BÍRÓ ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

BÍRÓ ILDIKÓ
BÍRÓ ILDIKÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság megtárgyalta az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény módosítását kezdeményező T/1096. számú törvényjavaslatot. A bizottsági ülésen az ellenzéki képviselők nem támogatták az indítványt.
Már 2003-ban, az eredeti törvény parlamenti és bizottsági vitájában is számos fenntartást fogalmaztak meg ugyanis a Fidesz és a KDNP képviselői, amelyek nagy részét az élet igazolta. Most tehát józan ésszel arra számíthattunk, hogy a kormányzat egy olyan javaslatot terjeszt elő, amely megpróbálja orvosolni ezeket a nehézségeket is. Példaként elmondhatom, hogy továbbra sem látjuk biztosítottnak az Egyenlő Bánásmód Hatóság jogi státusát és szakmai függetlenségét, és ezen lényegében ez a javaslat sem változtat. Pedig az elmúlt időszak történései is azt igazolják, hogy szükséges lenne az Egyenlő Bánásmód Hatóság valódi függetlenségének kialakítása és hatáskörének bővítése.
Példaként szeretném felhozni annak az asszonynak az esetét, aki október 23-án vált brutális erőszak áldozatává. A 36 éves nőt a férje kapta el a lovasrendőrök elől. Egy beugróban meghúzódva észrevettek egy 12 év körüli kislányt. A nő az ösztöneire hallgatva behúzta maga mellé a kislányt és annak édesanyját. Később csatlakozott hozzájuk a lány 13 éves testvére és egy másik család, hasonló korú gyermekkel. Körülvették a gyerekeket, a testükkel védve őket. Mellettük egy férfit hasba találtak. Ekkor három rendőr próbálta kitaszigálni őket oda, amerre a többi rendőr éppen lőtt, az Anker közbe. Ide egyébként a Deák tér felől lőttek a rendőrök, ezért ellenálltak a kapualjban lévők, mert nem akarták célponttá tenni a gyerekeket. Ekkor foganatosították a rendőrök az intézkedést. Nagy valószínűséggel a pajzsukkal okoztak sérüléseket a nőnek, akinek bal keze, válla megrándult, végig bevérzett. Most pedig mehet panaszra fűhöz-fához, senki sem foglalkozik érdemben az ügyével. Pedig a hatóságnak ilyen típusú ügyekkel is foglalkoznia kellene.
Ám nemhogy régen fennálló problémákat nem orvosol a most tárgyalandó törvényjavaslat, hanem egyes rendelkezései újabb nehézségeket hordoznak magukban. Nem látjuk, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak adott ellenőrzési jogosítvány milyen formában tudja majd ellenőrizni az esélyegyenlőségi terv végrehajtását, például a munkáltatóknál. Indokolhatatlan, hogy a diszkrimináció áldozatainak a közigazgatási hatósági eljárástól eltérő költségterheket kell viselniük - és egyáltalán, miért nem maradhatnak ezek a költségek az állam terhén? Ha a javaslatban rendezni tervezett hatásköröket és hatáskörmegosztást nézzük, a törvénymódosítás a közigazgatási eljárások és az esetleges bírósági, munkaügyi peres eljárásokban egyáltalán nem megnyugtatóan rendezi azokat.
Összességében elismerjük azt, hogy a javaslat elsősorban jogharmonizációs célzattal készült, és megfelel az Európa Tanács vonatkozó irányelvének. Fel szeretnénk azonban hívni a figyelmet arra, hogy ha már a kormányzat belekezd egy törvény módosításába, akkor célszerű a már meglévő hibákat és hiányosságokat is pótolni. Ezt hiányoljuk, ezért nem tudtuk, nem tudjuk támogatni a javaslatot.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem