DR. PETRÉTEI JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. PETRÉTEI JÓZSEF
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A T/1096. számú törvényjavaslat célja az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény közepes terjedelmű módosítása. Ez elsősorban az egyenlő bánásmód követelményének megsértésével összefüggő eljárások szabályaira, az ezt vizsgáló hatóság működésére összpontosító felülvizsgálatra irányul.
A javaslatban szereplő rendelkezések döntő többsége ismerős lehet a képviselőcsoportok számára, mivel azokat az egyes esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról szóló T/18902. számú törvényjavaslat egyik elemeként a tavaszi ülésszakon már tárgyalta az Országgyűlés, az akkor elfogadott törvényt azonban a köztársasági elnök úr az antidiszkriminációs törvénnyel össze nem függő okokból megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. Végül a törvényjavaslatot a kormány visszavonta.
Tisztelt Országgyűlés! Már a javaslat vitájának kezdetén szeretném egyértelművé tenni azt a határozott kormányzati álláspontot, hogy az egységes antidiszkriminációs törvény - az alkalmazásának első két és fél évében kialakult gyakorlata által is igazoltan - képes betölteni alapvető célját. Kiterjesztett eljárási garanciái és egységes fogalmi keretei szélesebb körben, a korábbinál egyértelműbben tiltják és szankcionálják a jogellenes diszkriminációt, amely elsősorban az egyébként is kiszolgáltatott helyzetben lévő társadalmi csoportokat sújtja. A kormány által javasolt módosítások ennek megfelelően nem törekszenek a törvény koncepcionális megújítására, ehelyett elsősorban a hatósági és bírósági jogalkalmazás során felmerült továbbfejlesztési igényeket, jogértelmezési problémákat veszik alapul.
Jellegükre nézve ugyanebbe a körbe tartoznak, azaz pontosító, kiegészítő jellegűek azok a módosítási javaslatok is, amelyeket a kormány az Európai Unió Bizottságával folytatott többszöri levélváltást követően, a Bizottság részéről fennmaradt, a faji diszkrimináció tilalmának közösségi jogi kereteit rögzítő 2000/43/EK irányelvnek való teljesebb megfelelésre irányuló észrevételek alapján fogalmazott meg.
(10.40)
A Bizottság e javaslatai több esetben az irányelv szó szerinti harmonizációját kívánnák meg ott is, ahol tartalmi ellentét egyébként a most hatályos törvényszöveg és az irányelv között nincs. Így a közösségi joggal összhangban történő értelmezés ma is biztosítható. A javaslatok döntő többsége ugyanakkor olyan pontosítások útján kezelhető, amelyek a belső jogi szabályozási rendszert sem feszítik szét. Így, a Bizottság törekvéseit elfogadva, egyben egy esetleg kötelezettségszegési eljárást is elkerülendő, indokoltnak látszik a tárgyban a törvényszöveg módosítása.
Tisztelt Ház! A törvénymódosító javaslat a jelzett megközelítést alapul véve egyáltalán nem érinti a törvény hatályát és alapvető fogalmainak tartalmát. A hátrányos megkülönböztetés jogszerűségét megalapozó kimentési okokat pedig kizárólag olyan mértékben, amely a tárgybeli bizottsági észrevételek figyelembevétele érdekében elengedhetetlen. Tartalmilag is módosulnának és kiegészülnének ugyanakkor az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének vizsgálatára irányuló eljárások szabályai, valamint a mostani kormányrendeleti szintről a törvénybe kerülnének a már ma is törvény által létrehozni rendelt Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testületre vonatkozó rendelkezések.
A figyelmet megköszönve kérem a tisztelt Háztól a törvényjavaslat elfogadását. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem