GUSZTOS PÉTER

Teljes szövegű keresés

GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Csatlakozva több előttem szólóhoz magam is azt szeretném kérni, hogy lehetőség szerint térjünk vissza a törvényjavaslat tárgyához.
Mindenképpen szeretném elmondani, hogy finoman szólva is végtelenül tisztességtelen politikai gyakorlatnak tartom azt, hogy képviselőtársaim úgy viselkednek, mintha a parlament arról szólna, hogy kint hideg van, ezért bejönnek ide a képviselők, és beszélgetnek valamiről, ami éppen a politika napirendjén van, és amiről, pláne tévéidőben, vélt vagy valós politikai érdekük szerint éppen beszélniük kell. Ez egész egyszerűen nonszensz!
Ennek a törvényjavaslatnak semmi köze nincs ahhoz, amit többen szóba hoztak, az október 23-i rendőri intézkedésekről folyó vitához. Ennyi erővel a következő napirendi pontnál, a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvénynél a lejárt szavatosságú könnygázról fognak vitatkozni a fideszes képviselők, az azt követőnél, az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló beszámolónál, gondolom, hogy előkerül a Magosz és a traktorok, s arra már tippelni sem merek, hogy a géntechnológiai törvényjavaslatnál majd a nap végén a génmanipulált rendőrökkel kapcsolatban miket fognak képviselőtársaim elmondani.
Még egyszer szeretném kérni azt, hogy (Domokos Lászlóhoz:) ha a képviselő úrnak véleménye van, akkor az előtte lévő kapcsolótáblán válasszon ki egy megfelelő gombot, kérjen szót, és mondja el a véleményét, köszönöm szépen, másrészt pedig szeretném megkérni önöket, tisztelt ellenzéki, tisztelt fideszes képviselőtársaim, hogy térjünk vissza ehhez a törvényjavaslathoz, aminek az égvilágon semmi köze nincs október 23-ához, viszont az emberi jogok érvényesülése szempontjából alapvető jelentőségű törvényt módosít, és erről lehetne akár értelmes, érdemi vitát is folytatni anélkül, hogy az aktuális politikai hisztériát ráerőszakolnánk ennek a törvénytervezetnek a vitájára.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem