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Tisztelt Miniszter Úr! 2006. október 23-án a rendőrség megdöbbentő brutalitással lépett fel (Dr. Géczi József Alajos: Már megint!) nemcsak a rendbontók, hanem meglepő és megmagyarázhatatlan módon békés polgárok ellen is. Ugyan mi adhat magyarázatot arra, hogy az Alkotmány utca irányából... (Moraj és közbeszólások az MSZP soraiból: A? A?) - a rendbontókat nem a Nyugati pályaudvar (Az elnök csenget.), hanem az Astoria irányába terelték, éppen a Fidesz által törvényesen bejelentett, békés (Dr. Géczi József Alajos: Ez már lejárt lemez! Nem jött össze!), az 1956-os eseményekre emlékező nagygyűlésre?
Az emberek a békés rendezvényről éppen hazafelé tartottak, amikor áldozatul estek az agresszív rendőri fellépésnek. A tömegben kisgyerekek, családos anyák, nyugdíjasok is voltak, ám ez a tény nem zavarta a gumilövedékeket, könnygázgránátokat fejmagasságban lövöldöző, majd kardlapos lovasrohamot indító hatóságot. (Folyamatos zaj.) A megmagyarázhatatlan brutalitású intézkedéseknek több mint száz sérültje volt.
Az október 23-a óta eltelt időben sorra teszik feljelentéseiket azok az állampolgárok (Az elnök megkocogtatja a csengőt.), akik áldozatul estek a rendőrség fellépésének. Egy közülük az a hölgy, aki férjével a Fidesz rendezvényén vett részt, majd annak végeztével a Síp utca irányába indult, hiszen ott lakik a házaspár. A hölgy elmondta, hogy a Síp utcába érve rendőrkordon fogadta őket. Mivel hazafelé igyekeztek, csakis arrafelé tudtak menni.
A rendőrkordon irányából - a hölgy elmondása szerint - 7-8 méteres távolságból mindenfajta felszólítás nélkül gumilövedéket lőttek rájuk. A hölgyet a füle alatt találta el a lövedék, tehát bizonyosan fejmagasságban lőtt az intézkedő rendőr. Az eset azért is felháborító és megdöbbentő, mert ilyen nem egy fordult elő Budapest utcáin. A hölgy természetesen feljelentést tett, hiszen nem hangzott el a rendőrségi törvény rendelkezései alapján a felszólítás, és természetesen a házaspár nem mutatott semmilyen ellenállást a rendőrökkel szemben.
Több esetet is felsorolhatnék, több szemtanú is van számtalan értelmetlen és brutális rendőri akciókra. Ismétlem: a rendbontók elleni fellépés indokolt, sőt törvényes volt, a rendbontásban részt nem vevő, békés állampolgárokkal szemben a brutális fellépésre viszont nincs magyarázat. Természetesen a vizsgálatot megnehezíti, hogy törvényellenes módon a rendőrök nem viseltek azonosító jelet, így az ismeretlenségbe burkolózva követhették el törvénytelenségeiket.
Tisztelt Miniszter Úr! Mivel magyarázza ön a brutális rendőri fellépést törvénytisztelő állampolgárokkal, nőkkel, nyugdíjasokkal szemben? Ha a tömegoszlató vízágyú és vegyi anyag használata a tömegoszlatás célját eléri, akkor mi indokolja a gumilövedék használatát is? A rendőrségi törvényben hol található az a passzus, hogy a rendőrnek maradandó sérülést kell okoznia (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) egy oszlatás során? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!)
Kérem a miniszter urat, hogy a békés, törvénytisztelő állampolgárok érdekében végezzenek el minden részletre kiterjedő vizsgálatot. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem