KRÁNITZ LÁSZLÓ
KRÁNITZ LÁSZLÓ
KRÁNITZ LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amennyiben a betegek érdekét szolgáló modern, hatékony és igazságos egészségügyet szeretnénk, akkor reformra, mielőbbi átalakításra van szükség. Az egészségügyet érintő törvények egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításának az a fő célja, hogy Magyarországon minél többen, minél tovább és minél jobban, egészségesebben élhessünk.
A törvényjavaslat által, ha azt elfogadja a tisztelt Ház, bevezetésre kerül a vizitdíj és a kórházi napidíj-fizetési kötelezettség. Én most a javaslatban érintett vizitdíj kapcsán az egészségügy egyik általános társadalmi vetületéről, a hálapénzről szeretnék néhány gondolatot elmondani, kiemelve azt, hogy a bevezetendő rendelkezések megértéséhez és elfogadásához egyfajta szemléletváltozásra van szükség a magyar társadalomban, mert az egészségügyben végrehajtandó reformokhoz a betegek, de az egészségügyben tevékenykedők szemléletváltozása is elengedhetetlenül szükséges volna.
Jelenleg az egészségügyi szolgáltatásokért a többség Magyarországon kétszer fizet. Fizetjük tisztán és legálisan a járulékokat, ahogyan kell, és fizetünk illegálisan a hálapénzzel, ahogy nem kellene, miközben tudjuk, hogy a hálapénz igazságtalan, és mondjuk róla, hogy erkölcstelen. Miniszter úr, minden adandó alkalommal, amikor lehetősége van rá, elmondja, hogy a kormány elszánt abban, hogy a hálapénzrendszert megszüntesse, és teszi ezt részben azzal, hogy legális bevétellé alakítja. A legális bevétellé, ha úgy tetszik, önrésszé alakítás eszköze a vizitdíj. Azt gondoljuk és reméljük, hogy általa visszaszorul és megszűnik a hálapénzrendszert működtető helyzetek nagy része.
Az orvosi hálapénz a legjobb tudomásom szerint csak a magyar nyelvben kötődik a “hála” szóhoz. Hogy mennyire mélyen gyökeret vert a társadalomban, azt az elmúlt évtizedekben ez a szókapcsolat mutatja, hogy más szakmák viszonylatában gyakorlatilag nem használjuk ezt a kifejezést, kizárólag csak az egészségügyet érintően. Persze mindenki tudja, hogy az orvos-beteg kapcsolatban nem igazán a hála kifejeződését jelenti, hanem egy sajátos önrész fizetését. Valójában ezt fejezi ki az évszázadok óta használt kifejezés, a paraszolvencia, maga a szó mellékes fizetést jelent.
Az évtizedek során a hálapénz fizetésének egy sajátos rituáléja alakult ki a magyar társadalomban. Ez nem egyértelmű, de azért szokásjog alapján a betegek és hozzátartozóik jól eligazodnak ennek a szokásnak a sűrűjében. Tudjuk, megtanultuk, hogy a komolyabb és bonyolultabb beavatkozásért többet kell fizetni. Tudjuk, hogy magasabb rangú orvosnak többet kell a borítékába tenni, és tudjuk, hogy vannak helyek, ahol egyáltalán nincs szükség ilyesmire, például a labor- vagy a röntgenvizsgálat során.
Nem is kellenek a felmérések ahhoz, hogy lássuk, mert tudjuk magunktól is, hogy Magyarországon szinte minden beteg úgy gondolja, hálapénzt kell adni azért, hogy megfelelő szolgáltatásban részesülhessen. Sokat hallhattuk, hogy évente 80-100 milliárd forintot tesz ki a hálapénz, legalábbis ekkorára becsülik a nagyságrendet, mégis sokan az egészségügy ingyenességéről beszélnek. A közvélemény szükséges rossznak fogja fel a hálapénz létét, s nem igazán tekinti korrupciónak. A társadalom egyszerűen hozzászokott ahhoz, hogy a beteg vagy a hozzátartozója feketén, borítékban fizet, holott tudja, hogy ezzel ez az összeg egyszerűen eltűnik az adózás elől. A beteg azért ad borítékot, mert fél, ha nem ad, valamilyen hátrányt szenved. Adott helyzetében a beteg vagy a hozzátartozója nem vizsgál általános etikai, morális kérdéseket, és természetesen nem izgatja a feketegazdaság sem.
(23.00)
Ha e súlyos problémákat látjuk, és tenni akarunk ellene, akkor minden lehetséges eszközt meg kell ragadni azért, hogy a hálapénz szokásjogát visszaszorítsuk és megszüntessük a magyar egészségügyben. Ezt a szándékot reményeim szerint erősíti ez a reformjavaslat. Ezért támogatandó elgondolás a vizitdíj bevezetése.
Amikor az egészségüggyel kapcsolatban a társadalom szemléletváltozásának szükségességére utaltam, az egészségügy ingyenességének kérdésére is gondoltam. Hasonlóképpen van jelen a társadalom egy részében az a - talán mondhatom elképesztőnek is - szemlélet, hogy a beteg nem tekinti biztosításnak a tb-rendszert. Vannak, akik úgy vélik, a műtét, a táppénz, a gyógyszer egyszerűen csak van, mindenkinek jár. Szerintük az állam ne követelőzzön taj-kártyával, adókkal, járulékokkal. Sokan tudják úgy, hogy az egészségügyi szolgáltatás mindenki számára adott, természetesnek tekintik, hogy azokat valaki csak úgy számára adja. Eszükbe sem jut, hogy járulékfizetéssel szerzett jogról van szó, ami nem terjed ki mindenkire. A mostani javaslat célja az is, hogy leszámoljon az ingyenesség illúziójával. Európa országainak többségében a betegeknek szimbolikus összeget, de fizetniük kell az egészségügyi ellátás igénybevételekor.
Egy kimutatás szerint hazánkban évente több mint 200 milliószor keresik fel a páciensek az orvosokat, ebből több mint 55 milliószor a háziorvosokat. A vizitek harmada a szakemberek szerint indokolatlan, aminek több oka is van, de leginkább az, hogy a betegek nem ismerik fel a tüneteket. Németországban a vizitdíj bevezetésének hatására állítólag 40 százalékkal csökkent az orvoshoz látogatók száma.
Ezeknek az országoknak a tapasztalataiból azt szűrhetjük le, hogy a kis összegű önrész is képes az ellenőrizhetetlen és nagy összegű hálapénz visszaszorítására, másrészt ésszerűbbé teszi az ellátórendszer igénybevételét, hatékonyabbá teszi az ellátást. Nekünk pedig pont ezek megteremtése kell legyen a célunk.
Az egészségügy egészére vonatkozó szemléletváltásra van tehát szükség a társadalomban. Meg kell értetni, hogy a vizitdíj szimbolikus értelmű és jelentőségű, nem tekinthető pluszadónak - ahogy ellenzéki képviselőtársaim a múlt héten ezt minősítették -, szimbolikus, képletes erejű, azt az üzenetet hordozza, hogy semmi nincs ingyen, mindennek ára van, s ebbe a körbe tartozik az egészségügyi szolgáltatás is. A beteg egy költségérzékeny szolgáltatásvásárlóvá válik. Tudatosabbá teszi a beteget, miközben fontos hozzátenni, hogy a törvényjavaslat úgy rendelkezik, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj teljes összege a szolgáltatónál, az orvosnál, a kórháznál marad, az a saját bevételét képezi, felhasználásáról a szolgáltató a saját belátása szerint dönthet. Egy átlagos háziorvoskörzetben, ahol évente 10-12 ezer orvos-beteg találkozó van, maga az összeg sem elhanyagolható. A vizitdíjjal tehát több pénz kerül az egészségügybe. Itt szeretném kiemelni, hogy természetesen gondoskodni kell arról, hogy széles körű mentesség és támogatási rendszer segítse a rászorultakat. Ennek alapos átgondolására szükség van.
Tisztelt Képviselőtársaim! Amennyiben olyan egészségügyet szeretnénk, amelyet megfogalmaztunk, azaz egy hatékonyan működő, modern és igazságos egészségügyet, akkor a reformokkal mielőbb hozzá kell nyúlni ehhez a területhez. Amennyiben eltökéltek vagyunk a hálapénz elleni küzdelemben, szükséges a vizitdíj- és a kórházi napidíj-fizetési kötelezettség bevezetése.
Köszönöm a késői órán a figyelmüket.
