VÍGH ILONA
VÍGH ILONA
VÍGH ILONA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy a jelenlegi törvénymódosítás kapcsán talán érdemes arról szólni, hogy az elmúlt évtizedben milyen kálváriát járt be az esélyegyenlőségi politika Magyarországon. A magyar kormányzati esélyegyenlőségi politika az elmúlt évtizedben született meg. Ez természetesen nem választható el az európai uniós csatlakozás folyamatától, hiszen az első lépések hátterében az európai integráció kihívásai álltak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, valamennyien tudjuk, akik foglalkozunk az esélyegyenlőségi politikával, hogy az elmúlt években milyen utat járt be az esélyegyenlőség kérdése. Volt egyenlő esélyek titkársága, amely 1996-ban jött létre a Munkaügyi Minisztériumon belül. 1998-tól főosztály váltotta fel ezt a formát, amikor létrejött a népképviseleti titkárság a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztériumban, és létrejött az esélyegyenlőségi főigazgatóság. Később pedig társadalmi esélyegyenlőségi főosztály jött létre.
Az 1996-2003 közötti időszakot röviden úgy értelmezhetjük, hogy ezek az állandóan változó szervezeti egységek számos értékes innovatív programot indítottak el, munkájukat azonban behatárolták a lehetőségek. Ez nem csupán forrásaik korlátozott voltát jelentette, hanem azt is, hogy a munkaügyi és szociális tárcába zárva nem vállalkozhattak általános kormányzati esélyegyenlőségi politika kialakítására, az úgynevezett meanstreaming elvének érvényesítésére. Legnagyobb eredményüknek sokszínű programjaik mellett az tekinthető, hogy megjelenítették az esélyegyenlőség kérdését a közbeszédben, és elindult az erről szóló társadalmi párbeszéd csírája Magyarországon.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fogalmát gyakran használjuk szinonimaként, ami azt sugallja, hogy egy és ugyanazon dologról van szó. Valójában azonban az egyenlő bánásmód elve és az esélyegyenlőségi politika ugyanannak a kérdésnek két eltérő filozófiájú megközelítése.
(11.10)
A közösségi politikában a nyolcvanas években az egyenlő bánásmód elve mellett megjelent az esélyegyenlőség fogalma. Az egyenlő bánásmóddal szemben az esélyegyenlőségi politika azt kívánja meg az államtól, hogy a diszkrimináció tilalmán túl konkrét lépéseket is tegyen a hátrányos helyzetű személyek tényleges egyenjogúsítása érdekében.
Az esélyegyenlőségi politika tehát nem esik egybe az egyenlő bánásmód biztosításával. Mindazon jogi és nem jogi eszközöket jelenti, amelyek azt a célt szolgálják, hogy mindenki egyenlő eséllyel érvényesülhessen az élet legkülönbözőbb területein - ilyen az oktatás, az egészségügy, a munkaerőpiac, a szociális biztonság, és sok terület van még -, de legalábbis csökkenjenek a nőket, a fogyatékkal élőket, a bevándorlókat érő hátrányok.
Tisztelt Képviselőtársaim! A szóban forgó törvényjavaslat részben a személyek közötti faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének végrehajtásáról szóló 2000/43. számú európai közösségi tanácsi irányelv teljesebb átültetését célozza, mivel az Európai Bizottság a törvény néhány rendelkezésével összefüggésben megfogalmazta azt a véleményét, hogy azok nem teljesen harmonizáltak az irányelv rendelkezéseivel.
A javaslat ezen túl a törvény eddigi gyakorlati alkalmazása során a bírósági ítéletekben és az Egyenlő Bánásmód Hatóság gyakorlatában felmerült kérdésekre kíván - a törvény koncepcionális elemeit nem érintő módosítással - pontosabb válaszokat adni.
Másodsorban, az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testületet jelenleg kormányrendelet statuálja, azonban uniós és számos civil kritika érte emiatt a szabályozást, mivel e testület az irányelvek szerint a kormányzattól független, civil elemet hivatott megjeleníteni az irányelvek végrehajtásának ellenőrzésében. Tekintettel arra, hogy a testület tagjai érdemi közhatalmi jogosítványokkal nem rendelkeznek, ennek a testületnek mindössze egyes jelentések kiadásához szükséges az egyetértése, illetve a testület tagjai nem részesülnek tiszteletdíjban, ezért a törvényjavaslat jelzi, hogy megalapozott, hogy e civil tanácsadó testület törvényi szinten kerüljön statuálásra.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testülete jelenleg 6 főből áll, és ismert képviselőtársaim előtt, hogy az esélyegyenlőségi miniszter, illetve az igazságügyi miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki. Tehát szükséges az Európai Bizottságnak az a felhívása, hogy kormánytól független politikai intézményként működjön ez a testület.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szerettem volna nagyon röviden szólni ennek a bizonyos európai közösségi irányelvnek a részleteiről. Ez az irányelv az egyenlő bánásmód elvének a faji és etnikai származástól független végrehajtásáról szól, ezért nevezik tulajdonképpen faji irányelvnek. A faji irányelv részben a nemek közötti egyenlő bánásmódról szóló irányelvek megoldásait vette át, részben pedig új elemeket tartalmaz.
Tanulva a nemek közötti egyenlő bánásmódra vonatkozó jogfejlődés tapasztalataiból, az irányelv megkülönbözteti és pontosan meg is határozza a közvetlen és közvetett diszkrimináció fogalmát. Alkalmazása során közvetlen diszkriminációnak minősül, ha egy személy faji vagy etnikai hovatartozása alapján kevésbé kedvező bánásmódban részesül, részesült vagy részesülne, mint egy összehasonlítható helyzetben lévő másik személy. Ezzel szemben közvetett diszkriminációnak minősül, amikor egy látszólag semleges rendelkezés, kritérium vagy gyakorlat egy bizonyos fajhoz vagy etnikai kisebbséghez tartozó személyeket különösen hátrányosan érinthet, kivéve, ha az adott előírás, követelmény vagy gyakorlat jogszerű célokkal objektíve indokolható, és az e cél eléréséhez alkalmazott intézkedések arányosak és szükségesek.
Tisztelt Képviselőtársaim! A szóban forgó európai közösségi irányelv leglényegesebb és a harmonizáció során a legkevesebb vitát kiváltó rendelkezése a diszkrimináció elleni küzdelmet szolgáló intézményrendszerről szól. Bár a legtöbb tagállamban léteznek olyan intézmények, amelyek célja a diszkrimináció elleni küzdelem, a közösségi jog a faji irányelv elfogadásáig hallgatott erről a lényeges szakmai kérdésről.
Az intézményrendszer azért lényeges kérdés, mert a tapasztalatok szerint ezek az intézmények nagyban hozzájárulnak a diszkrimináció elleni hatékony fellépéshez és jogorvoslathoz. Az irányelv 13. cikke szerint a tagállamok kötelesek olyan intézményeket létrehozni, amelyek célja a faji vagy etnikai diszkrimináció csökkentése. Ennek nem kell feltétlenül önálló intézményként működniük, az emberi jogok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) védelmére létrehozott nemzeti intézményrendszer részeként is működhetne. Fontos, hogy ezek a törvények hatékonyak, arányosak (Az elnök újból csenget.) és visszatartó hatásúak legyenek.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvénymódosítás általánosságban nem szolgálja a diszkriminációs tilalom egyértelmű, egzakt értelmezését, ezért a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség a Kereszténydemokrata Néppárttal közös szövetségben nem támogatja a szóban forgó törvényjavaslat ilyen irányú módosítását.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
