GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Én azt szeretném, hogy ha azt a dolgot pontosítanánk, mert itt most kétféle véleményt hallottunk, hogy agrármodernizáció meg környezettudatos gazdálkodás. Az Európai Unió filozófiája valóban az, amit a professzor úr mond, azért, mert ők 100 százalékon vannak a termelési potenciáljukban, és nyilván ott fejleszteni már nem akarnak, hanem azt mondják, hogy ezen megálltunk, és innentől kezdve csináljunk mást, adjunk más finanszírozást, mondjuk, vidékfejlesztés és környezetgazdálkodás ágon.
Itt a képviselő úr azt mondta, hogy egyetért azzal, hogy a 60 százalékról följebb menjünk. Ezt nem lehet, csak modernizációval megcsinálni. Márpedig akkor jó lenne, ha a gyakorló szereplői az ágazatnak, akik valóban csinálják ezt a szakmát, abban megegyeznének, hogy mondjuk, a 2007-13 közötti időszakban melyik tengelyt tekintik fontosnak. Azt, amelyik adja a modernizációra, a fejlesztésekre a támogatást, vagy pedig a kettes tengelyt, amivel valóban elerdősíthetjük háromnegyed részben Magyarországot? (Jelzésre:) Jó, csak akkor ebben házon belül meg kellene egyezni, kollégák! Mert nekünk ez a legnagyobb problémánk, hogy amikor ebben próbálunk valamilyen konszenzus közeli állapotot teremteni, akkor biztos, hogy valaki föl fog bennünket jelenteni általában itthonról az Európai Uniónál.
Nem kellene hagyni, hogy lenullázzon bennünket az Európai Unió a mostani potenciálunk szintjén! Ugyanis erre megy ki a játék, tisztelt hölgyeim és uraim!
(15.30)
Arra megy ki a játék, hogy még véletlenül se fejleszthessünk - pedig a környezetterhelésünk töredéke, mint Hollandiának, Dániának meg a többinek -, azért, mert nem kellenének a mi olcsóbb termékeink ezeken a piacokon, amennyiben korszerű termelési háttérrel csináljuk. Nagyon nagy hibát követünk el, ha belemegyünk az Uniónak ebbe az utcájába, és nem a modernizációt, nem a fejlesztést választjuk, hanem egy elvont valamit, amire persze ésszerűen is el lehet költeni a pénzt, de hogy az ágazatnak rosszat teszünk vele, abban teljesen biztosak lehetnek. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem