KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok történet áll mögöttünk, és még több feladat van előttünk. Ezért aztán figyelemmel arra is, ami szeptember 17-18-a óta történt Budapesten és az országban, meg persze arra is, ami október 23-án történt, tényleg felmerül az emberben a kérdés, hogy vajon innen most akkor hogyan tovább, merre megyünk tovább. Mert az biztos, hogy Magyarország óriási lehetőségek előtt áll, olyan lehetőségek előtt, amelyeket talán száz éve nem volt szerencsénk magunk előtt látni. S ha ez így van, akkor talán az sem vitatható, hogy egyszerűen felelősségünk az országgal meg az utánunk jövő generációkkal szemben is, hogy ezeket az adódó lehetőségeket megragadjuk.
Ahhoz azonban, hogy Magyarország azokat az előnyöket, amelyeket az Európai Unió biztosít számára, minél inkább képes legyen kihasználni, és ugyanakkor távol tartsa magát a lehetséges hátrányoktól, amennyire csak lehet, bizony, tisztelt képviselőtársaim, szükséges a politikai együttműködés, szükséges megkeresni fontos ügyekben azokat a pontokat, amelyekben egyet tudunk érteni. Már csak azért is, mert azok a kérdések, amelyekről itt szó lehet, legyen szó akár az egészségügyről, az önkormányzati rendszerről, a közigazgatásról, az adórendszerről, és így tovább, és így tovább, ezek az ügyek mind-mind kormányzati ciklusokon túlnyúlnak.
(13.30)
Vagyis mindegyikünknek érdeke az, hogy olyan mederben folyjanak a fő kérdésekben az ügyek, amelyekben valamilyen minimális egyetértés van. Az én parlamenti napirend előtti felszólalásom valójában arról szólt volna, hogy ha ez így van, akkor most félretéve mindazt, ami az elmúlt hetekben történt - és ezeknek a vitáit nem gerjesztve újra -, azt mondjam, hogy az együttműködési készség megvan. Most hallottam az imént egy felszólalást, hogy az együttműködési készség szintén megvan, ha elfogadjátok az összes szempontunkat, és aztán ezek után pedig kezdjünk el együttműködni egymással.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez így nem fog menni! Mert hadd hívjam fel a figyelmet arra, ha már önök beszélnek együttműködési készségről, hogy Semjén Zsolt frakcióvezető úr azért nem tudott most már második alkalommal felszólalni, mert önök nincsenek bent a teremben. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Így van!) Önök pedig azért nincsenek bent a teremben, mert nem akarnak együttműködni semmilyen szinten a miniszterelnökkel, vagyis álságos itt együttműködésről beszélni akkor, amikor egyébként az erre való készség csírájában sem jelenik meg az önök politikájában. Én ezt egy nagyon nagy hibának tartom, tisztelt képviselőtársaim. Nagyon nagy hibának tartom az elmondottak miatt. Nagyon nagy hibának tartom azért, mert végiggondolva a rendszerváltás utáni politizálásunk elmúlt 16 évét, én egyre inkább úgy látom, hogy gyorsuló sebességgel megy a magyar politika egy olyan irányba, ahol biztosra vehető, és ennek nyomai sajnos már most is érzékelhetőek, egész egyszerűen károkat okoz az országnak. És nem akarok most oldalakról beszélni, én csak azt állítom, hogy ez a vonal nem folytatható tovább. Mert ha ez így megy, akkor a rendszerváltást követően… (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) A képviselőtársam azt mondja, hogy nem kell hazudni. Ez önmagában is már egy hazugság, ha emögött az áll, hogy önök állandóan folyamatosan igazat mondtak, mert például sajnos ez az állítás sem igaz. A probléma éppen abban van, hogy önök úgy akarnak tárgyalni, hogy el kell fogadni az önök összes szempontját, aztán ettől kezdve tárgyaljunk egymással.
Én meg azt állítom, hogy művi helyzeteket előidézve és ezekre a művi helyzetekre kiváltott reakciókból rövid távon politikai tőkét kovácsolva nem lehet elkezdeni azokban a fontos ügyekben a párbeszédet, amelyek megoldása pedig az ország előtt áll, amelyek megoldására való törekvés a politika számára megkerülhetetlen. Sajnálatosnak tartom, hogy minden jel, minden nyilatkozat, minden beszéd mindig arra utal, hogy a kizárólagosságra törekvés mindig megelőzi önöknél az együttműködési szándékot.
Én pedig azt mondom, hogy ha ez így marad, akkor el kell majd számolnunk az utánunk következő generációkkal a tekintetben, hogy miért játszottuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) el azokat a lehetőségeket, amelyek számukra jobb életet biztosítottak volna.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
