DR. DANCSÓ JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. DANCSÓ JÓZSEF
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Vas képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum szónokának mondandójához szeretnék hozzászólni. Egyrészt régen hallottam már ilyen vegytiszta liberális álláspontot képviselni. Ez kicsit meglepett. Lehet, hogy valami pártnevet kell cserélni lassanként, és más lesz itt a magyar liberális párt az elkövetkezendőkben. Még egyszer mondom: ez egy igazi, vegytiszta liberális álláspont volt ehhez a törvényjavaslathoz. Én ezzel nyilván nem értékítéletet mondtam, csak egyfajta véleményemet fogalmaztam meg.
Ami a hozzászólás másik részét érinti, a fedezeti gondnok személyét, ha már szóba került, én úgy gondolom, mindenképpen reagálni kell erre, hiszen ez egy nagyon fontos intézmény, amely eddig nem volt jellemző a magyar pénzintézeti rendszerben, már akkor, amikor valamilyen baj következik be. És azért érdekes ez a szabályozás, mert gyakorlatilag az ügyfélvagyon és a működés során keletkezett, tehát az intézményi vagyon ilyen értelemben elkülönül egymástól, ami szerintem nem egy rossz megoldás. Viszont egyből felmerül a kérdés, hogy vajon ha már ezt módosítjuk, és ilyen formában módosítjuk, akkor az összes többi pénzügyi közvetítőnél miért nem hozzuk be ezt a módszert, miért csak itt kell belépnie, miért hozzuk be, kicsit rendszeridegen módon, ebbe a pénzintézeti világba ezt az intézményrendszert. Nem értem, és erre az elkövetkezendőkben mindenképpen választ kell hogy keressünk, mert én úgy gondolom, hogy vagy kiterjesztjük valamennyi pénzintézet vagy pénzügyi közvetítő felé ezt az intézményt, vagy pedig egy rendszeridegen test fog bekerülni a jelzálog-hitelintézetekbe. Arról az elkövetkezendőkben, azt hiszem, mindenképpen komoly szakmai egyeztetéseket és vitát kell lefolytatnunk, hogy ez mennyiben szolgálja a hazai pénzintézeti rendszernek az érdekét.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem